Az élről rajtolhat a magyar pilóta
Továbbra is bombaformában Kovács Bálint

Az élről rajtolhat a magyar pilóta

Bálint átmentette remek formáját a 24 órásról, és mindenkit maga mögé utasított IDM-ben.

Kovács Bálint csapata nyerte a Bol d'Or Stock kategóriáját1
Magyar pilóta a dobogó tetején

Kovács Bálint csapata nyerte a Bol d'Or Stock kategóriáját

Az eredmény értékét növeli, hogy órákkal a leintés előtt műszaki hiba hátráltatta az alakulatot

Kovács Bálint dobogóra állt Assenben
Beérett a munka gyümölcse

Kovács Bálint dobogóra állt Assenben

A nyári szünet után Hollandiában, a legendás asseni pályán csatáztak az IDM-pilóták.

Az élről rajtolt a magyar csapat Le Mans-ban
Derűre ború

Az élről rajtolt a magyar csapat Le Mans-ban

Az első órában megpecsételődött az alakulat sorsa, de ennek dacára sem adták fel a küzdelmet.

Élen a hazai alakulat5
Hajrá, magyarok!

Élen a hazai alakulat

Bálint volt a leggyorsabb, ráadásul olyan idővel, ami új csúcs a Stock géposztályban.

Hazai siker Le Mans-ban1
Két nap után élen a magyar csapat

Hazai siker Le Mans-ban

Még el sem kezdődött a bajnokság, de máris címlapra került a magyar alakulat és a BMW.

Észrevenni a jót, a szépet1
Karácsonyi gondolatok

Észrevenni a jót, a szépet

Milyen volt az elmúlt év? Csak attól függ, hogy a jó vagy a rossz pillanatokra emlékszel vissza

Teszt: Yamaha MT-0914
Álruhás csábító

Teszt: Yamaha MT-09

Az MT továbbra is az egyik legsokoldalúbb csupaszmotor, de milyen lesz Y-AMT váltóval?

Ez történt a Bol d'Or-on
Ismét csúcsra ért a Suzuki és a SERT

Ez történt a Bol d'Or-on

Álomszerűen indult a verseny, de a műszaki hibák sok csapat számítását keresztülhúzták.

Második edzésidőt futott a magyar csapat a Bol d'Oron1
Bámulatos teljesítmény

Második edzésidőt futott a magyar csapat a Bol d'Oron

Erős bemutatkozás a most először pályára lépő hazai alakulattól.

Magyar csapat a Bol d'Or-on!1
Irány Le Castellet!

Magyar csapat a Bol d'Or-on!

Az új alakulatnak sikerült elérnie a kitűzött célt, és ott lesznek magyar pilóták a versenyen.

Teszt: Yamaha XSR900 GP1
Ez már majdnem R9?

Teszt: Yamaha XSR900 GP

Akkor is Kenny Roberts-nek érezheted magad, ha nincs térdkoptató a ruhádon.

Szenzációs magyar sikerek az IDM-ben!
Görbe Soma és Kovács Bálint Oscherslebenben

Szenzációs magyar sikerek az IDM-ben!

Két dobogó és két győzelem – rendkívül erős hétvégét zártak a hazai pilóták.

Kovács Bálint a Le Mans-i 24 óráson1
Indul az egynapos száguldás

Kovács Bálint a Le Mans-i 24 óráson

Csak most találkozott az idei versenymotorral, de így is ő volt a csapat leggyorsabb pilótája.

Teszt: Honda CBR1000RR-R SP38
Még élesebb penge

Teszt: Honda CBR1000RR-R SP

Kovács Bálint az egyik leghíresebb európai pályán tesztelte a vadonatúj Fireblade-et.

Ilyen a legendás andalúz pálya a motor nyeregből
Valahol messze délen

Ilyen a legendás andalúz pálya a motor nyeregből

Kovács Bálint máris megkezdte a felkészülést a 2024-es bajnokságra.

Hazai pilóták a világbajnokságon
Farkas Kevin, Görbe Soma és Kovács Bálint a H-Moto színeiben

Hazai pilóták a világbajnokságon

Megtudhattuk, idén hol indulnak legjobb motorosaink, és szóba került a magyar MotoGP-futam is.

A Yamaha idei újdonságai
Erős szezonkezdés

A Yamaha idei újdonságai

Több népszerű, 2024-es Yamahát kínálnak a tavalyinál is kedvezőbb áron – érdemes körülnézni.