A Honda számos érdekességről lerántotta a leplet a milánói EICMA-n, többek között bemutatta az új Fireblade-et, az új ötszázas és hatötvenes modellcsaládot, valamint a CB125M és CB125X koncepcióval is előállt. Ez még nem minden, ugyanis az év eleje óta keringő pletykák igaznak bizonyultak, s megmutattak egy másik tanulmányt is, mégpedig a Dakaron használt ralimotor közúti változatát. Mondhatni, épp ideje volt, ugyanis a vásárlók már a gép eredetijének 2012-es megjelenése óta várták, hátha ők is részesülhetnek az élményből. A CRF450L Rallyról egyelőre csak szűkszavúan nyilatkoztak, az azonban biztos, hogy a CRF450L műszaki alapjain nyugszik – az L betű ez esetben is a rendszámra, azaz a legális közúti használatra utal –, s a vállalat olaszországi kutatás-fejlesztési központjában rakták össze.

Az örökséghez híven az utcai CRF450L Rally is vonzó HRC-s festéssel érkezik majd, mégpedig kiváló futóművel és szerény tömeggel

A tanulmány első pillantásra pont úgy fest, mint a versenyváltozat, magas szélterelő, Termignoni kipufogó, szénszálas haspáncél, Noguchi nyereg kapott rajta helyet, no és ez esetben is dupla üzemanyagtartállyal vértezték fel a gépet. Ugyanakkor felfedezhetünk különbségeket is, nevezetesen a műszeregységet karbon helyett műanyagból áll és TFT-kijelzőt ölel körbe, továbbá úgy tűnik, a versenyváltozaton használt, kisebb fénydiódás lámpatest helyett az utcai modell lámpáját használták fel. A jármű a CRF450L vázára épül, s az abban használt erőforrása kerül bele, azonban azt még nem lehet pontosan tudni, hogy módosítanak-e rajta, hogy erősebb, nyomatékosabb legyen. Az azonban már most látható, hogy ralimotorhoz illő futómű kerül a gép alá, miként a 150 kiló alatti száraztömeg is igencsak jól hangzik.