Sokat gondolkodhattak a Talaria mérnökei, hogy pontosan milyen lenne egy tökéletes enduró a terepmotorosok szerint. Minden bizonnyal szóba került a minél csekélyebb súly, a nagy nyomaték, a karcsú felépítés, hogy a legszűkebb ösvényen is elférjenek vele, és végül az egyik legfontosabb, a „sérthetetlenség.” Elvégre mit sem ér a kiemelkedő teljesítmény és a remek kezelhetőség, ha egy benzines vason elszakadhat a bowden vagy a felpattanó kövek kárt tehetnek a hűtőben, és az elfolyó fagyálló miatt kezdetét veheti a maratoni tologatás...

talaria-tl3000-es-tl4000-teszt
Valószínűtlenül egyszerű a terepezés a Talariával, mivel az alig 70 kilós motor a BMX-ek könnyedségével terelgethető

Nos, ami a nagy teljesítményt illeti, a Talaria TL4000 nincs híján az erőnek, hiszen 8 kW-os csúcsteljesítményű, legnagyobb forgatónyomatéka 45 Nm, míg tömege csupán 66 kg, ráadásul ebből 13-at a kivehető akkumulátor tesz ki. Mivel nincs olajteknő, sem kipufogó, a szabad hasmagasság kiemelkedően bőséges, kereken 300 mm, és bár sziluettje a kerékpárokéra hasonlít, 1250 mm-es tengelytávja biztosít róla, hogy méretben inkább a negyedliteres motorokhoz áll közelebb.

talaria-tl3000-es-tl4000-teszt
A hasmagasság éppen 30 centiméter, amivel a Talaria túltesz az endurók és kalandmotorok többségén

Meglepően erős és kezes a Talaria elektromos terepmotorja

Üléshelyzete kissé endurós, és legalább ennyire triálos is, mivel a nyereg meglepően keskeny, hogy kicsit se legyen útban a terepezés során, amikor folyton előre-hátra mozog a vezető. Tegyük hozzá, az állva motorozás csak úgy 175 centis magasságig élvezetes a Talariával – aki ennél magasabbra nőtt, annak szüksége lesz egy kormánykiemelőre, hogy ne kelljen túl nagyot rogyasztania, amikor kiáll a nyeregből. S ha már kiállás: a 44-45-ös csizmát viselő tesztelők szóvá tették, hogy kicsinek tűntek a lábtartók a valódi endurók után, bár ezek cseréje nem éppen ördöngösség, hiszen megannyi utángyártott alkatrész közül válogathatnak a pilóták.

talaria-tl3000-es-tl4000-teszt
A felfüggesztés – 85 kilós terheléssel – pont ideális, csak kemény terepen érdemes lágyítani a rugózáson és a csillapításon. Szerencsére mindkettő szerszám nélkül állítható

Kétféle üzemmódban használható a motor: ECO-ban a 80-as, 110-es motorok szintjén gyorsul és csínján bánik az amperekkel, viszont SPORT-ban az ég felé törő első kerék jelzi, hogy ez nem gyerekjáték. A fotózáshoz használt 300-as, benzines motort úgy hagyta állva a Talaria, mintha egy kategóriával nagyobb gép lenne, holott ez papíron 4 kW-os névleges teljesítményű motor, csak ugye az a fránya 45 Nm-es forgatónyomaték, az megvicceli a villanyosokat lenéző pilótákat. Hogy mit is jelent hagyományos motorokkal összevetve a 45 Nm-es érték? Nos, a korábban tesztelt

Honda CRF450L (!) tudott 32 Nm-t, ráadásul az egy 130 kilós vas, míg a Talaria bő hatvan kilóval mérlegel.

