Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Valahol olvastam, hogy egy gyerek árul egy 1000-es Gixxert mert túl nagy neki. A gixxer nem túl jó tanulómotor a gt 250-hez képest.
egy rövid kis hozzászolás az eddigiekhez. szorri a "félrevezetésért", kiderült a kis turpisság:
a hyosungnál idén (szeptember?) megvolt a modellév váltás, akkor dobták piacra az UJ gt250r-t, mint uj modelt. persze ez megtévesztö mert olyan mintha ez idei cucc lenne, és jövöre már kéne is rajta változtatni, de nem. tehát jövöre ugyan igy marad ahogy vagy, és a változásokat 2006 szeptemberre lehet várni kb (fekete váz, felnik, vagy épp az amit kitalálnak, persze ez a valoszinü)
magyarul: jövöre amik bejönnek azok ugyanolyanok lesznek mint azaz idei pár darab, amit a legszerencsésebbek már magukénak tudhatnak. nagyon jol sikerült ez igyis, szoval kárlenne várni valami változást.

a másik. a 125ös gt kezdömotornak jo jo. mert ezzel képtelenség bénának lenni, annyira kezes, viszont nem cbr, aminek még a sulya is a kezdöknek valo. ez nem könnyü gép a kategoriatársaihoz képest, joval nehezebb mozgatni (tolni), akinek meg nem ér le a lába rola, az tudja igazán, hogy mennyire nehéz. és ezzel nem azt mondtam hogy nem imádom

a gt250r-röl még... kezdö motornak nemszabad kisebbet venni szerintem, hacsak nem mazo valaki, vagy ragaszkodik a kisköbcentis motorokhoz/robogokhoz. (kisebbet a teljesitményére értettem, még mielött valami 2Tmániás belémkötne)
- vagy vesz valaki egy 50est, 125öst 2-3 honapra, és utána 250est, majd 400ast, aztán 600ast és igy tovább, (mert ez az egyik véglet) - tul fokozatos, különbség igen kicsi...
- vagy vesz egy 250est, megtartja pár évig, utána meg azt vesz gyakorlatilag, amit akar (ez az aranyközéput) a 250et megtanulja tisztelni a kezdö, mert az is megtud indulni, aztán megtanul rajta motorozni, aztán kezdi élvezni, utána meg probálja kimotorozni.
- vagy vesz egy ezrest, durrbele modszerrel (ez a másik véglet). az ilyenröl csak annyit hogy ha béna akkor évekig ugyis csak fél töle, vagy megse éri azt amikor már élvezné is talán... ezen nincs mit tárgyalni

szoval. gt250. talán az egyik legjobb kezdésnek. szerintem.
Igen. Xterm alatt próbálom az irssi-t (konzolos chat kliens) belőni. De szétesnek az ékezetes betűk. Aztán már szívok vele egykét órája, most raktam újra a rendszert.
Nem nagyon használom az Ubuntu-t, Novell futogat nálunk amikor nem makacs a dög, PHP-hez kell? vagy billentyűproblémáid vannak?
hú baszki egy magamfajta primitív motorszerelőnek ez kínai
vagy minth az anyámat szídnátok,
ez van hülye vok a számítógéphez azt kész.
/etc/locale.gen ebben nézz szét
ubuntu 5.10
Mellik disztrib?
Húú cala, segíccs Hogy a fenébe állítom a karakterkódolást? dpkg-reconfigure locales nem akar müxeni. Van valami eldugott konfigfile a /etc mélyén?
Jaja, nekem is meló miatt kell, desktopra nem szeressem. De webszervernek nagyon kellemes tud lenni. A Bill csákó ezt a részét rendesen elcseszte sajnos. Nem vagyok Orbán, de szintén egy mondást ideézek, nem túl pontosan:

"Az Outlook a biztonsági hibák azon összessége, amely véletlenül mail kliensként is működik.

