Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

technikai részletet nem ismerem. Mondjuk erdő volt a környéken bőséggel talán a környezetvédelmi szabályok is lazábbak voltak még 😆
elképzelni se tudom mennyi fa kell egy ember elégetéséhez, de ha azt veszem alapul hogy egy almásláda fa kell egy pörkölt főzéshez ami elpárologtat közben kb egy liter vizet, egy emberben meg van 30 liter minimum akkor azért kurva sok fa kellett ekkora melóhoz
kb. úgy kezdték ahogy írtad. De a kivégzések golyóval nem voltak hatékonyak mert lassú volt és költséges. Először lapjára fektették őket soronként kaptak klórmeszet a gödörbe, de hosszú távon ez sem volt kivitelezhető, mert nagyon fertőző volt és nagyon büdös és nyoma maradt a mészárlásnak. Aztán porbálták teherautókon visszavezetett kipufogó gázzal is de az is lassú volt. Utána jött a ciklon b és a gázkamra. Az lett a befutó. A hamut meg belapátolták valami folyóba így nem maradt nyoma semminek.
tigris után csinálni ekét ami kiszánt egy 3 méteres árkot 2-3 menetben aztán lehet temetni a népet, gyors, olcsó
nem értem miért szaroztak egyáltalán az égetéssel ami kibaszott energiaigényes
mer mindenki olyan mint te(kezeit széttáró) Csak birkenaura koncentrál pedig megsemmisítő táborból volt néhány tucattal.
Igaz birkenau volt a legnagyobb 1,1 M ember elfüstölésével. A maradék 5 milla meg a többi táborba volt végrehajtva(kezeit széttáró)
a füstöléssel vitába szállnék, láttam ilyen kazánokat abban azért nem lehetett napi ezerszám égetni még a 35 kilós rabokat se
én lazán ledaráltam volna a népet aztán feletettem volna a maradékkal, kb ezt esszük most párizsi meg virsli névvel csak más típusú "hulladék" hússal
Ha jó sejtem te tudod a pontos számot(gondolkodós)
És nemzetenként név szerint is fel tudod sorolni 😅
Mert az sem jó. 🙃
én annó így tanultam de ez nem most volt(kezeit széttáró) 70 milliós csak orosz veszteséget amit kawa ír azt nem tartom elképzelhetőnek(kezeit széttáró)
Milyen számokat írtok? A bevallottak nem ezek. 🤔
tudtommal 25-26 millió volt az összes emberveszteség a 2 vh-ban. ebben benne van a 6 milla elfüstölt zsidó is(kezeit széttáró)
na pont ezért nem kéne ennyit ugatnod róluk mert rossz néven veszik és az elsők között állítanak az akksigyár falához tarkonlövés céljából amikor bekebelezik az eut. 😅 Mindent tudnak rólad(kezeit széttáró)
Nem,ez sem ilyen egyszeru.
Foleg azert mert tenyleges valos ideju hirszerzesi jelenteseik vannak az amerikai muholdak es felderito dronok altal.Ezenfelul egy rakat tanacsado dolgozza ki a muveleteiket.
Van egy csomo jol kepzett nagyon motivalt egyseguk,foleg a nacko ideologias nepek,akik jol alkalmazzak a nyugati doktrinak altal preferalt ellenlokesek,helyi erofolenyre alupulo ellentamadasok strategiajat,meg neha meg tudjak lepni a ruszkit,es sok helyen tudnak idolegesen ew es drone folenyt letrehozni.Ugy tunik all a front,de nem,ide-oda hullamzik.
Bahmut meg az elejen volt,meg nem volt a ruszki csak az adaptalodasa elejen az uki meg jobban volt eleresztve kepzett katonaval es felszerelessel.
Azota a ruszki nehezen es lassan tanul,az uki meg fogy,kepzesben,moralban,emberanyagban.
Kurahovo vuhledar,gyorsabba velika novoszilka meggyorsabban esett el.
Ezekhez kellett a kurszki hulyeseg uki reszrol.feleslegesen foglalja le a jo egysegeket az az 500 negszetkilometer.
Jobb lenne toreck-pokrovszk vonalin felhasznalni.
Nomeg az egyszeru normal uki is tudja hamar vege lesz,minek mar hosihalottnak lenni.A nacko mindenkepp muszkat gyilkolni akato meg meg lelkes,van ahol konnyebb van ahol kurvanehez a ruszki dolga,ezert szarakodnak.
A masik hogy regen volt 50-100km ahol semmi sincs,most meg lepten nyomon van valami falu,varoska,ipari komplexum,autopalyacsomopont,indet meg kell tisztitani,ntm lehet csak ugy csapatni.
