Fox ruhát protektort vagy bukót vennék.
HA tudtok olcsóbban mint a bolti ár vagy ilyesmi.
Ha nagyon kicsit használt asse baj.
előre is köszi.
Ja és csak foxx
Úgy döntöttem egyébként, hogy nem viszem vissza, mert nekem kell ez a csizma, mert nagyon szupi, de ha visszaadom akkor csak sokkal drágábban tudom megszerezni. Balhézni meg szintén nem akarok ott, mert vhogy úgy hozta a sors hogy eddig mindent ott vettem, és még a kesztyűt ott is fogom, szóval nem kell a feszültség (amúgy jó fejek az eladók, és lényegében most sem basztak át). A suszter már jobb ötlet, de apám ezermester és azt mondta próbáljuk meg előbb a ragasztós módszert, merthát lényegében csak szépséghibás, magának a varrásnak az ég világon semmi baja... hát most szárad, kell neki 24óra, még nem tudom bírja-e majd a ragacs, de ha majd azzal együtt is szétnyílik, akkor még mindig tudom vinni a patkolóhoz
lényeg hogy mégegyszer KÖSZI A TIPPEKET!
jó hogy itt mindig számítani az emberekre
Stonecold, azoknak a versenyruháknak nem sok közük van a boltban kaphatóhoz, úgyhogy attól még lehet purutty...
Ez persze nem azt jelenti, hogy rossz lenne a Suomy, sajnos nem volt még szerencsém a márkához.
Azt szeretném kérdezni, hogy van-e valakinek tapasztalata a Parillánál kapható női kétrészes Soumy ruhákat illetően? Tél végén szeretnék venni, de semmit nem tudok róluk...
Előre is köszi!!
az, hogy akció, vagy nem akció sztem ebben az esetben abszolút nem releváns. erről persze érdemes megkérdezni a fogyasztóvédőket, mielőtt elkezdesz komolyan hisztizni. a no garancia és a nem vesszük vissza tudtommal csak a bemutató meg teszt darabokra vonatkozhat, tehát ha a használat miatt csökkentik az árat, nem amiatt, h különben benne állna a pénzük. az meg sima árképzés+üzletpolitika, uh kapják be, ha kukacoskodnak. különösen hibás termék esetén.
ha vissza akarod vinni, akkor előtte sztem érdeklődj a fogy.véd.főfelügyelőségnél. van vmi hotline-juk is asszem, oda érdemes becsörögni, h ne csináljanak hülyét belőled. google-on tuti megtalálható, én nem nézek utána, mert itt tetű a net.
ettő fgtlenül a véleményem változatlan - susztert neki, egy igazi szaki olyan dolgokat művel, h el sem tod képzelni. és ha ott hagysz nála 2-3 ropit, még mindig jócskán beljebb vagy!!
Igen van ilyen törvény de amit akcioban adnak arra mások vonatkoznak mint pl sok esetben az is hogy garaciát nem válalnak az adott termékre.
DennyM
Ha rám hallgatsz azt csinálsz amit akarsz
Komolyra forditva a szót én a helyedben összetenném a kezem és megköszönném hogy ilyen jo csizmám van és ilyen "olcson" megtudtad venni.
Én ugyan ugy jártam volna mint te csak én 70ért vettem volna meg.
Szóval szerintem (ha nincs rá mod hogy kicseréljék egy ugyan ilyenre) akkor vidd el egy cipészhez. hoppsz bocsi A cipészhez vidd. Probálj körbekérdezni az ismeröseidet háthaismeri valaki A cipészt.
Én jártam ugy hogy elvittem a cipömet Egy cipészhez és megvarta meg megragasztotta de ugy hogy én szebben megcsináltam volna mint ö
Hihetetlen hogy így járok!!! 20.szülinap+karácsony, kaptam egy kis pénzt nagyszülőktől és gondoltam na akkor meglepem magam, tökre örültem, hogy találtam olcsón egy csizmát és méghozzá megvolt a "rámöntötték" érzés is, boltban semmi baja, aztán itthon meg jön a fekete leves... úgy elbaszta a kedvem pffff. Ez van, ilyen az én szerencsém.
