Több cikk is napvilágot látott az utóbbi hetekben arról, hogy a bringásokat zavarják a kerékpárúton közlekedő, 50-es motorok. Egyrészt a zajra és a füstre panaszkodtak, illetve nehezményezték, hogy nagy tempókülönbséggel, vagy 30-40-nel húznak el mellettük a kismotorok és a robogók.

segedmotorral-a-kerekparuton

Persze aki tanult KRESZ-t, az pontosan tudja, hogy alaptalan a felháborodás. Jóllehet, a városokban tilos bármilyen motorral a kerékpársávon és -úton közlekedni, lakott területen kívül ez teljesen szabályos:

13. § (1) e) *  „Kerékpárút”; a tábla a kétkerekű kerékpárok közlekedésére kijelölt utat jelez; a segédmotoros rokkantkocsi, a gépi meghajtású kerekes szék és a kétkerekű segédmotoros kerékpár lakott területen kívül a kerékpárutat igénybe veheti, ha ezt jelzőtábla nem tiltja. A kerékpárúton más jármű közlekedése tilos.

Vagyis a segédmotorosok bátran hajtsanak rá – városon kívül – a kerékpárútra, de arra figyeljenek, hogy számukra itt más szabályok érvényesek. A KRESZ 26. § szerint ugyanis legfeljebb 30-cal mehetnek, szemben a többi útra érvényes 40 km/órával.