Összefogott a Honda, a KTM, a Piaggio és a Yamaha, hogy közösen tervezzenek és készítsenek gyorsan cserélhető, szabványosított akkumulátorokat a jövő elektromos motorjaihoz – számoltunk be róla néhány héttel ezelőtt, most pedig az is kiderül, milyen gépekben láthatjuk először az egységes méretű telepeket.

Több elektromos motorral is előrukkol a Honda

– Kétségtelen, hogy muszáj különválasztani a járművet és a drága akkumulátort, hiszen jelenleg az áramforrások ára, mérete, töltési sebessége szabja meg, hogy mennyire lehet sikeres egy tisztán elektromos motorkerékpár.

A Honda korábbi, önegyensúlyozóval felszerelt elektromos motorja

Célkitűzésünk, hogy a fejlett országokban, ahol komoly piaci igény van a tiszta üzemű járművekre, szabványos, kivehető akkumulátorokkal tegyük népszerűbbé és hatékonyabbá az elektromos közlekedést.

negy-elektromos-motorkerekpar-erkezik-a-hondatol
A Honda Mobile Power Pack névre keresztelt akkumulátora

– Az is egyértelmű, hogy a civil vásárlók, lakossági ügyfelek alapvető elvárása a minél szélesebb választék elektromos motorokból, valamint a minél több, közelben elérhető akkumulátorcsere-állomás. Utóbbi telepek elterjedésében nagy szerepe lehet, hogy a Mobile Power Pack – a Honda járművei mellett – más márkák motorjaiban is feltűnhet majd, sőt a jövőben egyszerű elektromos fogyasztók és mikromobilitási eszközök is működhetnek a cserélhető akksiról – mondta el a Honda Motor Co., Ltd. elnöke és képviselő igazgatója, Toshihiro Mibe tokiói sajtótájékoztatóján.

negy-elektromos-motorkerekpar-erkezik-a-hondatol
Az első fecske: máris megjelent a tisztán elektromos hajtású, átszámítva másfélmillió forintba kerülő Honda Gyro E Cargo. A 141 kilós terhelhetőségű trike is a márka cserélhető akksijairól üzemel

Milyen elektromos motorok várhatóak a Hondától?

Első körben a városi közlekedésre, s azon belül is az 50-es és 125-ös motorok kiváltására összpontosítanak a Honda mérnökei. A Gyro e: és Gyro Canopy e: mellett két-három éven belül megjelenik három új elektromos modelljük az AM és A1 géposztályban, majd jön az igazán nagy durranás, amit sejtelmesen csak „Fun” kategóriájú motorként emlegettek a hivatalos bemutatón. 

negy-elektromos-motorkerekpar-erkezik-a-hondatol
A Honda célkitűzése, hogy motorok mellett más motorokban és három-, négykerekű járgányokban is feltűnjenek a kivehető akkumulátorok. Az első próbák már el is kezdődtek Indiában, ahol háromkerekű riksákban tesztelik a telepeket

Egyelőre tehát csak egy hobbicélú elektromos motorkerékpárra számíthatunk a Hondától, viszont jó hír, hogy a cserélhető akksi új lendületet adhat az e-motorok elterjedésének. Elvégre ha töredéke a kilométerköltség, mint egy hagyományos, négyütemű motornál, az akksicsere pedig ugyanúgy öt percig tart majd, mint a tankolás, akkor nehéz lesz valódi érveket felsorakoztatni a belsőégésű erőforrások mellett.