Ezt én is olvastam valamelyik nap a kapun
Semmi mással nem horgásznánk csak fognánk a rettenet mennyiségű halakat
Aztán letartóztaták őket, majd kiderült, hogy Ők csak horgászni szerető emberek.
Aha. 3 db nemes 5 kg egyéb hal az elvihető az élőről. Alcsiról még ennyi sem. fejenként akár fél milla, ha nincs szerencséjük még börtönbüntetés is, mert ez bűncselekmény. Halvédelmi bírság + állatkínzás. (ekkor már geci az ügyészség hozzácsap amit tud
Nagyon hálás vagyok ennek a szernek azóta férjem önbizalma megnőtt és végre teljes házas életet élhetünk
1 nap alatt 4 ember megfoghat 318. kg halat. Ezt a mennyiséget sehol nem tarthatja meg. (nem, hogy elkapnak vele mint horgászni szerető embert
) Kell hozzá tudás és szerencse meg megfelelő víz. pl. egy bojlis vízen 12 bottól ez egy átlag feletti nap de nem több ( fejenként 5 darabos hal)
Micsoda üzletember
Ha járok felétek már csak azért is elviszem,hogy egyszer láthassam a pofád végre
de majd legfeljebb felteszem a sneciző botomra
Legalább kékkel tekertétek volna körül
vagy Pötréte, esetleg Pölöske
Zalacsányra nem gondolnék az nem annyira vadregényes.
Van amúgy képed róluk, hogy mifélék? Hokév márkájúak igazi kincsek, azokat kimenteném az Ini tornádó elől.
Ha mindenki annyi halat lophatna ki a vízből, amennyit nem szégyell, akkor a jelen haza társadalom 450 ezer horgásza 2 év alatt kipucolná az ország vizeit, az összes cigány puja halhúson nőne fel és káosz lenne a vízpartokon.
Konkrétan vérre mennének a halhúsért, a jó horgász helyekért.
Ez megengedhetetlen! 1-2 év alatt a vizeinkben nem maradna más, csak néhány sneci (szélhajó küsz) és pár kóbor géb...