Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Városon belül többször nem szoktam visszaváltani 5-ből, de akkor csak tartani kell a tempót. Ja, meg 900-as, ahol kicsit nagyobb a nyomaték. De kiérve vagy nagyon óvatosan húzom a gázt, hogy éppen csak gyorsuljon vagy visszaváltok. Nekem 100 körül van 4000-es fordulaton és ott érzi jól magát. Annó, amikor még tanítottak rendes műszakit is a vezetői tanfolyamokon, akkor a nyomaték és lóerő görbe mellett meg volt említve a fogyasztás görbe is, ami fordítottan állt a másik kettőhöz képest, vagyis alacsony fordszámon magasabb volt, és szépen csökkent a felpörgetéssel. Merthogy nem bicepszből kell kigyorsítani. :-)
én tavaly javíttattam fel a Tatabányán. Kicsit kilyukadt, de ügyesen befoltozta úgy, hogy a szám is látható maradt, így a vizsgán sem volt vele baj.
Hali! Van valakinek esetleg eladó Givi plexije?
(Hersa köszi, vettem)
Nem minden xj 2 dobos az enyèm sem az vegyèl rá N es kipu rendszert.
Ha E számos kiput találok, nem értem mi akadálya lenne. Még papír sem kell róla. Tényleg vannak 4:1 rendszerek kifejezetten ehhez a motorhoz, leömlövel mindennel pl. Takkoni, csak rohadt drága. Na mindegy, hagyom szerintem. Köszi
A te neved van forgalmiban, azt csinálsz vele a mit akarsz..., de mostanság vizsgákon, igazoltatásoknál célkeresztbe kerültek ezek is. Ehhez a biciklihez szerintem senki nem olyan elszánt, hogy gyártana 4-1 leomlórendszert amihez utána tudnál akasztani talán egy hurkatöltőt. ELeve kicsi rövid a gyári dob, a legtöbb utána gyártott mókásan "feszítene" rajta.
Azon tény mellett, hogy teljesen feleslegesen áldoznál a gyáritól eltérö rendszerre, és még céltáblát is veszel vele a nyakadba, inkább próbál felhajtani egy gyári rendszer a sérült helyett. Végső esetben meg kell gyártatni egyet a minta alapján amibe belevárjak a régiből kimentett cikkszámot.
Univerzális slip-on dobokat találtam ebayen jó áron, nem tudom ilyet érdemes-e. A teljes rendszerek 4:1-be vagy egy márkásabb slip-on meg 100ezrek...:) Használ valaki sportkiput? Nekem tetszik a gyári amúgy, csak a jobb oldali dob az le van zúzva.
Hali! Létezik hatszázashoz 4 az 1-be menő sportkipu? Ez esetben kompletten csövekkel együtt kell szerezni, vagy van olyan 4:1-be, hogy csak a dobot cserélem? Engem a sportok közül a halkabbak érdekelnének. Nem határoztam el magam, csak érdeklődök. Neten keresgéltem, de nem igazán találtam konkrétan ehhez valót. Köszi, Üdv.
Köszönöm a megerősítést. Akkor mostantól ügyelek rá, hogy legyen fordulat.
Az 1,8 tdci-vel a városban én is 3.-ban járok.
Èn minden motorommal (az 500-tól az 1400-ig ) 2-3-4. fokozatban szoktam a városban menni, így dinamikusan, mindig fordulaton van a motor. Országúton-(autópályan) előzéseknél, kanyaroknál is vissza van rúgva 2-3 fokozatot a váltó, ha úgy adja ki. Az alacsony fordulat sok eseten károsabb a belsőégésű motor tekintetében mint a max fordulat.
Az 1.6 benzines autóval is 3.-4.-ig szoktam max felváltani városban...
Köszönöm. Természetesen sík úton, kis terheléssel váltok így az autóval is. De mivel motorral kezdő vagyok, ezért gondoltam jó lesz így, öregesen... De akkor nem! Köszi!
Félig meddig igaza van a szerelödnek...söt nem csak motorkerékpár de az autó esetében is káros az alacsony fordulaton való elváltás...Söt nem csak az olajnyomás miatt, hanem egyszerü fizikai erök eredöje ami alacsony fordulat és nagy terhelés esetén pl a dugattyúra hat, és oválisra koptatja a henger furatát.
Mindenképpen meg kell különböztetni, azt, hogy alacsony fordulaton egyenletes sebességgel ( minimális vonóerő) haladsz, vagy kigyorsítgatsz.
20 év a red baron hordta be ezeket a lomokat, náluk tudsz okosat kérdezni...
Sziasztok! Újabb kérdés... Nemrég vettem a motort. XJ600N. A motorozást is most kezdtem! Több évtizedes autózás alapján - a száguldozást már kinőttem - a motornál is felváltok olyan 2500-as fordulat környékén. Gondoltam nem pörgetem, kímélem. Ma azt mondta egy szerelő, hogy pont ezzel nyírom majd ki a motort! Ennek 4000-es fordulat környékén van meg rendesen az olajnyomás. Akkor a legjobb tehát a kenés! Szerinte lakott területen is úgy menjek, hogy legalább 4000-et pörögjön... Ez igaz?
Köszönöm!
Sziasztok ! egy kérdés: Yamaha XJ 400s Diversion 1991. mennyi van alkatrész hozzá itthon ? első-hátsó tárcsafékek fékbetétek stb stb. ? Japán belpiacos motor. a 600-as tesója mennyire kompatibilis az öccsével ? Elvittem szervizbe konkrétan a Bázis motorhoz ami a Szentendrei útnál van, 3 kerület. Azt mondták hogy sajnos semmilyen alkatrészt nem tudnak beszerezni hozzá. Mondom ok....
Köszönöm!!!
... és biztosan jó a tiédhez is .
Ugyvan ahogy piratson írja . Én ezt vettem : http://www.ebay.com/itm/NEW-Un...
Így működik : http://youtu.be/60lP-tW-2uo
A mágnes-jeladósat, mely a váltókar mozgása alapján + az üresjárati visszajelzőn keresztül adja a jelet. Ebből találsz LCD és LED kijelzőset is, öt vagy több fokozatú váltóhoz. Az LCD talán célszerűbb, mert erős napsütésben is látható.
És 2001-es 600-ra milyen fajta fokozatkijelzöt kell venni? Olvastam, hogy van aminek a váltoban alapbol van fokozatkapcsolo, ez a verzio gondolom kilöve, és van olyan ahol diagnosztikai csatlakozora kell csak rádugni. Aztán van az univerzális, amit be kell tanitani és elég sok helyre kell bekötögetni. Melyik verziót kell keressem az enyémhez?
http://www.ebay.com/sch/i.html...

Olvasd őket mindenképp el , mert van ami csak 5-ig számol . Nekem a 8-as kellett mert 6 fokozat van a régi XJ-n .
Küldenél egy linket hogy hol rendelted?
Szevasztok !
Szöszölgettem ezzel a fokozatkijelzővel . Csináltam hozzá egy kisebb tartót , azt a villakiflihez fogattam . Jelen állás szerint így néz ki .
Amúgy okos kis szerkezet ez , mert fényérzékelős és szépen elhalványodik , így este sem zavaró . A többi még szerelés alatt van , arról még nincs képem .
És pozitívat?
Szia! A 140-es siman elfer es nem tapaszraltam semmi negativat.