Tavaly minden hatodik baleset, összesen több mint kétezer (!) incidens fűződött gyalogosokhoz, bringásokhoz. Félreértés ne essék: nem ennyien sérültek meg közülük, hanem több mint kétezerszer szabálytalankodtak, illetve okoztak maguknak és/vagy másoknak sérülést.

altalanos-iskolai-kresz-oktatas-24511
Noha bringa is idényjármű, a személysérüléses balesetek 16%-át okozták kerékpárosok és gyalogosok 2019-ben. Érdemes összehasonlítani - a motorosok és robogósok nagyjából 0,8 millió főre tehető tömege együtt is alig érte el a tíz százalékot
Erre nyújthat megoldást, hogy nagyszabású akcióba kezdett az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), s ennek keretében 300 ezer diák kapja meg a Közlekedő kisokos munkafüzetet, valamint jut el a sulikba a kiadványhoz kapcsolódó Tanári kézikönyv.
altalanos-iskolai-kresz-oktatas-24509
Gyakorlatilag minden 10 és 12 év közötti nebuló megkapja a Közlekedő kisokost, hogy felkészülhessen a „vizsgára” és az önálló közlekedésre
Az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB), a Közlekedéstudományi Intézet, a Bringaakadémia, valamint a Magyar Kerékpárosklub állította össze a szakmai részt, mégpedig a korosztálynak megfelelő ismeretanyaggal. Ehhez kapcsolódik egy felmérés is, amiből kiderül, hogy az érintett gyerekek mennyit sajátítottak el belőle. A kampány célja, hogy - külföldi mintákhoz hasonlóan - egyre nagyobb hangsúlyt kapjon a sulikban a szabályos gyalogos- és bringásközlekedés oktatása, egyszersmind jelentősen csökkenjen e két csoport szerepe a személysérüléses balesetekben. Persze nem feledkeztek meg a jutalmakról sem - a Klebelsberg Központ elnöke, Hajnal Gabriella kiemelte, hogy a legjobban teljesítő iskolák között ajándékcsomagokat sorsolnak ki, míg a Tudáspróbát sikeresen teljesítő, s legalább 80%-os eredményt elérő diákok névre szóló tanúsítványt kapnak arról, hogy elméletben készen állnak a közlekedésre.