Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Hát ez van Akkor most légyszi rangsorold be magad értelmi szint tekintetében annak függvényében ha egy olyan amőbának is igaza van veled szemben aki egy fogási napót sem tud kitölteni az elmondásod alapján
Alapvetően rákényszerítettek a fejődésre ami hiányzott mint éhes kutyának a szarás. Azonnali számlaadási kötelezettségek világában kaptam egy laptopot a cégtől aztán autóból írom a számlát ha kell ki is nyomtatom. Úgy hogy, amikor onlájn lesz a fogásinapló rendszer már nem fog fennakadást okozni. a lapostelefont így tudom ódázni még legalább 10 évet addig a c2-esem kitart Esetleg akksit kellene vennem bele ezernyócé+ posta 5 évente
Na jo de sok a logikátlan intézkedés, itt van a legnagyobb gond.
A vírusnak nincs szárnya meg lába. Valamihez kötődik. Aeroszol ,porszem. A maszk arra tökéletesen megfelel,hogy egy tüsszentésnek vagy csak egy sima beszédnek az aeroszolos terjedését minimalizálja. Főleg ha mind a két emberen van! Ugyanis az is meg van határozva,hogy mekkora dózis az,ami miatt elkapod ezt a szart. A sima sebészi maszk megfogja a porszemcséket,illetve a aeroszolokat. Bár tudom hogy te maszkon át is tudsz köpni ugyan úgy,mert az semmire sem jó. Az FFP3-as maszk ad 100%védelmet,de az tényleg azoknak kell akik naponta többször kontaktolnak betegekkel és folyamatos a fertőzésveszély. Meg egy FFP3 maszkban egy átlag ember megfingana elég hamar.Nehéz benne lélegezni.
Neked a megfelelő védelem az lenne,ha nem vennél levegőt. Akkor nem égetnéd magad folyamatosan legalább a butaságaiddal
Pipit ne hagyd ki, bár szerintem.ré semmilyen hatással.nem lesz
Sajnos ilyen szinonimákkal már.sikerült megusznom igaz csak apropénzzel, de azota különösen figyelek arra hogy a kp az szines kis papirlapocska legyen. a fizetöképességet meg ha arra alapozod amit egy kijelzön mutogatnak akkor nem vagy okos
Mondjuk spec szerintem azert van ez a sok fura szabaly mert van virus, meg kell felelni a medianak, de kozben ha kemenyebb akkor lazadas van, a gazdasagi hatasok is szarok, ha meg puha hullanak a betegek, gazdasag akkor is gebaszban lesz mert mindenki bezarkozik, a bizonytalansag miatt, es meg a media is nyomja a hulyeseget a karavanszam maszkalo hullaszallitokrol.
Nem egyszeru.
Es ahogy nezem lekovetjuk a kulfoldieket csak picit kesobb.
Jo lenne mar a ruszki vakcina, beadatnak bogyonak, alfanak oszt figyelnenk melyik mive valtozik.
Nyilván igazad van amöba, aki egy fogási naplon.elakad
Szerintem csak simán ennyire hülye
Foggal körömmel ragaszkodik a szavak szó szerinti értelmezéséhez. Olyan Ginó féle faszi lehet aki mindent mindenkinél jobban tud és nem is lehet másképp. Neki a kp szó jelentése még mindíg a kis színes papirlapocskákat jelenti közben már réges régen az azonnali fizetőképesség szinonímája.
Ez elég nagy kibaszás, de szerintem.ezzel is a kicsiket tudják basztatni, egy auchan esetén ez értelmezhetetlen.
Mondjuk speciel meg mindig szarnak a maszkviselesre, nagy aruhazakban felveszik, nalam meg ki van irva, de szolnom kell hogy engem zarnak be, buntetnek ha o nem veszi fel.
Ja...még a végén nem egy virág lennél
Etalon vagy etanol, mindig összekeverem.
Lennénk bajab ha te lennél az etalon
Nehezen viselem az értetlen embereket..
Az is megfoghatja ha elég sűrű a szövése és több rétegű, de ugye mivel az nincs minősítve ezt nem lehet tudni hogy tényleg így van e.
