Több mint kilencven éve működik Magyarországon a rendőri motorkerékpáros szolgálat, első alkalommal 1926. július 29-én indult útjára motoros zsaru. Kezdetben megfigyelő, felderítő, futár és összekötő feladatokat látott el az állomány, a magas rangú személyek utazásainak biztosítására és kísérésére létrehozott díszegység pedig 1960 tavaszán kezdte meg a munkáját.

25 darab BMW R 1250 RT áll szolgálatba

A 25 új BMW-t a Balesetmegelőzési Bizottság vásárolta, s a járműveket Dr. Halmosi Zsolt rendőr vezérőrnagy, rendészeti országos rendőr-főkapitány-helyettes adta át a testületnek szeptember 3-án. Már a korábbi években is csupa kék-fehér emblémás gépet vett a rendőrség, nem meglepő tehát, hogy most is a BMW-re szavaztak - az R 1250 RT típus tökéletesen megfelel a speciális feladatra, ráadásul az 1254 köbcentis, kéthengeres boxer mindegyike gyárilag rendőrségi kialakítású.

uj-motorokat-kaptak-a-rendorok-22974
136 lovas RT-kkel bővült a flotta, és jövőre újabb 25 érkezhet

Érdekes adalék, hogy - a júliusi adatok szerint - szerint az állományhoz tartozó 276 darab rendőrségi szolgálati motor átlagéletkora 11,5 év volt, átlagos futásteljesítményük pedig elérte az 52 ezer km-t. Állapotukra jellemző, hogy jellemzően 78 százalékuk üzemképes, tehát körülbelül hatvan közülük karbantartás miatt van kényszerpihenőn.