70? Erős túlzásnak tűnik. Maguk a szovjetek 40-et mondtak a súlya miatt. Reálisamm a 25-30. Az is három magyarisztán
Nem érdemes velük kezdeni. Elég sokan próbálták.41-ben két milló katonával és fejlett fegyverekkel a Fűhrer is megpróbálta.Nem jött be.
Napóleonnak se. Az ukrik már talán 30 millák sincsenek.
Tök jól elárulta, hogy kápó szeretett volna lenni 😁 vajon mit szívathatták ezt gyerekkorában, hogy ilyen bizonyítási kényszeres fasz lett belőle...
Minden fiú közösségben a legkisebbet vagy a leghülyébbet szopatják, és ő mind a kettőnek megfelelt 🤣
én egy kilyukasztott buszjeggyel is kivágnék belőled egy nyakcsigolyát, akár az elektromos kerítésen is át amikor irányt vált az áram abban a pillanatban már véged is van
😂 😂 😂
nem gondolnám mert mindig fegyveres ss társaságában lennék.(kezeit széttáró) A kápó bot mondjuk az én kezemben lenne. 😅
Nagyon gyorsan bebizonyítanám a világnak, hogy a fogyáshoz nem kell norbi ápdét 😅 Mire véget érne a szeminárium műteni kellene a lógó bőrt rólad mert 45 kg lennél és egy év alatt sok hasznos munkát tudnék veled csináltatni 🤣
szoktam néha dolgozni
de amúgy meg 20 évig én tartottam el a gyereket most ő tart el 20 évig, ebben semmi megalázó nincs
neki még szerencséje is van mert nekem se drága ruha nem kell se drága cuccok, teljesen takarékos vagyok
ha te lennél az őröm akkor kurva gyorsan a föld alatt lennénk mindketten, mert tuti kikapnék egy darabot belőled ami nélkülözhetetlen az élet folytatásához 😂
Ti összeköthetitek magatokat az inivel pont ugyanolyan léhűtők vagytok 😅
Init mondjuk nem a neje tartja el hanem a fia az talán egy fokkal még is csak jobb és kevésbé megalázó a környezet tekintetében mint esetedben 😅 Én mondjuk szívesen lennék itt kápó amikor ketten vagytok itt rabok(gondolkodós) Szerintem a magyar szlogent is fel lehetne akasztani a bejárati tábla alá miután az 1 éves kurzusomon átesnétek itt. ez meg ugye úgy szól, hogy "híd a munka világába" 🤣
nálad valószínűleg sokkal többet. (kezeit széttáró)
Bár ez nem mintha büszkeség volna. Ha már csak annyival többet tudok mint amennyivel többet olvastam gyerekként az ota kraus és eric kulka halálgyár című könyvét amiben benne vannak a kicsmpészett titkos fényképfelvételek is a még működő üzemről már akkor is minimum 2* annyit tudok erről a sztoriról mint te. (kezeit széttáró)
mi a sulival voltunk 16 évesen auschwitzban, 2 hétig hédereltünk lengyelben, egy hét meló egy hét kirándulás
a koncentrációs tábor kibaszott depressziós volt, még akkor is ha csak "látványosság" soha nem kívánkozok oda vissza
ez a kerítésajtó valahogy beleégett az emberbe
valami filmben láttam utána de akkor is rossz volt ránézni
nagyon csalódott vagyok mert a kis kokósbuzi zöldséges agyaskodott tramliékkal, ahelyett hogy simán odaadta volna az ásványkincseit és mégjobban kitömték volna lőszerrel , mégtöbb ruszkit hazavágtak volna, erre elzavarták a picsába, most kuncsoroghat kanadánál meg az eunál hogy folytathassa a harcot
az első kép biztos hogy nem birkenau, mert voltam ott vagy háromszor, ott van egy fő állomásépület meg vagy hat fabarak , kemence semmi. az oswiecimben van , ami oda másfél km, de ott is csak kettő egymás mellett, nem tünt nagyon hatékonynak az a pirításos módszer. vagy a fasiszták voltak zsír hülyék , hogy ilyesmibe belefogtak, vagy te tök bírka, hogy ilyen hülye cikkekből tályékozódsz
Nem érdemes velük kezdeni. Elég sokan próbálták.41-ben két milló katonával és fejlett fegyverekkel a Fűhrer is megpróbálta.Nem jött be.
Napóleonnak se. Az ukrik már talán 30 millák sincsenek.