Szinte hihetetlen, hogy tavaly a gyár- és üzletbezárások dacára is ugyanannyi motort adtak el Európában, mint 2019-ben. Több mint másfél millió gép talált gazdára az EU-ban, az Európai Szabadkereskedelmi Társulás államiban és Nagy-Britanniában.

Változó erőviszonyok az európai motorpiacon

Meglepetésre az a márka hódította el az elsőséget, amely a legnagyobb veszteséget szenvedte a kurtán-furcsán alakult 2020-as idényben. A Honda 185 000 eladott motorja ugyanis csaknem 12%-os visszaesést jelent, míg a főként robogópiacon brillírozó Piaggio lett a második (162 000 db, + 2,1%), beelőzve a Yamahát (157 000 db), valamint a BMW-t (99 000 db).

europai-motorpiac-statisztika-2020-28470
Az első két negyedév komoly visszaesése után szinte csoda, hogy sikerült hozni a 2019-es számokat. Persze ez részben annak köszönhető, hogy muszáj volt regisztrálni a 2021-től már nem eladható, Euro 4-es motorokat

Az egyes államok versenyében Franciaország diadalmaskodott (2019-hez viszonyítva - 6,7%-os eredménnyel), nyomában Olasz- (- 4,6%) és Németország (+ 18,6%). Igazán beszédes, hogy miként alakította át a járványhelyzet a motorpiacot, illetve az emberek motorokhoz fűződő viszonyát. Az apró, fél Magyarországnyi Hollandiában a nagy népsűrűrég miatt komoly veszélyt jelentett a járvány, s ezért tömegek váltottak kétkerékre közösségi közlekedés helyett.

europai-motorpiac-statisztika-2020-28473
A nagy robogógyártók közül a Piaggio, a Kymco és a SYM került a legjobbak közé, míg a motoros márkák között Honda, Yamaha, BMW, Kawasaki, KTM sorrend született

Olyan elképesztő mértékben pörgött fel az új motorok eladása, hogy Hollandia – csaknem 30%-os fejlődéssel – felzárkózott a hatodik helyre a két nagyhatalom, Spanyolország és Nagy-Britannia mögé.