Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Nem Egyik vélekedésed sem talált Ezek teljesen éltből hozott dolgok
Ezek a dolgok lehetnek valóban problémásak, de nem is értem, hogy nem kérte elfogultságra hivatkozva a felmentést az ügytől a bíró. Értem, hogy a rokonok összetartanak, de jaj van neki, ha utólag kiderül.
Én az anyám miatt sem merném, mert nyilvánvaló lenne, távoli rokonért meg tuti nem kockáztatnám a karrierem.
valamibaj a beütővel volt, nem a papírral, pontosan nem emlékszem
amúgy az első bíró még rokona is volt a ganzos embernek, azt is ismerős "kérésére" váltották le
Pontosabban közforgalom számára megnyitott magánterület, melyre éppen úgy érvényesek a szabályok, de mindegy is.
Ha ráadásul biztos a dolgában és mondjuk egy jogban jártas ember ebben megerősíti, akkor pláne nem vágom, miért tartott sokáig az ügy. Azt értem, hogy a bírósággal elhúzták, de van erre módszer, igaz meg kell előlegezni a perköltséget, de a másolat kikérése lett volna az alap más a második nap reggelén.
az az ember rosszabb mint egy hörcsög még akkor is küzd ha reménytelen a helyzet
pl a közteresek megbüntették a lidl parkolóban hogy szar helyen áll, ami persze faszság mert nem közterület hanem magán
ez elment mindenhová, a rendőrségtől kezdve a tököm tudja hová aztán meglett a határozat hogy jogtalan a bírság

szóval itt is biztosan megtett mindent amit tudott, szerintem elsősorban az ügyvéd volt a gyökér utána a t. bíróság hiszen feketén-fehéren le volt írva milyen feltétellel kapja meg a minősített hegesztői vizsgát amiben a ganzról szó sem volt benne
...bocsi, eleve úgy, aki ilyen helyen dolgozik és ott a rém a feje felett, hogy ilyen van vele szemben folyamatban, az éleben nem dolgozik többé olyan helyen, ahol erkölcsit kérnek.
Fénysebességgel adnák vissza a papírt.
Értem.

Adok egy gondolatot, érdemes mindenkinek megfontolnia:
Bürokráciát csak bürokráciával lehet legyőzni.
De mivel az ismerősöd a munkaügyiben biztosan nem a fonódott vezetővel beszélt, ezért az ügyintézőt, akivel kapcsolatban áll kell megfenyegetni a személyes adatok és tulajdon másra ruházásával.
És ezt még a bíróság előtt. Ami célravezető egyébként, azonnal meg is tenni a feljelentést, hogy lássák, nem vackol az illető.
Higgyétek el, nem megy másképpen.
itt volt némi összefonódás a képző központ és a ganz embere között, pontosan nem emlékszem mi és hogy volt de a bírósági tárgyalásokra sem járt be az ügyvezető, csak az ügyvéd és minddig valami hiányzott, így hiánypótlás miatt el lett halasztva az ügy de ilyen 5-7 hónapokra
itt a legfőbb gond a beütő, mert addig ráadásul használta is a cég.....
Elég hülye volt az illető.
Én elmentem volna ügyvédhez, kifizettem volna egy óra konzultációt é kértem volna, mondja meg, jogos-e a papír visszatartása, vagy "csak igazságos".
Ha a megbízható ügyvéd azt mondja, hogy jogos, csak visszaélés az erőfölénnyel, akkor én:
- bementem volna a munkaügyibe, és megkérdeztem volna, hogy az én adataimat tartalmazó és én tulajdonomat képező papírok idegen személynek történő átadásának vádjával a háttérben sem akarnák-e inkább visszakérni és átadni,
- rögvest kértem volna egy másolatot, hogy mert elvesztettem, ez gondolom valami OKJ-s képzés volt, ott ebből semmi gond nincs valamennyi illeték megfizetése után.

De értem én, hogy a kényszerhelyzetben levő, kevéssé iskolázott, jogban járatlan embert a geci trógerek úgy basszák át a palánkon, mint a huzat.
szóval csak lófasz ez a fórum motor
bb code
kipróbálom hahu így link lesz -e mert azt nem szokott aztán nem offolok, bár ahogy nézem tökmindegy
[url]http://hasznaltauto.hu[/url]
[url]http://www.hasznaltauto.hu[/url]
Csak hagyd... ez az ő létvalósága, hagy maradjon meg benne... engedd el az egész nem éri mar meg...
Nehéz....
Mert szeretném kipiszkálni a szeméből a csipát és felnyitni. Bár egyre kevesebb esélyt látok rá.
Engedd mar el....
Ez szerinted bizonyíték? Naív vagy.... Jókat nevetnének a bíróságon!
1. Bizonyítsd, hogy közvetlen ráhatással volt a "telelés" meghiúsulásának és semmilyen más módon nem volt/lett volna kivitelezhető az utazás és lemondható sem.
2. Nem volt lehetőséged máshol beszerezni a szükséges téli gumit.
Sír a gyerek.....

Te mindenáron szeretnéd magad kinevettetni a bíróságon, ha nem az ügyvéd nevetne ki, akihez mennél ezekkel a mesékkel.....
Te sugalltad,hogy ami bizonyított, az sem az..ebből gondoltam, hogy bukovári volt ezért vagy ennyire szkeptikus.
Nagyon egyszerű, az elmaradt teljesítés miatt nem tudtad elvinni a kiscsaládod telelni, mert nyári gumival ugye nem lehet nekiindulni svájcnak, másikat meg már nem tudtál venni, a gyerek azóta is sír
Tedd a pótkerékre.....
Nem Az autón van egy téli meg 3 nyári. A nyári az kevésbé kopik télen. Az az egy téli sem a húzó keréken van minél kevésbé kopjon
Ezt hogy a faszba csináljátok
Acélradiál, csak síkos utakra!
ááááá a bb code működik, pedig próbáltam régebben akkor nem sikerült, lehet csak elszúrtam
ez a félkövér betű sosem sikerült még nekem ezek a kódok itt valamiért nem mennek
teszt bb
<b>teszt html</b>
Aha...akkor te arra húztál nokian gumit?
nincs tékozlás nincs pazarlás
Egy?
Melyik kerékre raktad? Javaslom mind a 4 kerékre a téli gumit....