Napjainkban főként a kínai vállalatok jeleskednek az elektromos motorok piacán, ám a tradicionális márkák is egyre több modellel rukkolnak elő, mint például a BMW CE 04, mely sokáig vezette is hazánkban az elektromos motorkerékpárok eladási versenyét.
Elektromos sportmotor a Hondától
A szabadalmi beadványok arról árulkodnak, hogy a Honda egy nagy teljesítményű újdonságot mutat be, mégpedig egy Fireblade-et, vagyis az újdonság a CBR600RR vagy a CBR1000RR házon belüli, tisztán elektromos hajtású ellenfele lehet. Bizonyára nagyban segíti a munkát, hogy a Honda hosszú időn át támogatta a Man TT-n induló Mugen Shinden fejlesztését, mely hat éven át zsinórban nyerte a géposztály versenyeit a szigeten.
Akárcsak a Shindenben, az erőforrás és a váltó egészen hátra került, ami kettős előnnyel kecsegtet. Így több hely marad a – valószínűleg 15 kWh-nál nagyobb kapacitású – akkumulátornak, valamint a rövid tengelytáv dacára is lehetővé teszi hosszú lengővilla vagy lengőkar beépítését. Sőt a Honda tervei alapján egy egységnek tűnik a motor-erőátvitel-hátsó felfüggesztés, ami arra utal, hogy eltérő vázakban lehet alkalmazni, így többféle stílusú motor építhető köré.
Eközben egy másik szabadalom is megjelent, amin egyértelműen a nemrég tesztelt CB1000R Hornet látható, mégpedig a CB650R-ben már kipróbált e-Clutch tengelykapcsolóval kiegészítve. Látva a BMW ASA és a Yamaha Y-AMT népszerűségét, logikus lépés a Hondától, hogy – a közkedvelt DCT mellett – az e-Clutch rendszert is elérhetővé teszi a 750 köbcenti feletti motorokhoz.
Utóbbi előnye, hogy könnyebb és kedvezőbb árú a DCT-nél, és kialakításánál fogva többféle erőforrással is társítható, így a jövőben további típusokban jelenhet meg.