Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Köszönöm szépen a gyors segitséget! Mindenképpen utánanézek ezeknek a dolgoknak,és próbálkozom valamit! Megirom majd, hogy mi sült ki a végére!
Üdv!
Nekem is nyitott volt a dobom amikor vettem a CB 1-et anno és az elején voltak beállítási gondjaim, de nem a nyitott dob miatt. Mivel belpiacos nagyon érzékeny az itteni klímára és a megfelelő levegő beállításra, hiába minden szinkron és egyéb beállítások ha a levegőarány nem megfelelő. Azt sem értem igazából hogyan sikerült pontosan szinkronizálnotok úgy, hogy csak 2ezres fordulaton hajlandó minden henger működni. Először is csavard be a levegő csavarokat teljesen (előtte nem árt megjegyezni a mostani poziciókat) és 1,5 fordulatra csavard ki egyformán mindet, ha így se sikerül elérni az 1000-1200-as alapjárati fordulatot akkor kisérletezz és valamilyen irányba tekerj egy felet, de mindegyik karbin egyformán és mindig csak egy felet. Ha más beállításokba biztos vagy és mindent ellenőríztetek akkor mérjétek meg a kompressziót, sok mindenre választ adhat. A nyitott dob okozhat alacsony fordulaton nyomatékvesztést, túlfogyasztást, de nem olyan tünetet mint amit te tapasztaltál. Mielőtt lecserélnéd a dobot egy szűkítővel vagy másnéven dB killerrel megoldható a probléma, az enyém 40mm-re volt leszűkítve ha jól emlékszem és szép mély dörmögő hangja volt de nem fülsértően hangos. Mutatok róla képet, bár a killer a Suzukihoz készült a Hondáét külön nem fotóztam le csak a kipufogó végét de látszik ott is. Egyébként nagyon jó motor a CB 1, néha még most is sajog a szivem ha a fotóit nézegetem, nagyon imádtam, csak a csekély pakolhatósága miatt kellett egy nagyobb, a teljesítményével elégedett voltam, igazi kis élményrakéta volt.
Üdv sporttársak! Kis segitségre volna szükségem! Úgy vettem meg a masinámat (cb-1) hogy volt rajta egy raptor dob. Namármost mindenféle szerviz, karbiszinkorn, szelephézag, gyujtásállitás után is kell neki a 2000-es fordulat, mert annyira összevissza jár, hogy alacsonyabb fordulaton lefullad. Erős a gyanú, hogy a dob a hibás, mert a gázlengés eltér az eredetitől. Eléggé bosszantó ez a hiba, meg amúgy is nagyon hangos ez a dob, és nem hallom tőle a kellemes sipolását a fogaskerekeknek, egy szó mint száz lecserélném. Az a kérdés mire érdemes. Eredetit ha fejenállok sem fogok találni szóval valami tuningdob lesz a vége, de egy 20 éves motorra nem költenék olyan horribilis összegeket, tehát olyan 30-max40.000 alatt kéne olyan dob, amivel szépen egyenletesen duruzsol. Esetleg valami ötlet?
Srácok,akinek esetleg volt a cb-én sportkipufogó,az nem tudja esetleg a gyári összekötő cső átmérőjét?
tudom nem cb-1 de van,rokonszenv
honda cb-1 kevesett futott első és hátsó lánckerék eladó
szacsomotor@freemail.hu
Üdv!
Olvasgasd a korábbi hozzászólásokat, Albert és Tamás cimborákkal nagyon sok kérdést megtárgyaltunk ami segítségedre lehet. Már 2éve nincs meg a motor, akkoriban könnyű volt válaszolni szinte minden részét ismertem, ha meg nem volt valami tiszta akkor csak kimentem megnézni a műhelybe
Ha mégsem kapsz választ valamelyik kérdésedre akkor megpróbálok emlékezetből válaszolni majd
Üdv a CB-1 tulajoknak.

Úgy néz ki, pár hét múlva én is büszke tulajdonosa leszek egy CB-1 motornak. 91-es forgalomba helyezés után, elvileg 33000km van az órájában, ami persze vagy igaz, vagy nem...
Természetesen a megvétel után első utam egy szervizbe fog vezetni, olaj, szűrő csere, karbiszinkron, szelephézag, stb. elvégzésére. Ezeken kívül mire érdemes még kiemelten odafigyelni? Tudtommal nem egy könnyen meghalós masina, (és reményeim szerint is), de minden jó tanácsra vevő vagyok.

előre is köszi
milyen fajta elektronika van rajta?
van néhány honda elektronikám(a képen ),ha érdekel üzenj
szacsomotor@freemail.hu
Sziasztok! Egy kis segítségre lenne szükségem, ha valakinek van kiszerelt állapotban hengerfejet-karbit összekötő szívócsöve, és lemérne nekem rajta 1-2 dolgot, akkor megköszönném ha szólna!
Nagyon szép! Egészséggel használd és vigyázz nagyon magadra!
Remélem Te is megszereted a Suzukit mint ahogy én is, kellő karbantartás mellett nagyon hálás gépek azok is.
Szia Laci!
Hát nekem se esne jó ha az a személy kis idő után megakarsz szabadulni tőle!
Na mind1,negondoljunk a multra , előre kell haladni!
Dicsekedhetek h. megvásároltam az Új mocimat, én is áttértem Suzukira, nem azért mert lemondom a Hondát,semi rosz szavat nemtudnák rá mondani, csak kellet néznem a zsebemet is menyire birja, igy hát megfelelt az ára is és megjött a 2000 es GSX 600R Srad , Corona Alstare szinezésben!

Üdv,Albert
Szia Albert!
Azóta én kétszer láttam hírdetve a volt motoromat, olyankor hasogat kicsit itt belül, de nem ragadhat le az ember. Gondolom előbb utóbb Neked is lesz másik, ehhez kívánok sok szerencsét és jó vételt
Minden jót Cimbora!
Köszönöm és Viszont Neked is Kivánok Miden Legjobbat az Új Évben!
Nem dicsekedni való,de megosztom veled és a többi olvasóval h.tavaj ősz elején megváltam a Hondámtól,új gazdára talált és naon elégedett vele! Üdv,Albert
Talán még néha idetévedtek és olvassátok
Albert, Tamás és minden CB-1 tulajnak Boldog Karácsonyt kívánok!
Sziasztok
Keresek CB 125 JC06-hoz elektronikát. Sürgős! Köszi
nem hát,nem is fog.. elég gáz,hogy összetörte más motorját,és nem fizeti ki.pff
de kedves vagy cucus hát axi ról ne beszéljünk mivel még mindig nem fizetett semmit
még megvannak a cuccok. ha valakit érdekel akkor írjatok!
http://www.kepesmotor.hu/motor...
cb1 hez eladó egy gyári balos tükör és egy jobbos kormány csutka
mit tom én igazábólk nem is érdekel.nem én estem el vele. szal ennyi.nekem van azért rutinom nemugy mint axinak probálta a kriszt utánozni de nem sikerült
szeva.

Hát sajnos nem tudom még mert mostanában nem nagyon érek rá.Kb olyan 100km körzetben szoktam menni mert azt max 2 óra alatt megteszem és kb annyi időm is van:S
de ha másképp alakul akkor úgy is szólok
Csá!Eljutsz még idén a Mátrába?-vagy esélytelen?Idén sem jön össze úgy látom....
jah a felnit elfelejtetted oda írni.Ha elkapsz egy villany oszlopot ráadásul betont 80 al akkor szerinted a felni megússza ?