A pályázók többsége valószínűleg jól ismeri a Németországban tervezett és gyártott ContiAttack SM EVO abroncsot, mely elsősorban tapadásával és rövid bemelegítési fázisával győzte meg a motorosokat. Mivel ez a gumi 2017 végén mutatkozott be – amiről mi is beszámoltunk anno –, ideje volt előrukkolni az új szériával, és idén meg is jelent a minden szempontból jobb, hatékonyabb utód, a ContiAttack SM 2.

Miben tud többet a ContiAttack SM 2?

Az új köpeny bemutatójában kiemelték, hogy a kiváló tapadás mellett elsősorban a futófelület élettartamát szerették volna növelni. Lelkiismeretes munkájuk gyümölcseként

egy sokkal tartósabb gumi született. A gyár tesztjei alapján komoly előrelépést értek el, ugyanis az előddel összevetve 28%-kal, azaz több mint negyedével nőtt az élettartam, miközben azonos feltételek mellett a köridők is javultak, különösen nedves aszfalton.

Ezt elsősorban azzal érték el, hogy átdolgozták a futófelületet, melyen még mélyebbek a mintaárkok, mint az elődön.

Az új övszerkezet előnye, hogy ledöntött motornál jelentősen nő az aszfalttal érintkező felület nagysága, ezáltal a motor stabilabbá vált az extrém féktávokon

Hogy pontosan miben és miként fejlődött az abroncs, arról már Raphael Michels, a Continental motorkerékpár-abroncsok termékmenedzsere mesélt:

A könnyű, de erős szupermotókra szánt guminak merőben eltérő követelményeknek kell megfelelnie, mint a hagyományos túra- vagy sportgumiknak. Itt a vezetési stílus és az igénybevétel is teljesen más, mint a „hagyományos” motorokon, elvégre nagy szükség van a kiváló tapadásra, stabilitásra az „extrém” féktávokon és kigyorsításokon. Emellett teljesen ledöntött motorral, a gumi peremén fordulva is tűrnie a nagy egyhengeresek nyomatékát, arról nem beszélve, hogy a rövid bemelegedési idő alapvető elvárás a kategóriában, akárcsak az alkalmazkodás a reggelente még hideg vagy akár párától nedves aszfalthoz. És a lényeg: mint említettem, az SM 2 kiváló tapadást nyújt pályán, ugyanakkor tökéletes közúti felhasználásra is, tehát nem kell gumit cserélned pályázás előtt.

continental-contiattack-sm-2-gumi
Kezdetben 120/70 és 160/60 R 17 méretekben kapható az új Continental abroncs

Az új ContiAttack SM 2 sajátos anyagkeveréke a Continental legsportosabb karkaszára, épül, és az oldalfal kialakítását a márka versenycélú slickgumija, a ContiTrack ihlette. Ez abban érhető tetten, hogy extrém alacsony az oldalfal, ami segíti a nagyobb dőlésszög elérését, és többek között ez is hozzájárult, hogy a Continental saját tesztpályáján 3%-kal jobb köridőt ért el elődjénél, és különösen vizes úton brillírozott. Versenykörülmények között, száraz pályán 2%-kal javult a köridő, és mint említettük, mindezt úgy értük el, hogy közben negyedével nőtt a gumi élettartama

– foglalta össze Raphael Michels.

Milyen méretekben elérhető a ContiAttack SM 2?

Noha csak nemrég mutatták be, máris kapható az új szupermotógumi, pontosabban elkezdődött a népszerűbb méretek forgalmazása. Idén az első negyedévben megvásárolható 120/70 R 17-es első és 160/60 R 17-es hátsó méretben, majd 2024 második felétől érkezik 110/70 R 17 és 140, valamint 150/70 R 17 változatban.

continental-contiattack-sm-2-gumi
Ez már a vállalat harmadik, kimondottan szupermotóra tervezett abroncsa a 2011-es ContiAttack SM és a 2017-ben leleplezett ContiAttack SM EVO után

Érdekesség, hogy most először alkalmaztak a Conti-mérnökök BlackChili adalékot egy szupermotógumiban. Ez főként azért felel, hogy a lehető legrövidebb legyen a bemelegedési fázis, és gumimelegítő nélkül is néhány másodperc után munkára foghasd az abroncsot. Emellett a gyár mérései alapján csaknem harmadával nőtt a tapadás és 20%-kal csökkent a gördülési ellenállás az olyan köpenyeknél, melyeket ilyen adalékkal tettek még tartósabbá.

continental-contiattack-sm-2-gumi
Ez már a vállalat harmadik, kimondottan szupermotóra tervezett abroncsa a 2011-es ContiAttack SM és a 2017-ben leleplezett ContiAttack SM EVO után

Korábban a ContiSportAttack 4, a ContiRoadAttack 4, valamint ContiRaceAttack 2 Street, illetve a zártpályás használatra szánt ContiRaceAttack 2 gumiknál alkalmazták a BlackChillit, míg 2024-től az SM EVO 2 is így készül a vállalat korbach-i üzemében.