A tervek szerint elsőként Ázsiában vetnék be az YZF-R szériába illeszkedő 250-est, a bemutatóra már 2013 végén sor kerülhet, az árusítást pedig 2014 első hónapjaiban kezdené meg a japán gyártó.

yamaha-r25
A fórumokon máris elindultak a találgatások az "YZF-R 25" erőforrását illetően. Izgalmas választás lenne a WR250R 31 lóerős blokkja

Nem újkeletű ez a fajta értékesítési stratégia a hangvillásoknál, hiszen a világ távoli pontjain léteznek számunkra ismeretlen sportgépei, mint például az R15-ös, mely 150 köbcentis erőforrással kerül forgalomba Ausztráliában.

Mindenesetre igyekezni kell a Yamahának, hiszen az A2-es jogosítványkategóriához passzoló, 25-45 lóerő közötti gépek piacán egyre nagyobb a kínálat, ráadásul a nagy választéknak köszönhetően az árak is visszafogottak, így az utolsóként érkező királykék vasnak igazán lenyűgözőnek kell lennie, ha harcba akar szállni a konkurensekkel.