De a buszon a minősítési papírt sem lehet kérni minden utastól, ezért mondták hogy maszkot hordjanak, ne sálat, ami vélhetőleg csak addig lesz az emberen, mert hogy nem praktikus viselet, amíg el nem megy az ellenőr.
Amúgy meg a sebészmaszk szerintem a legkényelmesebb.
Aki ezen is nyafog hogy viselnie kell amíg emberek között van, annak ajánlom figyelmébe, hogy feleségem 24 órát van FFP3-as maszkban, plexivel a fején, 2 réteg izolációs ruhába, klíma nélkül. Na azt tényleg szar, és kikészíti az embert.
mert előre menekülök Jelen pillanatban a bankban kezd az emberek megtakarítása szarrá válni a az 1-2%-os kamat mellett 6-8% az infláció egy átlag ember fogyasztói kosarával mérve. A szuper állam kötvény sem olyan szuper amelyik az első fél évben hoz 3,5%-ot és 5 év múlva hozza az igért 5-6%-ot, mert hogy is állunk majd 5 év múlva. A környékünkön egyenlőre az ingatlan sem tuti biznisz, mert a bekerülési árhoz mérten és kiadhatóság szerint kb. 4 max 5%-ot hoz jó esetben és mindíg van vele valami nyűg és kiadás. Jó esetben hónapokig csak szeded a bérleti díjat aztán vannak azok a hónapok amikor szaladgálsz vízvezetékszerelőért, ablakosért stb. és áldozol a lakásra. Mindíg költeni kell rá, hogy mindíg ki tudd adni. Aztán fizeted utánna az szja-t. Ez meg ugye lejön a bevételi részből aztán már sem olyan csodálatos a 4-5%. + dolgozol is vele.
Amíg 0 körül mozgott az infláció ez nem is túl rég volt és 4-5%-körüli hasznott hozott a bankban lévő pénz akkor qvázi munka nélkül nőtt a megtakarítás reálértéke.
Csak ennek a szép világnak az utóbbi 2-3 évben búcsút mondhattunk. Aztán, hogy megy tönkre a lové a bankban vagyis csökken a vásárló értéke az ingatlan a legkézenfekvőbb befektetés Ezért cserébe szépen el is szaladt az ára az elmúlt 3 évben. Ha befektetésre nem jobb a hozama a bankénál értéktartás terén lehet jobb. Persze folyamatos ráfordítás igényel. Kb. 5 éve 10 forint körül volt egy jó állapotú 2 szobás lakás a régiónkba. Most eltelt 5 év és 20-ba kerül. Vagyis hozott éves szinten 20%-ot csak + bruttó kamat(bérbeadásból származó jövedelem) Vagyis ha 5 éve akinek volt pénze és alaposan bevásárolt ezekből annak most jó. Csak akkor annyira jó volt a bank is, hogy ezzel senki nem foglalkozott
Szerintem.neked kéne.....kissé feszült vagy korán reggel......
Köszönöm szépen!
De most megint jön az,hogy igazam van. Nem vagyok okos,de ezeket mindenki tudja. Jaaa...nem
Figyelj már faszikám!
Ki a fasz mondta neked, hogy én most nem vagyok beszarva?
Te ezeket honnan a picsából veszed? Mi a bajod neked haver...menj basszál már meg valakit!
Tízszer nagyobb a lukbősége - hogy "kényelmes" legyen viselni.
Nekem ipari gyartasu textilmaszkom van.
Varrodaban csinaltak.
Az miért nem?
Mert maga a vírus sokkal kisebb, mint ezeknek az olcsó sebészmaszkoknak a száltávolsága, "lukmérete".
Szerencsére viszont a vírus 99,9%-ban nem a kilégzett levegővel, hanem a nyálcseppekkel távozik, amit viszont szinte tökéletesen megfog a sebészmaszk. (A házi gyártású stb. textilmaszk az nem!)
Nincs..
Nem mindenki,rád sem mondanám. De itt ebben a témában te a szó jelentésén lovagoltál,mi meg a gyakorlati való világbani működéséről beszélünk.
Nem minden papírforma