Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Semmi hangja, jól ki van találva, és stabil nagyon.
Éés ráadásul ugyanaz a két cég
Itt 20 ercsivel ocóbb : http://akrapovics.hu/index.php...
Tuningot sztem csak úgy éri meg betenni, ha aztán össze is hangolják az adott motorral, vagyis az arra a motorra lehető legjobb beállításokat kapja. Az enyém egyszerre kapta a PC-t és a Bodis sportdobot, így értelemszerű volt, hogy csak padon összehangolva a rendszert lesz értelme. Ez persze nem olcsó mutatvány, emlékeim szerint 200 fölött kicsivel állt meg mindennel együtt, de az eredmény sztem megérte. A végeredmény padon mérve: 120.8 LE, 127.3 Nm, a gyári 97LE/108Nm-el szemben. Ráadásul a nyomaték 3500-tól 9000 körülig rendelkezésre áll, lapos a görbe, mint az alföld:)
Mivel Yoss PC-s motorját bitoroltam egy ideig, illetve szoktam menni széria 1250-nel, én azt mondom, nagyon megéri, olyan gázreakciója lesz, mint egy karbisnak.
Bandit 650 és 1250re való Komfort ülés Sargent (gyakorlatilag vadiúj) az új ár 1/3 áért eladó.40eft.Tel.703179083.
Szevasztok Banditák! Most, hogy tél van többet ülök a számítógép előtt és ezt találtam. Gondolkodom tavasszal Ago-nál egy injektor állítással plusz power commander de valószínű ehhez a feleségemnek is lesz szava. / Majd azt mondom az utcán találtam és beszereltem!/ A minap az egyik oldalon ezt találtam! Mi ez? Volt valakinek ilyennel tapasztalat? Én igen csak ódzkodok az ilyen univerzális kütyüktől semmi -képpen nem kellene, nekem kicsit "átcseszés" íze van! Mi a véleményetek erről?http://memjet.hu/index.php?opt...
Vérnyúl neki...
Na majd meglátjuk. Valami kéne, de máskor meg pont jól érzem magam minden tekintetben a nyeregben. Az a helyzet, hogy plexi ügyben még magam sem vagyok határozatképes. Zajos egyébként az a kisplexi?
A krómcsik nem tetszik, de köszi a javaslatot.
Nekem más motoron de mra kiegészítő állitható van. Akárhova állitom, ugyanolyan, szerintem túl nagy a rés a két plexi között. Talán a puignak van olyan amihez nem kell megfúrni a plexit. Az sokkal jobbnak tűnik, nincs alatta ez a hülye nagy rés.
Első körben próbáld meg a krómcsíkot. Megdobja a menetszelet, ráemel pár centit a légbuborék magasságára.
Én is pont 182 vagyok és nekem is kiegészítő van. Nekem nagyon bejött, párom is dicsérte, bár tény, hogy legmeredekebb állásban használom. Nagyon nem lősz egyikkel sem mellé, ugyanannyiba kerül ha egyben veszed (~40k). Puig egész jókat árul.
De ha bevállalod, hogy csak a kiegészítőt veszed és magad fúrod fel, úgy tényleg olcsóbb, ami mindenképp mellette szól. Ha meg tudod várni a közös gurulást cserélhetünk, aztán majd jól eldöntöd, hogy jó-e vagy sem.
186 vagyok, mentem olyan kiegészítú plexis géppel, meg rendes magas plexissel is, hát....pénzt nem adnék az előbbiért.
Szia!

Megnéztem a profil képeidet és láttam, hogy használsz kiegészítő plexit. Kérdezném, hogy mennyit javít a szélvédelmen? Én 182 cm magas vagyok. Erősen foglalkoztat a dolog. Ja és még valami, zajosabbá vált általa az utazás?
Ezen van még minta. .
Meg bizony. Nem vagyok egy kitérdelős típus és eddig minden gumimnak a közepe kopott el. Ha egyszer találok olyat, aminek nem, és nem korcsolyázós tapadású lesz, örökre meglesz a gumitípusom...
Szia! Gt-m nem volt még. Most nekem is St van fent. 3600 van benne, de már látom, hogy 6-7 ezernél nem fog többet bírni... Inkább a 6-hoz közelítve...
Akkor ez már rejtély marad, ugyanúgy mint számomra az öt liter alatti fogyasztás egyeseknél. Én 250 km-ként tankolok 15-16 litert, nagy ritkán 280-ra, ettől lejjebb nem nagyon megy. Viszont a gumira és a fogyasztásra is igaz, hogy lakóhely függő. Pl Maxxynak nem nagyon kell dombot mászni ha motorozgat a környékén.
Nem ez az érdekes, hanem hogy kettőnk között ez a közös pont, nekem a többi sem tudott többet, sőt, viszont te tizenezreket mentél a többiekkel :)
Én 2mm mélységgel levettem, még lett volna benne 1-2e km. Totokalmi felrakatta, még kétezret ment vele. A gyári Dunlop sportmax d209 volt, mindenki 3-4 ezret jósolt, volt benne 9 ezekszerint.
Érdekes, hogy a gyári nekem is 7e körül lett cserés.
Gyönyörű hangja volt, bár nem az utca felé nyílott a lakásom, mindig hallottam amikor elgurgulázott az utcában. Akkor ez kurva menő járgány volt.
A három képen még egy dolog megfigyelhető: kanyargós lakóhely környékén egyenletesen fogy a közepe és a széle.
Írom a futásokat: Gyári Dunlop Sportmax 7000 km, Avon AV46 19000 km, Road Attack 2 9000 km, Angel 16500 km, tehát ez összeadva 51500 km. Ekkor tettem fel a második Angelt. Most van a motoromban 60e. Tehát most 8500 km után így néz ki a profilmélység a jobban fogyó hátsó gumin.