Május harmadikán, azaz most szombaton, délelőtt kilenc órakor kezdődik az Elektrorider szezonnyitó tesztnapja a tokodi motokrosszpályán. Az esemény különlegessége, hogy négy gyártó (E Ride Pro, RKF, Sur-Ron, Talaria) újdonságait próbálhatod ki, ráadásul ezen a napon csak az elektromos motoroké lesz a helyszín, ennek dacára a tesztmotorozás és az oktatás is teljesen ingyenes.

elektrorider-talaria-tesztnap-tokod-2025
Pillanatkép a tavaly őszi Elektrorider-tesztnapról: a rendezvény népszerűségére jellemző, hogy szinte folyamatosan 20-30-an álltak sorba a depóban, hogy kipróbálhassák a szomszédos pályán az új endurókat

Szezonnyitó tesztnap a tokodi motokrosszpályán

Többek között kipróbálhatod a Magyarországon most először látható Talaria X3 Prót, sőt a kiemelkedő teljesítmény/tömeg arányú Sting Prót, a Sting R-t, valamint az X3 is ott lesz Tokodon, akárcsak az E Ride Pro és a Sur-Ron endurói.

elektrorider-talaria-tesztnap-tokod-2025
A tesztnap egyik leggyorsabb endurója, a 13,4 kW-os csúcsteljesítményű, de mindössze 76 kilós Talaria Sting Pro

Emellett délelőtt 11-től és délután egytől terepmotoros oktatás, illetve egykeréksuli színesíti az – egészen délután négyig tartó – programot. A szervezők gondoltak a legkisebbekre is, ezért a tucatnyi tesztgép mellett csatasorba állítják a 6 és 12 év közötti lurkóknak ajánlott RKF elektromos gyerekmotort is:

elektrorider-talaria-tesztnap-tokod-2025

Ha Te is részt vennél az új Talaria leleplezésével egybekötött tesztnapon, nincs más teendőd, mint regisztrálni az Elektrorider honlapján, ahol további részleteket is megtudhatsz az eseményről.