A mabisz fizet. Céges tulajdonban esett kárt intéztem ott, nem volt sem bonyolult, sem hosszadalmasnak mondható. Az első, hogy az a dokumentum kell, amivel a biztosító elutasítja a kárigényedet.
Hát ezért kéne rndsz az összesre, most ha kiderül, hogy nem 50-es akkor hiába volt kötelezője a bizti nem fog fizetni a károsultnak és lejet polgári peres úton szórakozni, ok, jelen esetben úgy írta a kolléga, hogy pont ő volt a károsult, de lehet, hogy ez miatt akár fordulhat is az ügy egyébként meg ha nekem jön egy ilyen és a bizti nem fizet akkor még bíróságra is járhatok és ha nincs vagyona akkor sosem kártérítenek. Mondjuk van a mabisz, de ha a hatóság szerint kamu a gép akkor talán az sem fizet.
Le kellett volna foglalni, es a szakrto megallapitja, hogy mi az. Ha nagyobb, akkor szopas es fizetni kell a koltsegeket, mint pl. a szakrto dija, ha otvenes, akkor csak semmi, ha nem te voltas a hibas a balesetben.

Hivatalosat, amit a rendőrség is elfogad csak a hazai képviselettől érdemes. Ha valami intenetes forrást lobogtatsz, akár bele is köthetnek. Sőt, jó eséllyel nem lesz nekik elég jó. Ennél egyértelműbb helyzetekben is képesek kicseszni az emberrel, ha akarnak.
Sziasztok ! A kérdésem az alábbi :Évek óta használok egy Spacer 50-es motort,balesetem volt vele,a rendőr erősködött,hogy ez nagyobb mint 50 köbcenti.Alvázszám alapján 250 es Grand Dink et ad a rendszer,de a motor 8 ezernél letilt, 50 -nél nem megy gyorsabban.
Kérdésem,hogy motorszám alapján hol tudok adatokat találni ?
Köszönettel Zoltán
Sziasztok!
kymco xciting 500r 2010 robogóm:
elszállt a kilóméteróra(a többi műszer működik), melegszik állóhelyzetben(a ventillátort nem hallom működni) és tölteni kell az (egy éves) aksit két nap állás után.
A szerelő szerint műszerfal csere talán megoldja
szerintetek?
kössz
Sziasztok.Tudna nekem segíteni valaki kymco agility 125 4t 2006 évjárat.KN25 motor van benne .szelephézag értékeket tudja valaki?Vagy hasznàlatit,tTaláltam használatit de abba LDF7 motor van.
Sziasztok! Biztos vagyok benne, hogy sokszor ellőtt kérdés következik, de nagyon nem szeretnék 200 oldalt végig böngészni miatta.
Tud valaki megbízható, korrekt szerelőt Budapesten, aki a kuplungfelújításban is járatos? Köszönöm szépen. (Xciting 300 iR)
Tajvani robogókkal nem foglalkozom, de én a töltésrendszert vizsgálnám meg.
Ha el van pukkanva a fesszabályzó és túltöltés van, a gyújtáselektronika kihagyhat. Amikor meghúzod a féket (azaz világít a fékllámpa hátul) akkor villamos terhelés miatt a feszültség lecsökken és lehet pont annyira, hogy normalizálódik a feszültség és megjön a szikra.
A vicc kedvéért én azt a féklámpa kapcsolóra menő vezetéket rövidre zárnám egy darabka huzallal, hogy a fék meghúzása nélkül is világítson a féklámpa és megnézném, a hiba elmúlik-e. Ha igen, akkor elektromos jellegű és bizony lehet, hogy ott van a kutya elásva, amit fentebb tippeltem.
Spacer 50. A motor gázadásra nem reagál,alapjárat tökéletes,csak akkor pörög fel ha tövig húzom a hátsó féket... akkor viszont nem gurul.
Mi lehet a hiba ?
Sziasztok! Segítsetek légyszi! Vagy egy Kymco Dink 200i m. Nehezen indul többször le fullad gázadásra hol veszi a lapot hol le fullad. Check engine villog de nem találok senkit aki ki tudnà olvasni. Van hogy tökéletesen megy utánna gondol egyet és meg torpan. Ilyenkor esetenként vissza durrogtatják a kipufogoba és a légszűrőbe is. Amik lettek idáig:új bele való gyertya,tank ki takarítva Shell v power racing 100 a tank szűrő ki szedve új benzin vezeték a tank és az injektor között kettő közé szűrő beépítve,injektor kiszedve féktisztitóval kipufolva,egr ki takarítva át járatva akksirol, folyto szelep ki takarítva tengely és a rugó olajozva,olaj és szűrő cserélve,új aksi.
