Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

jah, és a képek, nagy része még az építés közben kerult lencsevégre, a sors ironiája, hogy a baleset előtt igazábol egy szép kép sem készult. :(
akkor következzenek:
Aki elöttem hajtotta, ő is ajánlotta a hűtés javítását, akár hőcsövezéssel is, állítolag voltak gondok a hűtéssel, sajnos egyszer szét is potyogott, beszorult egy meleg napon egy busz mögé, majd onnan egy kövér gázra ki akart gyorsítani, aztán a tűgörgő millio darabra hullott benne, persze összeba**tt mindent. Tegyuk hozzá, hogy gyári hengerfejet raktak rá, ami nem igazán ideális égéstér egy ilyen hengerhez, ez is lehetett a melegedés oka. Minden esetre, ha összejön a víz, legalább hosszab csapatások közben is jo lesz. Van egy kb 10 lovas szimom is, azzal is ez a baj, h nem szereti a 30 fok köruli városi lámpázást. Pedig egész jol összefogdosom vele az autosokat :) (persze csak az első métereken )
Amugy igen, velem beszéltél egyszer simson.hu-n TZ-ről, igazábol tisztában vagyok vele hogy nem az ETZ az ideális tuning alany, de ez nekem egy régota tarto szerelem, ami még nem teljesedett be így muszály lesz készítenem egy minden tekintetben durva TZ-t. Igaz ez hosszú ideig fog tartani, pénz hiányában, de ráérek :)
Majdnem elfelejtettem, felömlőket ne polírozd! Felesleges munka, nem lesz tőle jobb. Az öntési hibákat ki lehet csiszolni, ill. érdemes a blokkal összehozni a csatornák alját. Meg a perselyen a nyílásokat is picit ki lehetne igazítani, de ehhez már derékszögű szárú ostorköszörű kéne (nekem pl. nincs is, csak egyenes szárú :S).
Van egy kipufogótervem, amit haverom gépéhez terveztem, de a széria vezérléshez is elég jó. Annyi gondja van, hogy elég nagy, picit jobban túllóg, mint a gyári, ill. 90 helyett 120mm a hasa. A hengerbe sincs amúgy drasztikusan belenyúlva. 4-7ezerig brutális ereje van, viszont 3-4 között sajnos nagyon halott, 3 alatt nem rossz, el lehet vele indulni, alapjárat is van. Kíváncsi leszek még milyen az átalakított hengerfejjel, csak jelenleg szét van húzva a blokkja. Ha kicsit használhatóbbat szeretnél, akkor elég 2mm-t emelni a kipunyíláson, kb. ugyanennyit lefele bővíteni a beömlőn és rárakni a rezót. Esetleg majd tervezek egy szériához inkább jó kiput, mert azt lehet megcsinálom magamnak is. Jobban nem akarok belenyúlni, mert tényleg nem nagyon bírja. Nem úgy, mint a jó kis Simson
Az MZ-nek szerintem egész jó hűtése van, kérdezd meg az illetékest (ha tudod), hogy mennyire melegedett. Nem biztos, hogy kell rá a víz. Persze, ha gondolod csináld meg, csak kérj segítséget valami hozzáértőtől. Ha jól tévedek, Simson Klub fórumon már beszéltünk, úgy rémlik elég messze laksz :S Pedig ez engem is érdekelne, megnézném szívesen, ill. 1-2 dologban tudnék segíteni, vagy legalábbis tanácsot adni. Pl. kéne rá valami jó nyomatékos kipu, akkor nem forogna szét. Azt már előre mondom, hogy alsó tűgörgőből valami nagyon komolyat (ezüstözött, alsó hangon 5 rugó) érdemes venni, mert a taiwanit haver 35 lovas gépe is megette.
Hajrá
én is úgy akarom megoldani, hogy a hengerben, hengerfejben kering a víz, és a főtengő oldaláról hajtanám meg. na meg persze raknék rá hűtőt :) Van egy ilyen átalakított vizes ETZ hengerem, egész jól összehozták, de én ezt a többfelömlőset akarom megcsinálni vizesre.
éjszaka majd rakok fel képeket a mociról.
