Egymillió forint alatt többnyire jobb rollereket vagy elektromos rásegítésű kerékpárokat kínálnak a piacon, de alaposabban körülnézve teljes értékű ingázókat, elektromos robogókat és 125-ös motorkerékpárokat is találhatsz. Ez már csak azért is meglepő, mert az erősebb, gazdagabb felszereltségű A1-esek napjainkban már két-két és félmillió forintot kóstálnak. Nem titok, ezúttal azzal spórolhatsz akár félmillió forintot, ha a vadonatúj, jótállással kínált, nullkilométeres bemutatómotorok közül válogatsz. Ezek előnye, hogy gyakorlatilag azonnal átvehetőek, nem kell hosszú hónapokat várnod, míg megérkezik a géped, miközben élvezheted az új motorok összes előnyét, beleértve a garanciát is.
Új robogók és motorkerékpárok egymillió forint alatt
Három különböző márka ötféle típusát válogattuk össze, és a motorok közös jellemzője az egymillió forint alatti vételár, sőt van egy kakukktojás is, ami azért érdekes, mert a futároknak vagy más vállalkozásoknak lehet remek tipp.
Az első a fenti Motron Voltz, mely közel 50 kilométeres hatótávjával és 2 kW-os csúcsteljesítményével a legális segédmotorok táborát erősíti. Erős érv, hogy mindössze 64 kilót nyom, tehát a törékeny hölgyek is könnyen kezelhetik, az ára pedig egyenesen meghökkentő – az eredeti 999 990 Ft helyett 599 995 Ft-ba kerül, holott vadonatúj bemutatómotorról van szó.
Szintén B-s vagy AM-es jogsival vezethető a NIU MQi+ Sport, a 48V/42 Ah Panasonic akkumulátorra és Bosch villanymotorra épülő elektromos robogó. Túramotorokat idéző felszereltség jellemzi az MQi-t, hiszen egyebek mellett alapáras a gyári NIU-applikáció, a GPS-helymeghatározó rendszer, az USB-töltő, a LED-es világítás, a sebességtartó automatika (tempomat) és a CBS-fékrendszer. A fürge, csupán 72 kilós robogó több mint 400 000 forint kedvezménnyel, 799 995 Ft-ért lehet a tiéd.
További két Motron fért bele az egymillió forintos lélektani határ alá, egyik a Cubertino, míg a másik a személyes kedvencünk, a sportos Vizion. Utóbbi nagymotorról átülve is kimondottan élvezetes, hiszen méretei dacára remek az egyenesfutása, csekély tömege és sportos üléshelyzete pedig élvezetessé teszi az ingázást.
A Cubertinót több mint 300 000 forintos árengedménnyel veheted meg, a Vizion pedig ennél is csábítóbb, hiszen a listaára 1 599 995 Ft, vagyis a kedvezmény kereken hatszázezer forint.
Új, 15 lovas A1-es nettó egymillió forintért?
Ha idegenkedsz a robogóktól vagy sokat motorozol, és ezért nem szeretnél elektromos gépet, akkor az akcióban részt vevő 125-ösök jöhetnek szóba ideális társként.
Ezek közül az első az élénksárga, de feltűnő színe dacára hamisítatlan retrómotorként pózoló Brixton Cromwell 125 CBS. Egy korhű, léghűtéses klasszikus, mely fűzöttküllős kerekeivel és nagy szabad hasmagasságával a scrambler géposztályt erősíti, és most 400 000 forinttal olcsóbban, egymillió alatt hozzájuthatsz.
A felsorolásból ki is lóg meg nem is a Malaguti Drakon 125 ABS, melyet anno mi is teszteltünk. Itt a kedvezmény mértéke kereken 800 000 forint (!), és mivel a 125 köbcentis motorkerékpárok áfája visszaigényelhető a vállalkozásoknak, nettó 944 878 forintért juthatnak hozzá az eredetileg kétmillió forintos listaárú modellhez.
A felsorolt típusok mellett további 20-25 modell található még az akciós árlistában, rollerektől az 1200 köbcentis retrógépekig – ha új vagy újszerű motort keresel, érdemes átnézni a friss kínálatot.