Előre röhögök rajta, hogy a Zolit - hosszas vonakodása után - végül csak beoltják majd a kínai vakcinával, és milyen csodálkozó pofát fog vágni, amikor az osztrák határról elhajtják a motorjával, mert ugye "nem érvényes" az oltási igazolása, nem EU-s vakcinával történt. https://index.hu/belfold/2021/...
Azért én aggódok Bogyó miatt. Még 1 év van a választásokig, Még el sem kezdődött a kampány, de már most így felhergelte magát.
3* infarktust kap, és 2* agyvérzést a választásokig, de ha véletlenül veszít megint a baloldal, akkor spontán leállnak a szervei
Igen, erre gondolok én is.
Azonban az orvosok akik állami helyen dolgoznak többnyire balekok, vagy más néven becsületből dolgoznak
Feleségem is ilyen. Illetve szakmailag itt lehet eredményeket elérni, nem a kényelmes és jól fizetett privát helyeken.
Tényleg kevés az orvos IS, de inkább az ápolók.
Ennek ellenére azért megoldják. Összeomlás még nincs. Persze lehetséges, mert azért ez eléggé katasztrófa helyzet, de nálunk még viszonylag jó a szitu. A János kórházat pl. még nem nyitották meg a COVID-osoknak, tehát van hova bővülni.
Ha már nagyon nem bírják a terhelést olyankor átirányítanak akármilyen orvosokat, akár kezdőket is, és akkor velük kézben tudják tartani.
Ez már csak azért is jó, mert ezek így mélyvizes kiképzést kapnak a COVID kezeléséből, és már nem töketlenkednek amikor visszamennek a saját helyükre.
Persze azért a helyi szakorvosoknak felügyelni kell teljes egészében a tanulók munkáját, de azért hasznosak, mert így több helyen lehetnek, még sem kell szétszakadni.
Így lesz időm kitalálni.
Meg lett kavarva a kényelmes életük.
https://mozgasterblog.hu/kocka...