Sajna ez igaz az IIS-re is.
OK!
A pigvines móka elég a munkahelyemre, itthonra jó az öreg Bill csodás terméke
Májustól szeptemberig elég mobil vagyok, gyk.: nincs semmi dolgom. Úgyhogy akár simán össze is hozzuk. Szoktam pl. Balatonig lemotorozni szórakozásból. Tanultam közben egy fonots dolgot: ne telepíts Linuxot 5-6 sör után, elég egy pillanatnyi kihagyás és annyi egy partíciónak.
Na igen, azt sosem lehet tudni. Szerencsére motornál, még nem hallottam ilyen jellegű hibáról.
Elég messze laksz tőlem Nem tudom, hogy lesz ebből motorozás tavasszal
Valahogy biztos megoldjuk.
Hát igen a lenyűgöző francia elektronika, azzal kezdte a kedves dög, hogy kizárta a gazdáját hiába nyomkodta a helyes kis kártyát, és felkeltette hajnalban az összes alvó szomszédot. Utána volt még vagy 4-5 hasonló akciója, mielőtt az árokba vitte a srác, jót szórakoztam volna rajta, ha nem én ülök éppen mellette. A motoroknál is ettől félek, pl. ezért nincs riasztó és gyújtásblokkoló elektronika a gépemben: mi van ha pont rosszkor sz*rik be?
na igen, voltak valamikor ferde hajlamaim, de a pénz meggyőzött. Abból ritkán él meg az ember, amit szeret is csinálni. Azért írom komplex rendszernek, mert általában egy nagyobb cég összes informatikai igényét kell kielégíteni, az okostojás 20 éves szakbarbártól az 55 éves hirtelenszőke titkárnőig. Ez nekem elég komlex így a gyakorlatban.

A volt cégemnél járta egy aranyos mondás: " A kedves ügyfél.... AZ A BAROM ÁLLAT!!!"
Sajna sok az igazság benne néha.
Már azt hittem hogy valami szép fizikai rendszerek szimulálásával. De akkor nem sajnos :) Lett volna kit nyaggatnom a kérdéseimmel De akkor megúsztad
Persze, hogy egyetértünk, Tavasszal? Mehetünk Bár egy kicsit még várni kell arra. Na tessék azért a Francia zelektronyikába beletrafáltam Nem volt nehéz, szinte mindenki szidja, hogy milyen megbízhatatlan.
Régebben én is "szerelgettem" a mocimat, de mostanihoz már nem nyúlok hozzá, inkább szerviz, ha valami gondom van. Sufni tuningolni nem akarom:-)
A legszebbekkel: komplett ügyviteli és belső információs dolgokkal. Tudod, ami miatt sípol az összes felhasználó állandóan. Egyszerűen imádom a hajnal 2 körül befutó: "de már azonnal..." kezdetű telefonokat.
Bocsi a kicsit OFFért, de cala, milyen komplex rendszerekkel foglalkozol?
Akkor egyetértünk, én is az élményért motorozok, tegyük majd tavasszal együtt is. A balestet nekem is autóval történt az elektronika miatt, és lőn csoda francia gyártmányú volt a dög, egy előzés közben megállt a motor benne. A duruzslásról meg annyit, hogy könnyek szöknek a régi motorosok és szerelők szemébe, amikor siratják a karburátoros gépeket az idegesebb de nagyon dögös alapjárat miatt. Azt az élményt, amikor magadnak javítod/állítgatod a gépet, nem sok minden adja vissza. Ne vitázzunk már, mindenki olyannal megy amit szeret, csak az a lényeg, hogy két kereke legyen!

Mennnnnnyünk má mocizniiiiii!!!!!!

Az ünnepi szezonban akkkora hasam lett a sörtől és a bejglitől, hogy ha ráhasalok tavasszal a tankra, úgy eltart majd, hogy el sem érem a kormányt!
nem ide tartozik, csak a az elektromos kütyük miatt irom, asszem a 2006-os r6-oson , lesz az hogy nem gázbowdennel mozgatod majd a pillangószelepeket, hanem egy elektromotor.
a gázkartól elmegy a bowden a tankig és ott lesz egy szenzor ami átalakítja elektromos jellé, és a pillszelepeket meg egy kis motor forgatja majd.

