a kutyázás miatt meg ez jobb, úgyhogy ez van, fizetem a fogyasztást
Volt róla szó, hogy a csónakom 60 éves volvó motorját átcserélem egy újabbra, jobbra. Végül is a régebbi korollára esett a választás, ezek 1,6 1,8 motorral is voltak. Már majdnem hozattam is egyet amikor a hajózási hatóságtól meg tudtam, hogy ez azért nem ilyen egyszerűen működik
Megoldható, de nem úgy ahogy én elképzeltem, pláne nem annyi pénzért
Egyébként meg kiválló autók
Valószínű az újabb veselámpás lett volna a donor annak már változó gyújtású rendszere volt
A switty erre alkalmatlan volt, az auris 360 litere már férősebb hozzáképest. 2 szempontot kellett figyelembe vennem a vásárláskor.
kevés km-errel
( falig tolatva a garázskapu és az eleje között kb. egy cm-er a maradványhely)
Az előd tojotákhoz képest ez már kimondottan egy megfrissült külsővel jött ki, szerintem igen dizájnos lett
Legyünk öszinték a régi tojoták elég böszme rondák voltak. Az sem zavar, hogy az új dizájnt az összes típusra átültették
20 méterről szemből gyakorlatilag lehetetlen megállapítani, hogy milyen autóról beszélünk
a versótól a ravnégyig a korolláig az avensisen át a futurisztikus chrp-ig mind ugyanolyan. Mint a kínaiak.
Én nem tudnám őket megkülömböztetni egymástól.
Ne kezdjünk el dízeleket bosszantani vele,
mert csúnyán ott hagynak.
Aki fürgéppen szeretne vele menni annak ajánlottab az 1,6-os 200km/h végsebességgel
Pályán 140-nél gyönyörű hangja van, a gyerek szuszogását lehet hallani hátul, bár ehhez kellenek a csendes gumik is
Bőrön kívül minden extra benne van a tolatókamerától a semmire sem használt vezetés "segítő"(bosszantó) elektronikáig.
Szép és dizájnos autó, én a 170 cmm-el kivállóan elférek benne. Ami már nem tetszik az az, hogy beszálláskor lefelé kell benne ülni
Sokára jöttem rá, hogy egyszerűen csak én vagyok a fasz
Mostmár profi módon cserélem és nem hal meg 3 havonta
Ugyanmár
Ha nem lennél sóher akkor egy 5000ccm benzinnel járnál, hiszen ott van minden ami az élvezetes autózáshoz kell