Miként megszokhattátok, a Brixton időről időre megkérdezi a motorosokat, hogy miért pont ezt a hobbit választották, milyen gépet vásároltak és persze milyen élményekkel gazdagodtak kétkeréken. Egy hónappal ezelőtt Gábor állt a kamera elé, most pedig az 51 éves, szerkesztőként dolgozó Torsten, illetve az ő motorja lesz a főszereplő.

Mennyit motorozol évente? Úgy 20-25 000 kilométert...

Bemutatkozásában elmesélte, hogy számára a motorozás és az utazás jelenti a kikapcsolódást, sőt ehhez kapcsolódik a hobbija is, mivel feleségével a több ezer követőt jegyző TT Motorcycle blog szerzői is egyben.

brixton-cromwell-1200-tulajdonosi-beszamolo
Torsten motorja, a Cromwell 1200

Így aztán nem csoda, hogy évente 20-25 ezer kilométert motorozik, és valószínűleg mi is így tennénk, ha olyan csodás helyen laknánk, mint Torsten. Ő ugyanis a német Odenwald, Spessart és Vogelsberg hegyvonulataira pillant ki az ablakán, szóval karnyújtásnyira vannak a csodálatos látványutak.

– Először is arról mesélj, kérlek, hogy milyen motorod van és mit szeretsz benne a legjobban?

Bevallom, először a Brixton Crossfire 500-at tettem próbára, tetszett is, de vágytam a nagyobb erőre, így végül a Cromwell 1200 nyergében kötöttem ki. Hogy mit szeretek benne? Nos, egyaránt beleszerettem a klasszikus formatervbe és a brutális nyomatékba.

Ha átkapcsolom a sportosabb üzemmódba, az olyan, mintha Dr. Jekyll gombnyomásra Mr. Hyde bőrébe bújna...

– Mióta motorozol?

Már több mint 30 éve van valamilyen gépem, de a Brixton az első, amit újonnan vettem.

– Milyen a tökéletes időjárás számodra motorozáshoz?

Régebben szinte minden nap nyeregben ültem, de ma már óvatosabb vagyok – hóban, latyakban nem veszem elő a vasat. Persze ma is megyek egy-egy kört a téli hidegben, ha süt a nap, de inkább csak kora reggel vagy este, amikor még/már nincs nagy forgalom.

– Mi az, ami nélkül nem indulnál el motorozni?

Egyértelmű, a Legend Gear táskáim mindig velem vannak, miként a fényképezőm és fülhallgató is, hogy zenét hallgathassak motorozás közben.

– Miért döntöttél pont a Cromwell 1200 mellett?

Mint említettem, elsőre a kinézete győzött meg. Jóllehet, vannak hasonló stílusú modellek a piacon, de amikor kipróbáltam a Cromwellt, egyből tudtam, hogy ő lesz a társam, mert szerintem a riválisok nem nyújtanak ilyen vezetési élményt.

– Mi volt a legveszélyesebb helyzet, amit átéltél?

Körülbelül hatvannal mehettem, amikor egy kutya a semmiből előttem termett, és elütöttem. Sajnos kilehelte a lelkét, nekem viszont szerencsém volt, és nem estem el.

brixton-cromwell-1200-tulajdonosi-beszamolo
Nemrég mi is kipróbáltuk a klasszikus sorkettest, tesztünket itt olvashatod a tavaly megjelent motorról

– Hol motorozol a legtöbbet?

Szerencsés helyzetben vagyunk, mert rengeteget motorozhatunk a környékbeli hegyeken, de gyakran járunk Dél-Franciaországban, a Dolomitokban és a Garda-tónál is. Legszívesebben Carmennel, a feleségemmel túrázom, de sokszor nyakunkba vesszük a világot a motoros cimboráimmal is.

– Milyen gyakran használod a Brixtont?

Hetente többször is motorozom munkába menet, és mindig kihasználom az alkalmat, hogy hazafelé a lehető leghosszabb, legszebb úton haladjak, és kiszellőztessem a fejemet a fárasztó nap után.

– Mit ajánlanál az erre túrázó motorosoknak, melyik a legszebb hely, amit biztosan nem érdemes kihagyniuk?

A favorit – eddig – a Frankfurt közelében fekvő Spessart volt, de idén elmegyek a Cromwellel az Alpok legmagasabb hágóira, valamint megnézem a Col de Nivolet-t is, szóval változhat a sorrend...