Október 16-a az újraélesztés nemzetközi világnapja. Az eseményt azzal a céllal hívták életre négy esztendővel ezelőtt, hogy szélesebb körben megtanítsák a civileknek az újraélesztés módszereit, illetve mindenkiben tudatosítsák, az azonnali elsősegélynyújtás létfontosságú. Magyarországon évente 25 ezer ember hal meg hirtelen szívhalál következtében, átlagosan 25 percenként egy. Az Országos Mentőszolgálat szerint ezt a számot jelentősen lehetne csökkenteni, ha többen tudnának hatékonyan segíteni. Szomorú, de tény, hogy éles helyzetben az emberek mindössze tíz százaléka tud újraéleszteni, pedig ha a szívmegállás észlelését követően három-öt percen belül megkezdenék a szívmasszázst, akkor az áldozatok kétharmada (!) megmenthető lenne.

Az újraélesztés módszere egyszerűen és ingyen elsajátítható. Nem győzzük hangsúlyozni: nagyon fontos, hogy vészhelyzetben mindenki merjen cselekedni!

Az OMSZ kiemelt feladatának érzi, hogy változtassanak a nem túl jól csengő számokon, éppen ezért az újraélesztés világnapján szervezett bemutatókon kívül indítottak egy Hősképző névre keresztelt kampányt is. A kezdeményezés lényege röviden, hogy minden hónap utolsó hétfőjén ingyenes oktatást tartanak a OMSZ megyeszékhelyeken működő mentőállomásain, ahol bárki elsajátíthatja az életmentéshez elengedhetetlen tudást.