Szerintem hagyd a francba a vízhűtést, igencsak szét kéne fúrni-faragni, habár a régi puch cobrán, vagy monzán olyan a vízhűtés, hogy csak a hengerben kering a víz, zalán azt lenne érdemes lemásolni Van valami tervrajz, vagy kép arról a hengerről
szia gabi vagyok megmutathatnád a képeket
A kérdés pedig ahhoz kapcsolodna, hogy van egy eléggé átfaragott hengerem, egykor a Videoton SE-ben versenyeztek vele, valami szaki egyszerűen lemásolta az akkori Yamaha (cross? esetleg gyorsasági?) vezérlését, és egy az egyben átultették az MZ hengerbe. Így most jelen pillanatban a vezérlés áll 4 + 2 felömlőből, (nem hasonlít a gyárira) egy ketté osztott szívonyílásbol, meg egy 3 részre osztott kipufogonyílásbol. Az egész cucc elég komoly, meg le van ultetve a henger, ránézésre is kisebb a löket, joval rövidebb a dugattyú is. Beszéltem az egykori tulajdonosával is, azt mondta, amíg bírta a többi anyag :) addig 3-ban mentek vele 120-at gyári áttételel. Én ezt a hengert szeretném mégjobbra megcsinálni, elsősorban membránosra, mert elég magasra van hangolva, jol jönne alul az a többletnyomaték. Van valakinek membránosítással tapasztalata? Egy komplett házat fogok neki, csinálni, lehet valami 250-es membránt kellene alapul vennem. Karburátor, egy 36-os Keihin lesz, ha a 250es CR-t megetette, akkor jo lesz az ETZ-re is :) gyujtásrol vélemények? Valami megbízhato gyujtást szeretnék, elsősorban belső rotorosat. Jah, és a másik. Vizhűtéses lesz majd, valaki csináltmár ilyet?
én kíváncsi vok rá
Csináltam már egy 250es TZ-t régebben, de ott csak a futomű és a fékrendszer meg az optika volt alakítva. a Blokk full gyáros volt, csak jol össze volt rakva, egyedul egy 28as Koso Karbi kerult fel rá, amitől alulrol jobb lett, csökkent a fogyasztás, végfordulat-végsebesség változatlan maradt. ja meg 5-ikben is leforogta a 8 ezret, a 2 mm-el kisebb átmérőjű karbi dacára is. futomű elöl 70mm-ert volt ultetve, de nem csak úgy hogy levágunk a rugokbol, aztán kész :) rövidítve lettek a szárak is 70mm-errel. Elöl hátul 16-os kerék, (utolag hulyeség, építettem volna inkább 17-eset) Hátul is modosítottam a teleszkopok also pontján. első fékrendszer pedig RS 125 főfék, fém fékcsővel. Meg rengeteg optikai dolog, meg bölcsőváz, ilyen-olyan emelések, ha egyszer valakit érdekel, rakhatok be képet. Sajnos a motorral egy baleset végzett, most gondolkodom, hogy nemsoká ujjáépítem.
mihu! adhatnál pár tuning-tippet! Én nemnagyon akarok nagy fordulatú gépet, mert a 250-es alpjaiban véve alacsony fordulatú, és nagy nyomatékú konstrukció.Már sokat tárgyaltam okos emberekkel, és arra jutottunk, hogy minden a nyomatéknak van alárendelve a 250-esen. A nehéz kuplung, főtengely, furat-löket arány. A motort alapjaiban kéne áttervezni, de a 125-össel ellentétben a 250-es nagyon nem bírja a fordulatot Beszéltem MZ-kupás versenyzőkkel is, és ők is azon vannak, hogy egy jó ETZ-nek nem kell tuning, mert csak előbb széthullana. fel akarom 300-asra furatni, esetleg szerezni bele egy könnyebb dugót, meg másik karbi+hengerben felömlők csiszolása, polírozása, aztán kész. Szerintem. neked mik a tapasztalatiad?
