A napjainkban zajló munka eredményeként legkésőbb két év múlva újabb biztonsági felszereléssel bővül a Ducatik egyébként is lenyűgöző arzenálja. Radarokat rögzítenek előre és hátra, melyek a motor műszeregységén keresztül „kommunikálnak” a vezetővel. Egyebek mellett jelzik, ha a pilóta túl gyorsan közelít egy álló - vagy lassan haladó - jármű felé, miként arról is tájékoztatják, ha mögötte bambult el egy sofőr.

ducati-radarral-felszerelt-motorkerekpar-17869
Az ARAS bevezetésével párhuzamosan szeretnék szélesebb körben alkalmazni a Bosch kanyar-ABS-t is. A Ducati tervei szerint hamarosan szinte az összes modelljükön ilyen összetett elektronika segít a biztonságos lassításban és kanyarodásban

A 2025 Safety Road Map terv részeként megvalósuló fejlesztésben a Milánói Egyetem kutatói is részt vesznek, s talán ennek is köszönhető, hogy a 2020-ra időzített - azaz jövő ősszel megjelenő - modelleken már elérhető lesz a forradalmi újítás. Az ARAS (Advanced Rider Assistance Systems) egyebek mellett abban is segít, hogy a sebességtartó automatika (tempomat) kiegészíthető legyen az autóknál már elterjedt megoldással, mely csökkenti a jármű sebességét, ha az túl közel kerül az előtte haladóhoz.