Gyakran éri kritika a baleseti statisztikákat, hogy összemossák bennük a relatív és a valós gyorshajtást, márpedig - a végeredmény szempontjából - tényleg egy kategória a kettő. Ez volt a kiváltó oka az elmúlt héten történt, tragikus baleseteknek is, melyben a 82-esen, Csesznek közelében, valamint a 31-esen, Nagykáta mellett veszítette életét egy-egy motoros.

motorbaleset-a-82-es-uton-22174
A Zirc felől Győr irányába közlekedő motorkerékpár egy jobbra ívelő kanyarban átsodródott a menetirány szerinti bal sávba, és összeütközött a vele szemben közlekedő személyautóval. A baleset során a motorkerékpárt vezető 42 éves győri férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt - áll a rendőrség közleményében
Ezúttal is kiemelték, hogy nem a valós gyorshajtás, hanem a tudásszintünkhöz mérten túlvállalt tempó az igazán veszélyes, hiszen hiába tartjuk be a sebességhatárokat, ha ez is kevés ahhoz, hogy biztonságosan megálljunk vagy bekanyarodjunk. Hiába vagyunk túl - már hónapokkal - a szezonkezdésen, továbbra is azt javasolják az egyenruhások, hogy használjuk ki az alkalmakat, és látogassunk el a rendőrség vagy az alapítványok által szervezett, ingyenes vezetéstechnikai tréningekre, ahol jobb vezetővé válhatunk, egyszersmind jobban is élvezhetjük a motorozást.