Ja, ha valaki 250-es blokkot akar 125-ös vázba, az számoljon azzal, hogy a 18-as felni bele fog érni a kipufogókönyökbe, tehát felnicsere, vagy kerék nélkül kell vele menni! de ez a legjobb tuning 125, meg 150-esre , márha nem érdekelnek a zsaruk, meg van mellette rendes motorod . Meg át kell hegeszteni a felső, hengerfej-felfogatást 0.5 cm-vel . Meg le kell festeni a blokkot feketére, hogy kisebbnek tűnjön-- 140 km/h garantált+nem lesz könnyű az eleje, habár a 16-os felnire szélesebb gumi kell előre, hogy stabil maradjon. meg a gyári, 250-es kipufogó túllóg a motoron 10 cm-t , mókás kis gép, de megnyom mindent(kb.125-130 kg, 22paci, 28 NM). Meg kell bele 250-es hátsó lengővilla is , a hátsófelnit meg nehéz lesz így középre állítani, innen-onnan ki kell hézagolni, vagy csere .Sok-sok munka, de az erdmény iggen király, nekem már 1,5 éve folyamatosan épül-szépül, a célom 160 km/h, de az lehet hátszélben is Drukkoljatok, hogy összejöjjön!
Egy 7000 fölé hangolt, 40LE feletti hengerhez már valóban rövidíteni kell a szívócsonkot. 35LE@6700-hoz még tökéletes.
Van olyan, hogy membrános karbi, az ott hasznos, ahol nem ejtőtank van. Motorra felesleges, sőt, ezek fojtószelepesek, aminél meg jobb a tolattyús 2t motorra. Tehát motorra membrános karbi felesleges.
Szívómembrántól szériaközeli 250-es ETZ nem igazán lesz jobb, legalul lesz csak javulás, meg picit jobban fogja venni a gázt alapjáratról. Értelme inkább egy magas fordulatra hangolt gépnél van, hogy alul is legyen egy kis kraft. A max. teljesítményt nem javítja, vagy csak max. 1-2%-kal, ha jól van méretezve (mivel a membránlapok nyitogatása miatt lényeges fojtó hatása van). Membránt nem csak a hengerre lehet szerelni, komolyabb gépeken eleve a karterbe szív, azon van a membrán (mint ahogy a forgótárcsa is, ami a legjobb szívásvezérlés, ebből adódóan jobb a membránnál).
125-ös váz, 250-es blokk(275ccm, uccsó túlméret) 16-os felni elől-hátul, ja, meg levágtam a hátsó sárvédőt, mert csúnya volt, most az ülés alatt egy 2 cm-s alukonzolon van a rendszám, óne lámpa, ja meg indexek is a polcon vannak
Tudok én óccsón is, haver NSR-jéről, meg van egy Mikuni is 500-as KTM-ről, csak nagyok benne a fuvókák Tudsz képet mutatni a lábtartóról? Engem a módszer érdekelne, mert nekem 125-ös vázban van a blokk , nem ám valami hosszú, lapos gyári 250-es vázban Mondjuk már el van kopva a fél lábtartóm, mert olyan szabályosan közlekedek!
nem érdekel egy épitett hátrébbtett lábtartókonzol etz 250re? váltó is hátrébb van , fék is.
egy 32es vagy 34es dellortot- rá 30 a gyári ha jol tom
rosszul fogalmaztam
Több értelme van sz.tem karbit cserélni már 125-ös ETZ-n is, nekem BING volt fenn, de ezen a 250-esen még gyári van, sz.tem ezen 30-as Mikuni, vagy Dellorto lesz, meglátjuk, mit tudok majd szerezni A 25-ös TZ-n a bing 20-as volt átfuvókázva , télen-nyáron első rugásra indult, pedig megszakítós volt, egyszerre volt alapjárat, 4 fölött nem evett+jobban is ment tőle Úgyhogy a 250-esre már csak a megfelkelő donor kell+ ki kell küszöbölni néhány apróságot, amit a gyárban elcs*sztek, pl. a hosszú szívócsonk. Meg lehet, kéne rá valami spéci légszűrő+ fuvókázás, mert eddig mindig a gyári légszűrővel volt a legjobb. Mindegy, majd nyáron
most nem 4ütemről beszéltünk
membránt a hengerre kell fogatni de mind1
rengeteg membrános hengerű simsont simson karbival szerelnek... fater simson robogója is membrános szal tom h hogy van ez a membrános téma na meg az rsek is...