Nincs hát ellenfele a TL4000-nek, ha gyorsulásról van szó, de a teligázas szakaszok rendesen rövidíthetik a kereken 80 km-es elméleti hatótávot. Hogy megtudjuk, hány kilométer terepezés fér bele egy töltésbe, elindultunk a motorral egy hosszabb, 40-50 km-es körre, amiben voltak szinte nyélgázon, végsebességen teljesített szakaszok, majd nehezebb terepek is, ahol negyvenes tempónál már igencsak figyelni kellett a görögdinnye méretű gödröket és az árnyékos részeken megbújó pocsolyákat.

talaria-tl3000-es-tl4000-teszt
A 45 Nm-es forgatónyomaték meghökkentő gyorsulást produkál... Ez az a motor, amivel néha akkor is egykerekezel, amikor nem szeretnél, már ha SPORT módban használod

Apropó, pocsolya: kár attól félni, hogy az elektromos terepmotorok „cukorból vannak”, legalábbis az esőben motorozás, sőt az alapos mosás sem tehet kárt benne, mivel IP65 víz- és porállóságú a konstrukció.

Ez a rövidítés a gyakorlatban annyit jelent, hogy az International Protection Marking szabvány alapján a legmagasabb, 6-os por elleni védelemmel büszkélkedhet, míg vízállósága 5-ös, azaz tilos tartósan víz alá meríteni, viszont védett a bármilyen irányból érkező, erős vízsugárral szemben.

talaria-tl3000-es-tl4000-teszt
A nyereg nem túl kényelmes, még a többi Talariával összevetve sem, de ez érthető is egy vérbeli terepmotoron. Alapvetően állva motorozásra tervezték, de ehhez – a nyurgább pilótáknak – szüksége lesz egy kormánykiemelőre is

Ilyen, viszonylag tempós, de nagyrészt terepes felhasználás mellett 3,1 kWh/100 km fogyasztást mértünk, azaz a 2,7 kWh-os kapacitású akksival 80-85 km-t tehettünk volna meg, feltéve, hogy lineárisan fogynak az amperek a 60 V-os telepből. Ha lazább terepen mozogtunk, és sok volt a tempós szakasz, akkor a hatótáv 60-65 km-re csökkent, igaz, a 37 km/h-s átlagsebességünk azt jelentette, hogy így is csak közel kétórányi folyamatos motorozás után szorult töltésre az akku. Maga a feltöltés egyébként meglepően gyorsan zajlik: a 12 amperes készüléknek hála a rendesen lemerült akkumulátor is 2-3 óra alatt csurig tölthető.

talaria-tl3000-es-tl4000-teszt
Talaria TL3000 City

Van másik? Bemutatkozik a Talaria TL3000 City
A TL4000-nél szelídebb és kényelmesebb vetélytárs, a TL3000 City egyszerre hagyományos közlekedési eszköz és az endurópályák ördöge. Ülése komfortosabb nagytesóénál, teljesítménye kissé szerényebb, de így is 75 km/órás végsebességre képes. Szabályos segédmotorkerékpárként áll forgalomba, azaz bárhol használható, ahol a benzines 50-esek, de természetesen az EU-n belül előírják, hogy közúton kapcsolj ECO üzemmódra, ami 48 km/órában limitálja az elérhető végsebességet. A TL4000-rel összevetve nagyjából 10%-kal kisebb hatótávja és forgatónyomatéka ellenére szintén élvezetes módja a helyváltoztatásnak, és ritka fürgén mozog városban. A bringák lazaságával fűzheted át magad a kocsik között, viszont olyan gyorsan lőhetsz ki vele, hogy – a drótszamarakkal ellentétben – ezzel biztosan nem tartod fel a forgalmat. Ráadásul a TL3000 City kedvező árával is csábít: kereken 500 ezer forinttal kerül kevesebbe, mint a TL4000, sőt ha ezen a linken keresztül rendeled meg, további 100 000 forint kedvezményt kapsz a SPORTMOTOR100 kuponkóddal.

talaria-tl3000-es-tl4000-teszt
A Talaria TL3000-ben egyesítették a legerősebb 50-es terepmotorok és a praktikus e-robogók erényeit. Csekély tömegével, remek gyorsulásával és óriási rugóútjával a városi közlekedés egyik legélvezetesebb módja, és jóval kevesebbet kóstál a házon belüli ellenfél TL4000-nél

Kinek a motorja a Talaria TL4000?

