A COVID-járvány óta alaposan megváltoztak a vásárlói szokások, sokkal nagyobb szerepet kaptak a kereskedelemben a kiszállítással foglalkozó cégek és egyéni vállalkozók. Igen ám, de az amúgy is zsúfolt nagyvárosokban egyszerűen nem hatékony teherautóval fuvarozni a rendeléseket, míg motoron képtelenség elvinni nagy kiterjedésű, több száz kilós, esetleg hűtést igénylő tárgyakat. Felismerték ezt a RAP tervezői is, ezért az utóbbi években kifejlesztették a városi és elővárosi áruszállítók új nemzedékét, mely tökéletesen egyesíti az autós és a motoros fuvarozás előnyeit.
Motorként használható az 1600 literes rakterű RAP Agile
Így született meg a háromkerekű, kanyarban mégis dönthető RAP Agile, Cool, Micro és Pickup modell, mely azonos műszaki alapra épül, de eltérő célközönséget szólít meg.
![rap-micro-elektromos-kisaruszallito](http://sm.s1.cdnadcom.net/sm/news_image/820/uktlm85_u5pl.jpg)
Az Agile azoknak készül, akik viszonylag kis tömegű, de nagy kiterjedésű árut szállítanak, legalábbis erre utal, hogy 1600 literes (!) raktérrel büszkélkedhet és negyed tonnás tömeggel terhelhető. Kistestvére, a Micro is bőséges, 500 literes rakteret kínál, és ugyan terhelhetősége csekélyebb, 115 kg, dinamikusabb gyorsulással és magasabb, 65 helyett 75 km/órás végsebességgel kárpótolja a vezetőt.
![rap-micro-elektromos-kisaruszallito](http://sm.s1.cdnadcom.net/sm/news_image/820/uktlmj_bgcj2.jpg)
A kvartett harmadik tagja a Pickup, mely nevéből fakadóan egyszerű, nyitott platós kisáruszállító, mégpedig közel másfél méter hosszú raktérrel. Persze az sem akadály, ha ennél hosszabb tárgyakat szeretne szállítani a tulajdonos, mert a hazai szabályok szerint (47. § Teherszállítás) akár 210 cm-es rakomány is felpakolható a nyitott platóra, ha az hátrafelé lóg le a járműről.
![rap-micro-elektromos-kisaruszallito](http://sm.s1.cdnadcom.net/sm/news_image/820/uktl32lgqqzv.jpg)
A RAP Cool elnevezésű kivitel természetesen hűtött és fagyasztott áruk szállítására szolgál, mely A energiaosztályú hűtőjével -23 és +10 fok közötti állandó hőmérsékletet biztosít a futárra bízott ételeknek, virágoknak vagy éppen gyógyszereknek.
![rap-micro-elektromos-kisaruszallito](http://sm.s1.cdnadcom.net/sm/news_image/820/uktlftpye4by.jpg)
Miért vezethető B-s jogsival, ha motorkerékpár?
A RAP legfőbb előnye a hazai közlekedésben, hogy L5e-B besorolású, tehát motorkerékpárként használható buszsávban – tudta meg a forgalmazó a Közlekedési Hatóságtól –, ugyanakkor a B jelzés révén személyautós jogosítvánnyal is vezethető.
![rap-micro-elektromos-kisaruszallito](http://sm.s1.cdnadcom.net/sm/news_image/820/uktlcs5fp239.jpg)
Nem kell tehát motorjogsis alkalmazottat keresni a vezetéséhez, ugyanakkor parkolási díj fizetése nélkül használható a nagyvárosokban, parkolhat járdán és a buszsávban kikerülheti a feltorlódott kocsisorokat. Ráadásul a csekély fogyasztás és a gyors töltés révén szinte egész nap dolgozhat, derült ki a külföldi futárcégek tapasztalataiból.
Az olasz Amazon például napi 240 (!) csomagot szállít ki a RAP háromkerekűivel, ami sem autóval, sem motorral nem lenne megoldható ilyen hatékonyan.
Nem véletlen, hogy számtalan nemzetközi vállalat (pl. Deutsche Post, Metro, UPS stb.) használja városi és elővárosi áruterítésre, mivel 5 kWh-s átlagfogyasztása és mindössze 90 perces 20-80% közötti töltése egyaránt ideálissá teszi ilyen feladatokra.
Mivel a RAP dönthető, tempós kanyarodás közben sem válik instabillá. Komoly előnye, hogy Magyarországon fontos előjogokat élveznek a motorosok, hátrányként a szerényebb időjárás-védelem és a kötelező bukósisakhasználat említhető a hagyományos furgonokkal szemben
Mennyibe kerülnek a RAP háromkerekű áruszállítói?
A hatékonyság és a viszonylag nagy hatótáv dacára a RAP modelljei árban is versenyképesek. Az alig három méter hosszú, mégis nagy rakterű jármű úgy harmadannyit kóstál, mint egy elektromos teherautó, sőt a RAP Micro a flottavásárlóknak csak nettó 2,4 millió forintba kerül, azaz a nagyobb robogókkal versenyez árban. Ehhez mérten a Pickup felára alig 400 000 forint, míg az óriási, 1600 literes rakterű Agile-t – szintén flottavásárlóknak – nettó 2 835 039 forintért kínálják. Mivel mindegyik változat N1 besorolású, a cégek és az egyéni vállalkozók visszaigényelhetik az ÁFA-t a jármű vételárából.
Így készül a RAP kisáruszállító
A RAP első példányai máris megérkeztek Magyarországra, sőt itt jelentkezhetsz ingyenes tesztvezetésre is a hazai forgalmazónál.