Jelenleg Katarban tesztel a GP mezőnye a két hét múlva kezdődő 2016-os világbajnokság rajtja előtt. Jóllehet, nem lőtt el mindenki minden puskaport, az erőviszonyok azért szépen, lassan kirajzolódnak, és ebből az látszik, hogy a kék-fehéreknek sikerült a legtöbbet fejleszteni az elmúlt tél során.

Színes élmezőny

Olyannyira jól muzsikált a GSX-RR, hogy Viñales-t a nap végéig nem is tudták megelőzni, igaz, ebben az is közrejátszott, hogy az új aerodinamikai elemekkel megtűzdelt Hondák továbbra is visszafogott teljesítményt nyújtottak. Marquez elmondása szerint a kigyorsításokon veszíti a legtöbb időt, ezért tegnap csak a kilencedik lett, messze lemaradva az 1:55,436-ot motorozó suzukistól.

motogp-teszt-katar-8126
A nap sztárja Viñales volt, aki úgy nyilatkozott, hogy idén végre az egyenesekben is versenyképesek lesznek

Közöttük Iannone, Lorenzo, Redding, Barbera, Dovizioso, Pedrosa és Rossi sorakoztak, vagyis pilóták és gyártók tekintetében is igencsak színes volt az élmezőny. Mára annyit változott mindez, hogy jelenleg Lorenzo áll az élen 1:55,8-cal, nyakában a Honda és a Suzuki pilótáival, bár a versenyzők eddig csak 10-15 kört tettek meg.

A mai nap végén, európai idő szerint kilenckor le is zárul a GP-menők tesztidőszaka, ellenben a Moto2 és Moto3 versenyzők még pályára lépnek egy hét múlva, hogy azután közösen térjenek vissza Katarba, és március huszadikán kezdetét vegye az idei MotoGP szezon.