Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Mindkettő automata.
A csavaros az utángyártott. Keress rá Ape timing chain tensioner
A másik: soha nem énekeltetem üveghangon, 4000-es fordulaton megy 85-öt, bőven elég a max 8000/perc fordulat! Nekem ugyanis nincsen ott a műhelykocsi a start-depóban, mint a versenyzőknek, a verseny végén és versenyezni sem szerettem soha! Nem azt mondom, hogy még soha nem próbáltam ki forgalom nélküli úton jó időben mit tud , de nem csinálok belőle rendszert! Most pedig már szerelni sem nagyon van kedvem. Pedig 8-10 éve amikor nem volt egyéb dolgom szinte mindig ott voltam!
Ez lehet az. Van automata is.
Ha a szelepszár szimmeringekkel lenne baj, akkor füstölne mint az állat. Abban az esetben ugyanis a vezérműtengelyektől a hengerbe menne az olaj a szívószelepek szára mellett a szelepszár szimmeringeken keresztül megint csak a hengerbe folyna . Ne törd rajta a fejedet, mert amikor szétszedik és mind a 16 szelepszár szimmeringet kicserélik utána jó lesz!
A patronból kitekered a nagy csavart, középről. Kiveszed a patront is, két csavar az oldalán.
Vissza tolod a feszítőt az a fogazott izé az, van felette egy pöcök az segít. Ha vissza ment, vissza teszed a patront, majd mehet a rugó, és a csavar. Viszont ennyi idős gépnél
nem ártana új rugót venni.
Küldtem egy e-mailt neked. egy videó a motorról. parazs@yahoo.com errea címre küldtem
2x cseréltünk eddig olajat hátha azzal van a baj. a kuplung nem csúszik csak néha elmegy az ereje egy pillanatra aztán ha elengedem a gázt vissza húzom és megy megint ahogy kell. de akkor sem füstölt. külön úgy állítottam a tükröt hogy lássam. egy menet után megálltam és néztem de semmi videót is csináltam róla ahogy jár, húztam egyet szabályzásig meg pörgettem de sehol semmi füst és szépen jár.
gsxr750 srad screw timing chain tensioner akkor ez mi?nekem is ilyen van. google-zatok rá
"Egyre szarabb lett majd üveghangon"
Volt itt nemrég egy ZZR1200 (ZX12) aminek a légszűrő dobozban állt az olaj. Füstölt a motor nagyon. Nem tudjuk mi volt a baj mert mindent kitakarítva jó lett. Kérdeztük a tulajt hogy eldőlt e a motor de csak annyit mondott hogy nagy fordulaton ment huzamosabban. Valószínű elkezdett csúszni a kuplung majd egyre szántabb lett végül már üvegházon is csak vánszorgott. Idekerülve már mintha lánc se lett volna a motoron. Kuplung és olajcsere. Azóta is jó a motor. Rejtély.
alapdolgokat tudok de ennyire nem vagyok otthon a szerelésben. ezért is fordulok segítségért. Mindenképp megy szerelőhöz csak gondoltam pár dolgot kiderítek vagy megnézek. Szelepszár szimeringre gondolsz pl?
Pl . nem lehet, hogy valamelyik szimmering átenged?? Gondold át , honnan tudhat átszívni olajat, miközben nem füstöl??
mármint milyen szerelésre gondolsz? :D
A karter felől jön.
Nem tudom mennyire tudod megnézni, mert el nem tudom képzelni honnan szívhat olajat a légszűrő házba??% Természetesen a szívó oldalra, és attól tartok ebből szerelés lesz!
31 ezer van benne. van amikor csak épphogy pár csöpp látszik a házban de van hogy 3 deci is volt az smár nem normális szerintem semmilyen motornál. Csak azért kérdeztem, hátha volt már ilyen tapasztalás. ha a gyűrűk és a kompresszió rendben van akkor mi okozhatja?
Világos!!
Vagy szétszedi, vagy simán a régit flex-szel elvágja, és nittelhető láncot fűz be a helyére.
Hogy a bánatban tudja a vezérműláncot lecserélni??Mindent ki kell venni?
Én hirtelen arra gondoltam, hogy vezérműlánc-nyúlás miatt a csere helyett csavarral feszíthető, sufnituning megoldást szeretne beépíteni. Remélem, nem volt igazam....
Vártam hátha valaki válaszol.
Függ sokmindentol. Olajtol , kopottságtól és a fordulattól, terheléstől. Így nem tudható mi is okozza. Nagy fordulaton és terhelésen a legkevésbé kopott motor is felhoz valamennyi olajat. Kérdés mennyi az annyi és mennyi a túl sok és mennyi az elfogadható.
Teljesen mindegy milyen évjárat. Nem állítható. Automata. Minden motor, mindegyik model. Kivétel a nagyon régi talán 80 előtti kevés modell.
99 srad
évjáratonként más, és más. évjárat?
GSX-R 750 ben hogy kell a csavaros vezérműlánc feszítőt beállítani?Köszi előre is!