Ha a régi módszerrel haladtak volna, akkor bizonyosan. Az oroszok most ették meg kifárasztásos módszerrel a nato-t. Kiforgatták európát, átálltak hadigazdaságra, a jenki csodafegyvereket legyőzték... És amúgy is, nincsen rózsa tövis nélkül.
ha ez így működne, akkor a ruszki fél/egy év alatt elfoglalta volna ukrajnát, ez helyett évekig vért kellett szarni nekik, hogy bevegyék bahmutot v mariupolt, miközben mindkettőt féltéglára lebontották
Ezt a hulyeseget el kell engedni,regen igy volt,most nem.
A sztenderd voros hadsereg tamadasi doktrinaja az volt hogy fel ora tuzersegi tuz,majd johet a gyalogos roham.
A jelenlegi az hogy egy het,tiznap,ket het tuzersegi tuz,majd ha kelloen teglahalomma valt az adott telepules akkor mehet egy 3-4 trojkabol allo rohamalakulat,aki az elkenfelbol maradt az visszalő,ezekre felderitodronokkal ravezetik a rohamozo egysegeket.
Ha sikerul eletben maradniuk az uki dronosok es tuzerseg ellenere akkor kinyirjak a megmaradtakat.
A mostani haboru kb 60% veszteseg a tuzerseg altal generalodik.
Egyszeruen az veszit kevesebbet aki tobb robbanoanyagot tud postazni a masikhoz.
Es ez nem az ukran.
Van par eleg jo elemzo,azok szerint az ukik kb 1-1,5 millios,a ruszki meg 700e-egymillio korul vesztett.
Ezek nem mind halott,sok a sebesult,legtobbje vegtag.Jok a vedoruhazatok,a vegtagot nem vedi mert mozogni kell.A repesz meg sebez.Ezt erszoritoval elkoti,de egy ora van ra hogy ellassak,az meg nem jon ossze sokszor,akkor elhal az adott vegtag,amputalni kell.
Namost,van meg egy ruszki fegyver.
Siklobomba,nagy,kozepes,kicsi.3000,1500,500,250 kilos.Havi 30-40e amit lehajigalnak.
A nagyok utan nem marad tulelo.
Foleg ha termobarikus.
Az ukiknal meg hasonlo sincs.
Ezek tarolnak.
ha az összfegyvernemet vesszük, aki támad, annál mindig nagyobb a veszteség, ez évezredek óta így van
Igazabol nem,ha megnezed mekkora hatarokat kell orizni.
Plusz latszott hogy az az elkepzeles ami a haboru elotti rengeteg pancelos,keves eloerore alapul szar volt.
Emiatt volt az a rengeteg felrobbant konvoly tank meg teherauto,csapatszallito.
Nem volt ember aki felderitette a csapdakat,lesallasokat elol meg oldalt,nem volt aki fedezte az utanpotlas utjat.Be is szivtak.
ezt mondom, hogy 1,5 m az kurvasok, ha a jenkit nem számoljuk, az eunak lehet talán annak a harmada, aminek a fele egyből leszerel ha atakt lesz
Es mennyi pattan meg ha eu tag lesz,es nem orzik a hatart?
Mondom hogy nincsenek.Jelenleg a teljes hadero kb 1,5 millos,ukiknal pacsal kb 6-700e.
45 ben volt a vegen fegyverven kb 9,5 millios.
De ez a haboru lenyegesen kulonbozik.
A dronok,a precizios raketak,a szenzorokkal telitett erintkezesi vonal miatt lehetelen egy zaszloloalj meretu csoportositast kivitelezni,mert ha megprobaljak repul a himars,atackms,vagy iskander,uragan,meg zunnyognek a dronok.
Lattam felvetelt ahogy az utcan kereste az uvegszalas fpv a predajat lepesben.Derneszto,ha nem tudsz elbujni kivegez.
Arányaiban az ukri is fogy. Csak nagyjábol egy magyarországnyi embermennyiség huzott el onnan
Mar nincsenek sokan,es a legtobb ami hullik az a kissebbsegi.Penzert,sok penzert.
Persze a legtobb kepzett kulonleges muveletis,tengereszgyalogos,vdv-s,dronkezelo az inkabb ilyen vekonyabb szijas szurkeszemu,mar ami latszik a maszk alol.
Az atlag gyalogosok kozt vegyes a kep,van oreg dinyeckitol a burjatig mindenfele,hegyomlas mertu tatar meg atlag egyfogu banyasz is.De kurvara nincsenek sokan.
Egy tamadas max 20 ember intezi,egy tank meg par bmp.
Ehhez képest most jol kinyilt a csipája. Hogy a sok drogtól vqgy mert annyira tolták alá a lovat azt nem tom.
Zolinak van igaza, 28M, valamivel elkevertem. De abbol 8M katonai 20 M gondolom lakosság