Ahogy azt már egyszer kielemeztük, a minket érintő többjárműves ütközések 72-75 százalékában a motoros a vétlen fél. Az ilyen karambolok legtöbbször úgy következnek be, hogy a sofőr valamilyen módon keresztezi a motoros útját, aki már nem tud megállni, ezért a kocsiba csapódik. Szerencsére a problémára több megoldás is létezik. Például egy jó tündér egy csapásra elvarázsolhatná az összes autóvezetőt, hogy azok - a hétköznapokban és a volánnál is - végtelenül figyelmes, toleráns emberekké váljanak, és soha többé ne okozzanak balesetet. Addig is, míg ez megtörténik, vegyük át a kevésbé utópisztikus megoldást, hogy miként védhetjük ki az efféle incidenseket.

baleset-megelozes-kikerules-8100
Legfontosabb feladatod, hogy jelentősen csökkentsd a sebességet. Így több időd jut cselekedni, pontosan felmérni a helyzetet, és az ösztönös reflex helyett tudatosan kivédeni az ütközést

A bénázás a génjeinkben van...

Az egészről az őskori beidegződések tehetnek. Ha a Homotherium latidens, azaz a kardfogú tigris jobbról támadt, az ősember balra menekült, hiszen jól tudta, hogy puszta kézzel esélytelen a ragadozó ellen. Mivel ez alapvető, túlélési ösztönné vált, a mai napig jellemző tulajdonság, hogy vészhelyzetben az áldozat nem tudatosan mérlegel, hanem pánikszerűen menekülőre fogja, mégpedig a támadás irányával ellentétesen és minél gyorsabban.

Sajnos a fékezéssel kombinált gyors ki- és visszatérés nem szerepel a az A kategóriás tananyagban, vagyis azt utólag, vezetéstechnikai tréningeken kell elsajátítani a motorosoknak

Az öreg kardfogú legfeljebb 3-400 kilót nyomott, ráadásul puha bunda borította, vagyis, ha az ember a csata hevében simán nekiütközött, nem sok baja esett. Ezzel szemben a mai embernek, főként, ha motoros, más veszélyekkel kell szembenéznie. A tavalyi rendőrségi statisztikából kiderül, hogy az összes baleset 42 (!) százalékát az olyan incidensek teszik ki, ahol kanyarodás, irányváltás közben vagy az elsőbbség meg nem adása miatt következett be az ütközés. Magyarul a figyelmetlen ki- és bekanyarodás a legfőbb ok, de ez önmagában így nem igaz. Valójában legfőbb ok, hogy a motorosokat senki nem oktatja jogsiszerzéskor, hogy mit is kell tenniük, ezért egyszerűen képtelenek kivédeni az ilyen helyzeteket.

Csak tudatosan kerülhető el

Bármennyire is nehéz ezt vészhelyzetben kivitelezni, az ösztöneiddel szemben kell cselekedned, ha szeretnéd megúszni a bajt. Ez annyit tesz, hogy a minél gyorsabb és a támadás irányával ellentétes reakció helyett a lehető leglassabban, azaz magadnak több időd hagyva, és néha éppen a veszély irányába kell kitérned. Azaz a balról nagy sebességgel érkező (például a szemközti sávból derékszögben eléd forduló) autóst, amennyiben az nem lát téged, így nem is fékez, egyszerűen balról érdemes kerülnöd. Ehhez először is minél jobban csökkentened kell a sebességedet, hogy egyáltalán legyen esélye az autónak eltűnni az utadból, s ha ez nem segít, vagyis biztosan nem állsz meg előtte, akkor a féket és a kuplungot felengedve, az ellenkormányozás technikájával kikerülni a kocsit.

baleset-megelozes-kikerules-8072
Ha kocsi bal hátsó kereke már áthaladt a felezőn - mint itt is -, a jobbról kerülés szinte lehetetlen. Ezért, ha a sofőr nem látja a motorost, érdemes balról elhajtani a mozgó jármű mögött, amennyiben ezt semmi nem akadályozza

A feladat egyik nehézsége, hogy nélkülözhetetlen hozzá a pontos és hatékony lassítás, azaz hátsó fékkel megindított, majd az elsőt egyre nagyobb mértékben terhelve véghezvitt fékezés. Szintén gondot okozhat, hogy csak akkor alkalmazható, ha van szabad hely az autó mellett, tehát nem áll mögötte egy másik, várakozó jármű, esetleg nem akadályozza tereptárgy a manővert. Akárhogy is, a feladat minden esetben ugyanaz: a sebesség csökkentése, majd gyors ki- és visszatérő manőver a motorral. Ennek részleteiről, a jellemző buktatókról és a legfontosabb trükkökről a Vészfékezés és kikerülés cikkünkben olvashatsz.

baleset-megelozes-kikerules-8156
Ha motorral jársz, ennyi mindent kell észben tartanod... (Kép: Hungária Rendőregylet)

Sajnos a konkrét szituáció rutinszerű begyakorlása már nem ilyen egyszerű, mert a korábbi feladatsorokkal ellentétben ez rejt némi veszélyt, ezért aligha tudod elsajátítani egy-egy önkéntes, külső szemlélő és néhány bója segítségével. Nincs hát más teendőd, mint a jellemző gócpontok, például városi kereszteződések, nagy járműforgalmú boltok, telepek közelében csökkenteni a sebességed és szemmel tartani a szemből lassító vagy az út szélén, arra merőlegesen álló kocsikat. Ha minden ilyen helyzetet tudatosan kezelsz, és a motorozás élvezete helyett pár pillanatra a körülötted haladók mozgására figyelsz, máris sokat tettél, hogy megelőzd és kivédd a legtöbb, szám szerint havonta 570 (!) balesetet okozó szabálysértést.