A gaerne me jó ötlet lenne, már köbö 3/4éve kinéztem azt a csizmát, de az is 55, és nem lertt volna hátrány 15-öt spórolnom ezzel az xpd-vel... komolyan mondom nem hiszem el
kicserélni nem fogják, mert nincs mire, visszavenni nem szívesen fogják mert nem tudják így eladni, de ha vissza is veszik max levásárolhatom az árát és nemtudnék mit venni belőle, mert kesztyűnek sok lenne, a többi csizma ami ott van, az meg ótvar.... szóva lnehéz ügy... ha meg visszaadják a pénzt, akkor ugyanezt máshol 50ért tudom, magyarul ez a kis hiba 10rugóba kerülne, ami nekem most sokat számít mert jelenleg csóringer vagyok :)
azt hiszem megfogadom a tanácsotok és cipész lesz belőle!! én azt mondanám rá hog ezt lehetetlen megvarrni, de mivel nem értek hozzá és láttam már cifrábbat is ezért minden lehet...
HA tudtok olcsóbban mint a bolti ár vagy ilyesmi.
Ha nagyon kicsit használt asse baj.
előre is köszi.
Ja és csak foxx
Úgy döntöttem egyébként, hogy nem viszem vissza, mert nekem kell ez a csizma, mert nagyon szupi, de ha visszaadom akkor csak sokkal drágábban tudom megszerezni. Balhézni meg szintén nem akarok ott, mert vhogy úgy hozta a sors hogy eddig mindent ott vettem, és még a kesztyűt ott is fogom, szóval nem kell a feszültség (amúgy jó fejek az eladók, és lényegében most sem basztak át). A suszter már jobb ötlet, de apám ezermester és azt mondta próbáljuk meg előbb a ragasztós módszert, merthát lényegében csak szépséghibás, magának a varrásnak az ég világon semmi baja... hát most szárad, kell neki 24óra, még nem tudom bírja-e majd a ragacs, de ha majd azzal együtt is szétnyílik, akkor még mindig tudom vinni a patkolóhoz
lényeg hogy mégegyszer KÖSZI A TIPPEKET!
jó hogy itt mindig számítani az emberekre
Köszi az infókat, utána fogok nézni a többinek is, amit említettetek!
Ha esetleg egy 52-es Spidi Proto One, akkor már találtál is vevőt...
Ez persze nem azt jelenti, hogy rossz lenne a Suomy, sajnos nem volt még szerencsém a márkához.
A shuomy-t nem tudom milyen, de a spidi az nagyon jó! A motorline forgalmazza és most akcióban van náluk női 2részes 133000-ért!
Azt szeretném kérdezni, hogy van-e valakinek tapasztalata a Parillánál kapható női kétrészes Soumy ruhákat illetően? Tél végén szeretnék venni, de semmit nem tudok róluk...
Előre is köszi!!
Menny be érdeklödj és ha szopatnak akkor csak annyit mondj hogy :
"Hát majd megkérdezzük a fogyasztovédöket is hogy mi a véleményük."
Ez beszokott jönni ha vaj van a fülük mögött.
De szerintem is "patkoltasd" meg.
ha vissza akarod vinni, akkor előtte sztem érdeklődj a fogy.véd.főfelügyelőségnél. van vmi hotline-juk is asszem, oda érdemes becsörögni, h ne csináljanak hülyét belőled. google-on tuti megtalálható, én nem nézek utána, mert itt tetű a net.
ettő fgtlenül a véleményem változatlan - susztert neki, egy igazi szaki olyan dolgokat művel, h el sem tod képzelni. és ha ott hagysz nála 2-3 ropit, még mindig jócskán beljebb vagy!!
Ez a srác állítólag mindent megvarr, hívd fel nincs veszteni valód.
Karesz 20 9387358
DennyM
Ha rám hallgatsz azt csinálsz amit akarsz
Komolyra forditva a szót én a helyedben összetenném a kezem és megköszönném hogy ilyen jo csizmám van és ilyen "olcson" megtudtad venni.
Én ugyan ugy jártam volna mint te csak én 70ért vettem volna meg.
Szóval szerintem (ha nincs rá mod hogy kicseréljék egy ugyan ilyenre) akkor vidd el egy cipészhez. hoppsz bocsi A cipészhez vidd. Probálj körbekérdezni az ismeröseidet háthaismeri valaki A cipészt.
Én jártam ugy hogy elvittem a cipömet Egy cipészhez és megvarta meg megragasztotta de ugy hogy én szebben megcsináltam volna mint ö
csak ennyit akartam
csáo
A gaerne me jó ötlet lenne, már köbö 3/4éve kinéztem azt a csizmát, de az is 55, és nem lertt volna hátrány 15-öt spórolnom ezzel az xpd-vel... komolyan mondom nem hiszem el
LX
ja meg ha az első azt mondja hogy ne mtudja emgcsinálni azért kérdezz meg mást is