Mivel gyakorlatilag sehová nem tudsz pakolni a karcsú Talariába és – hivatalosan – nem is közlekedhet közúton, az enduró- és krosszpályák lesznek a motor igazi vadászterületei. Persze azokra is gondoltak, akik utcán is ezzel közlekednének, így mindössze 1-2%-os felárért lámpával felszerelt, City változat is elérhető a TL4000-ből, és azzal már – a gyorsforgalmi utakat leszámítva – bárhol legálisan motorozhatsz.

talaria-tl3000-es-tl4000-teszt
Kimondottan szép a színes műszeregység, amin még a fogyasztásátlag is nyomon követhető. A 46 Wh/km annyit jelent a gyakorlatban, hogy ráérsz 70-80 km-enként tölteni, és száz kilométer motorozás mindössze 2-300 forintba kerül

Jóllehet, a TL4000 modell 2 250 000 forintos listaára nem éppen kevés, viszont a hasonló tudású, gyorsulású és terepképességű benzines endurók messze többe kerülnek. Rendben, azok nagyobb hatótávúak, hiszen 95-ösből nyerik az éltető energiát, és nem akkumulátorból, de ez egyben hátrány is. Mint említettem, a sérülékeny hűtőrendszer, a megannyi mozgóalkatrészt tartalmazó erőforrás és a hangos kipufogó egyaránt hátrány az erdei átvezető utakon és a végtelen ösvényeken, és akkor a legalább kétszeres tömegről nem is beszéltünk...

talaria-tl3000-es-tl4000-teszt
Vállalható kompromisszum, hogy két óra kemény terepezés után nagyjából 2-3 óra töltés következik, vagy úgy is mondhatjuk, hogy a 80 km-es hatótáv messze több, mint amennyit egy nap városon belül megtesz az ember. A csatlakozó az áltank oldalán található, míg a töltő csak nagyjából kéttenyérnyi méretű, így hátizsákban is elfér

Szóval ha valaki tényleg ilyen ultrakönnyű, nagy hasmagasságú, komoly terepképességű motort szeretne, akkor néhány rendszámos – és méregdrága – triálgépet leszámítva csak az elektromosok között keresgélhet. Az amperfalók között a TL4000 erős ajánlat, hiszen mindent tud, amire egy endurós vágyhat. Rendben, a kipufogóhang az egyetlen, amiben nem versenyezhet a Talaria a benzinesekkel, de a feleakkora tömeg és a sokkal nagyobb forgatónyomaték bizonyára kárpótolja majd a vezetőt azért, hogy nem lesz füstszagú a hétvégi motorozás után.

talaria-tl3000-es-tl4000-teszt
A gyorsulás egyszerűen nonszensz. Hiába a 4 kW-os névleges teljesítmény, a 300-as motorok is csak 80 km/óra felett kelhetnek versenyre a Talariával

Műszaki adatok – Talaria TL4000

Méretek (H x Sz x M): 1890 mm x 815 mm x 1155 mm
Tengelytáv: 1250 mm
Első felfüggesztés: fordított teleszkópvilla
Hátsó felfüggesztés: lengővillához kapcsolódó központi rugóstag
Gumiméret: elöl: 70/100-19″, hátul: 80/100-19″
Ülésmagasság: 870 mm
Fékrendszer: kéttárcsás, hidraulikus
Hajtás módja: fogaskerék- és lánchajtás
Végsebesség: 80 km/h
Erőforrás: 4 kW-os névleges és 8 kW-os csúcsteljesítményű, kefe nélküli, állandó mágneses szinkronmotor
Akkumulátorkapacitás: lítium-ion (LG 21700 Cell) telep, 60 V, 45 Ah, 2,7 kWh, elméleti hatótáv: 80 km
Töltő: 12 A, teljes feltöltés 0-100%-ra: 3 óra