Gombamód szaporodnak az Európában elérhető motortípusok, és főként a tisztán elektromos modelleket áruló cégek száma nőtt dinamikusan az elmúlt öt-tíz évben. Immáron csaknem 700 (!) gyártó, pontosabban márka gépei közül válogathatunk, s ezek közé tartozik a Tromox is, mely 2018 óta van jelen saját modelljeivel a piacon.

A Tromox legújabb motorjai

Mégsem mondhatjuk, hogy a Tromox csak egy lenne a 700-ból, ugyanis a vállalat – más, nagy márkákhoz, például a Hondához és a Yamahához hasonlóan – iF Design díjat nyert a tavaly általunk is tesztelt, kétszemélyes Ukko S modellel.

A minőségellenőrzés alaposságára jellemző, hogy például az Ukko S alumíniumötvözet vázát több mint egymillió alkalommal tették ki terheléses tesztnek, hogy meggyőződjenek a tartósságáról

Az iF Design 132 tagú zsűrije indoklásában leszögezte, hogy a kétszemélyes, látványos formatervű gép olyan elmés megoldásoknak köszönhetően nyerte el a díjat, mint például a szabadon kiválasztható hajtáslánc, mivel az Ukko láncos és szíjas változatban, lengővillás, illetve lengőkaros kivitelben is kapható. És nem ez volt a márka egyetlen díjazott motorja, ugyanis

2022-ben a Tromox Mino hódította el a japán MonoMax legrangosabb díját a Vehicle Awards EV kategóriában.

A díjátadó után kiemelték, hogy a Mino a lehető legjobb időzítéssel került piacra, ugyanis az első COVID-hullámok alatt az emberek tömegesen keresték az egyéni közlekedés hatékony, megfizethető eszközeit, melyekkel kitörhettek a karanténból, és a Tromox aprósága tökéletes volt ilyen célra.

tromox-elektromos-motorok-az-elektrorider-nel
A díjnyertes Tromox Mino

Ezek a sikerek is hozzájárultak, hogy jelenleg már négyféle Tromox elérhető hazánkban, a kedvező árú, sőt idén januárban további kedvezménnyel kínált Mino B, a rövidebb és mindössze 68 kilóval mérlegelő Mino, illetve az Ukko S láncos és szíjas kivitele. Ezzel azonban messze nincs vége a cég térnyerésének, ugyanis az EICMA-n bemutatta a futurisztikus megjelenésű, karcsú MC 10 endurót, ami gyorsulásával és hatótávjával is kiemelkedik az elektromos terepmotorok tömegéből.

tromox-elektromos-motorok-az-elektrorider-nel
Tesztünkön a Tromox Ukko S egylengőkaros, szíjhajtású változata. A gyár mérései alapján 130 km-es hatótávra képes, de ez a gyakorlatban, főként hideg időben csökkenhet – mi 80-90 kilométeres értéket mértünk kimondottan sportos, vegyes használatban

A 11 kW-os csúcsteljesítményű, tehát A1-es és A1B-s jogsival is vezethető MC 90 km/órás végsebességre képes, és a „bringaszerű” e-endurókkal összevetve valódi motor benyomását kelti. Tengelytávja ugyanis csaknem 140 centiméter – akár egy a Yamaha MT-10-é –, szabad hasmagassága pedig 280 mm, amivel messze túltesz a legtöbb kalandmotoron. Két darab, LG 21700 cellákból álló aksija összesen 4,32 kWh kapacitású, így 100-110 kilométert tehet meg egyhuzamban, tehát aki havi 2000-2500 kilométert motorozik, annak sem kell nap- és útközbeni töltéssel számolnia, ami komoly előny a hagyományos, kisebb hatótávú kihívókkal szemben.

tromox-elektromos-motorok-az-elektrorider-nel
Ismeretlen terepen? A márka legújabb modellje a látványos MC 10, mely 100 kilométer feletti hatótávjával, kiemelkedő gyorsulásával és extrém szabad hasmagasságával hódít, ráadásul hasonló áron kínálják, mint a gyengébb és szerényebb gyorsulású, benzines 125-ösöket. Az A1-es, kétszemélyes gép várhatóan idén tavasztól kapható, vételára pedig 2,2 millió forint körül alakul majd

Tekintve, hogy az MC 100 kiló alatti tömeggel mérlegel, ideális a kezdő terepezőknek is, különösen, hogy a váltás, kuplungolás hiánya nagyban megkönnyíti az akadályok legyőzését, és mivel nem lehet lefullasztani, a meredek emelkedőkön egyenesen brillírozik a gép.

Mit tud a Tromox gyári alkalmazása?
Hasznos részlet, de a prémium minőségű elektromos motorok között nem ritka, hogy alapáras a kulcsnélküli indítás funkció a Tromox modelljein. Ezen felül a gyári applikáció használatáért sem kell fizetni, pedig ez igazi különlegesség, hiszen segítségével távolról is ellenőrizheted a motor pillanatnyi helyzetét, töltöttségét stb., sőt lopásgátlóként, nyomkövetőként is működik, melyben még azt is beállíthatod, hogy csak akkor riasszon, ha a jármű elhagyja a kijelölt zónát. Ez főként motorosiskolákban, kölcsönzőkben lehet hasznos, de a mindennapi életben is jól jöhet, ha például kölcsönadod a gépet.

Nem véletlenül emelték ki a tervezők, hogy a gyengébb elektromos motorokkal ellentétben az MC 10 képes 30 fokos kaptatókon is felmenni, így sem a hegyvidék meredek utcái, sem az endurópályák nem jelenthetnek gondot a motornak.

tromox-elektromos-motorok-az-elektrorider-nel
Tromoxok az Elektrorider bemutatótermében

Te is kíváncsi vagy a fürge, hangtalan gépekre? A Tromox újdonságait – és számos egyéb márka modelljeit –  kipróbálhatod a hazai forgalmazó Elektroridernél, ahol raktáron elérhetőek az AM és A1 kategóriájú elektromos motorok.