Sziasztok! Gyors hozzáértő véleményre lenne szükségem. Felkínáltak egy PEOPLE S 250-et megvételre egész jó áron, viszont terheléskor folyamatosan illetve indításkor egy pillanatra csattog vagy kopog a kuplung. Úgy tudnám pontosabban leírni mint amikor túl nagy az előgyujtás vagy valami hasonló. Az eladó szerint ez normális a KYMCO-knál de én nem nagyon tudnék ezzel a hangal együtt élni. 29e. km van a motorban, aminek a fentiektől eltekintve gyönyörű hangja van.
A kérdésem az lenne felétek, hogy ezek tényleg ilyenek vagy egy kuplung cserével elhallgat ill. ha így használom egy darabig okozhatr e valami károsodást.
5 hosszú 4 rövid = 54-es hibakód.
Alapjárati szekunder levegő szolenoid (2. kép 07-es alkatrész) hiba.
Hibakereséshez, hiba kiütéshez elviekben diagnosztikai eszköz kell (3. kép), keress fel egy Kymco-val foglalkozó szervizt.
Amit megpróbálhatsz, az az alábbi:
- oldalsztender felhatjtva, vészleállító RUN állásban
- kulcsot ON-ra kapcsolod (gyújtást adsz)
- vársz 10 másodpercet
- koppra húzod a gázd és ott tartod
- vársz 10 másodpercet
- gáz koppig vissza
Ekkor két gyors villanás kell legyen a kontroll-lámpán. Ha a hibakód ismét jelentkezik, akkor diagnosztikai eszköz és szerviz.
Ha nem, akkor vegyél lottót vagy kaparós sorsjegyet.
Üdv. Mindenkinek kymco xciting 500i 2008-as motor diagnosztikai lámpa gyujtásnál 5-ször lassan villog majd 4-Szer gyorsan. Hogy lehet meg szüntetni !!!
Féktisztító+mewa rongy kombó ha csak fékporos. Ezen kívül évente szétszed takarít, ha kell betét csere, rézpaszta összerak, eöröm ebódottág. Kettő max három szezon és fékfolyadék csere is. (5.1)
mert ugye nem mossa a nép és magától rohad bele mindig minden 😂
amúgymeg ha esztergálni kell hozzá nem mindegymilyen anyagból van, a sima vasat meg még viheti horganyozni is....
F@szt kell bonyolítani rézpaszta vékonyan a menetre azt nem döglik bele. Magasnyomásúval meg nem mosunk motort, de még vödör, kefe, szivacs kombóval sem. Meg ugye ini is jól írta, nem hanyagoljuk el hosszú évekre a takarítását...
a rozsdamentes nem lesz rozsdás, a vizet bírja, ellenben a sav bántja
a saválló mindent is bír sav lúg amit akarsz
pl a2 csavarra ésszerű a4 anyát tekerni ha le is akarjuk venni, még akkor is ha csak simán csak "kinti" felhasználású
https://kymcohungary.com/kapcs...
Kérdésem,hogy motorszám alapján hol tudok adatokat találni ?
Köszönettel Zoltán
kymco xciting 500r 2010 robogóm:
elszállt a kilóméteróra(a többi műszer működik), melegszik állóhelyzetben(a ventillátort nem hallom működni) és tölteni kell az (egy éves) aksit két nap állás után.
A szerelő szerint műszerfal csere talán megoldja
szerintetek?
kössz
Tud valaki megbízható, korrekt szerelőt Budapesten, aki a kuplungfelújításban is járatos? Köszönöm szépen. (Xciting 300 iR)
Ha el van pukkanva a fesszabályzó és túltöltés van, a gyújtáselektronika kihagyhat. Amikor meghúzod a féket (azaz világít a fékllámpa hátul) akkor villamos terhelés miatt a feszültség lecsökken és lehet pont annyira, hogy normalizálódik a feszültség és megjön a szikra.
A vicc kedvéért én azt a féklámpa kapcsolóra menő vezetéket rövidre zárnám egy darabka huzallal, hogy a fék meghúzása nélkül is világítson a féklámpa és megnézném, a hiba elmúlik-e. Ha igen, akkor elektromos jellegű és bizony lehet, hogy ott van a kutya elásva, amit fentebb tippeltem.
Mi lehet a hiba ?
A kérdésem az lenne felétek, hogy ezek tényleg ilyenek vagy egy kuplung cserével elhallgat ill. ha így használom egy darabig okozhatr e valami károsodást.
Köszönöm a gyors válaszotokat!