lehet hogy nem a legjobb szakszavakkal irtam le de szerintem érthető.
Na jó, kezdő kis pénzű motorosnak, lehet, hogy sok a 7-8 liter, de előbb utóbb úgy is nagyobbat szeretne. Nagyobb motor---több lóerő----több üzemanyag
Én még nem hallottam elektronika miatt történt balesetről (motoroknál) szerencsére ezeket a kütyüket nem a Franciák gyártják. Gondolom a GT-nek a gyújtása is elektronikus. Nem? Az elektronika mindenhol tetten érhető, hol több, hol kevesebbet használják. GP-ben én sem akarok indulni,( ha szeretnék akkor sem menne a dolog ) nem beszélve arról, hogy ott szériagyártásból származó gép nem is indulhat. Én pusztán azért motorozok, mert szeretek. (az érzésért, élményért, amikor melegszik, alattam, duruzsol stb..)
Valóban így van, de nem mindenki engedhet meg magának 7-8L -es fogyasztást. Engem pl. nem érdekel mennyit eszik, ha 20L lenne akkor is motoroznék, de sok kezdő fiatal motorost igen. Sakkozni azt nem szeretek , de horgászom elég régóta, az sem egy olcsó sport. Vaskalaposról annyit, szakmám szerint informatikával, azon belül pedig komplex rendszerek fejlesztéssel foglalkozom. Ettől függetlenül a véleményem nem változik: utcai motorozáshoz, ami csak a motor és a vezetés szeretetéről szól teljesen feleslegesnek tartok egy komoly több visszacsatolással működő komplex motorvezérlést, mint mondtam, nem akarok a MotoGP-ben indulni, és még sokan mások sem erről a fórumról. Volt már balesetem a "precíz motorvezérlő elektronika" miatt, és a plussz 5-15 lóerőnél már többre tudom értékelni az egyszerűséget és a megbízhatóságot. De ez csak az én véleményem, ami persze lehet teljesen helytelen is.
Itt találtok egy650 tesztet. (videók/tesztek/hyogt650)
Igaz nem ideálisak a viszonyok egy motor teszteléséhez, de egy kis infót be lehet gyűjteni a mociról.

Cala:

Az igaz, hogy ha téped a gázt egy nagyobb motornak, annyit fogyaszt, mint egy autó, de azt az érzést nem tudja semmi visszaadni. Ha ráülsz egy ilyen gépre nem a fogyasztásán, és a fenntartási költségeken agyalsz. Ha még is így lenne, akkor gyorsan hagyd abba a motorozást, és inkább válasz más sportot (pl sakk)
Az meg végképp vaskalapos gondolkodási mód, hogy „én szeretem a gázt húzni ne az elektronika, cibálja helyettem” ha mindenki így gondolkodna, akkor még mindig a patakban fürödnék, és vadászatból élnénk, és nem tudnánk irogatni a sportmotor fórumába.
Sufni márka, ez tetszik. A Suzuki sok sok éven keresztül építette be a Hyosung által gyártott alkatrészeket a motorjaiba, akkor most a gixxer is átminősül sufni gépnek? Aki egy kicsit is ismeri a gazdasági vonalat, az tudja, beszállítók által gyártott alkatrészekből áll minden neves márka gépe. De ha valaki megmutatja nekem azt a rengeteg ércbányát Japánban, amiből a saját gyártósorukon készítenek alkatrészeket, akkor meggyőzött. Ezzel nem azt mondom, hogy a Hyosung olyan mint egy Suzuki, sokat kell még tanulni a cégnek ez irányban, de nagyon jó a hozzáállásuk, és most a legütőképesebb ár/teljesítmény arányt hozzák a magyar piacon. Én meg vagyok a sajátommal elégedve, mert tetszik, és elsőre megszerettem a gépet. A minőségével is meg vagyok elégedve, az importőr hozzáállásával pedig még a gépnél is jobban. Ja, soha nem szerettem beállni a sorba, és nagyon ritkán bántam meg a dolgot. Nem akarok a MotoGP-ben indulni, mindössze szeretek motorozni, és szeretem az egyszerű és robusztus gépeket, maradi vagyok, én szeretem a gázt húznine az elektronika cibálja helyettem. A Hyosung pedig pont ilyen, egyszerű, picit nyers, és robusztus.