Egy „minden földi jóval” felszerelt Yamaha R1 látható a japán cég szabadalmi bejegyzésében, mely azért érdekes, mert a baleset-megelőzés jövőjébe enged bepillantani a legújabb fejlesztések bemutatásával. Persze nem meglepő, hogy érzékelőkkel és radarokkal teletűzdelt motorral rukkol elő a Yamaha, ugyanis az európai kihívók máris piacra dobták adaptív tempomattal felszerelt modelljeiket, és úgy hírlik, jövőre a Kawasaki is leleplezi egyes szintű önvezetésre képes motorját.

Aktív baleset-megelőző rendszerrel felszerelt R1 a Yamahától

A képek alapján a színes TFT-műszeregység nem változik, azaz eleve úgy fejlesztették, hogy alkalmas legyen az új érzékelők „befogadására” és kezelésére. Viszont teljesen új megoldás, hogy nem itt tűnnek fel a figyelmeztetések, hiszen a sportmotorok kijelzője általában nincs a pilóta közvetlen látóterében. Ehelyett a visszapillantók tükrei mögé rejtették a fényjelzéssel kommunikáló szerkezetet, amely így az autókhoz hasonlóan jelez, ha valamilyen veszélyt érzékel a motoros környezetében. Mivel a visszapillantó sokkal inkább a látótérben van, mint a TFT-kijelző, hamarabb észlelheti a motoros a vészjelzést, és időben reagálhat rá.

yamaha-holtter-figyelo-rendszer
Eltérő fényerejű, színű és alakú ábrák figyelmeztetnek a veszélyre. A jelzések a visszapillantóban jelennek meg, hogy mielőbb észlelje a motoros

Ráadásul ez csak a kezdet, a cég ugyanis tagja a négy márkát tömörítő Connected Motorcycle Consortiumnak, amely a közelmúltban létrehozta C-ITS-t, vagyis annak a baleset-megelőzési rendszernek az alapját, mely segíthet az autók és motorok egymás közötti kommunikációjában. Így már akkor is figyelmeztetheti a motor a pilótát, ha az még nem is látja a veszélyt, hiszen a jelzés nem saját érzékelőitől érkezik, hanem az úton közlekedő többi járműtől vagy például közlekedési lámpáktól, kameráktól. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy szinte lehetetlen lesz balesetet szenvedni, mivel már arról is értesül a vezető, ha takarásból, például beláthatatlan kanyarban vagy városban, egy épület mögül készül kihajtani elé az autós.

yamaha-holtter-figyelo-rendszer
Első-hátsó radarok, valamint a járművek közötti kommunikációs eszközök küldik a jeleket a műszeregységnek – ez alapján jelennek meg a figyelmeztető ikonok a tükörben

A bevált rendszernek megfelelően a felvillanó ikon színe, formája és fényereje is attól függően változik, hogy mennyire gyorsan bekövetkező vagy milyen súlyosságú balesetet jelez előre a rendszer. „Szólhat” például, ha hátulról túl gyorsan érkezik egy jármű, hogy ezzel elkerülje a ráfutásos balesetet, vagy ugyanígy felvillan, ha az első radar adatai alapján maga a motoros nem észleli időben a fékező vagy megálló autót.