Tavaly szeptemberben a mátrai 24-es úton egy Honda VFR és egy CBR haladt egymás mögött, s mindkettő egy busz előzésébe kezdett, közvetlenül egy balkanyar előtt. A VFR még „befért” ám a hátul haladó CBR kisodródott – írták a helyszíni beszámolókban és a hozzászólásokban. A VFR-es – noha nem ismerte a másik motorost – azonnal megállt, hogy segítséget nyújtson neki, ellenben a busz vezetője továbbment, mintha mi sem történt volna.

kotelezo-segitsegnyujtas-elmulasztasa
A balesetet szenvedett CBR

Kétségtelen, hogy a buszsofőr látta a balesetet, azonban valamiért úgy döntött, hogy továbbhajt, így most segítségnyújtás elmulasztása miatt kell felelnie. Márpedig ez komoly vád: a Btk. 166. § (1) szerint

Aki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van, vétség: 2 év.

(2) bűntett: 3 év: a sértett meghal, és életét a segítségnyújtás megmenthette volna.

Mi több, ha valaki a baleset előidézőjeként nem áll meg és hagyja magára a sérültet, akár ötéves szabadságvesztésre ítélhető.

Egyszerűen muszáj hát megállnod, ha balesetet látsz, különben nagyobb bajba kerülhetsz, mint az, aki okozta a karambolt. Az pedig rossz kifogás, hogy „minek álljak meg, úgysem tudok segíteni rajta” vagy „még engem jelent fel, ha megsérül életmentés közben”. Egy fél tank benzin árából újra elvégezheted a tanfolyamot, ha nem vagy biztos a tudásodban, és legközelebb már magabiztosan nyújthatsz segítséget a balesetben megsérülteknek. Mi több, napjainkban már szerveznek kifejezetten motoros sérülések ellátását bemutató képzéseket is, hogy ne érhessen felkészületlenül, ha egyik túratársad bajba kerül.