Az összes többi pártnak a mondanivalójának kb. ugyanennyi a valóságtartalma mint a kotkodácsnak
Ez kicsivel sem betarthatatlanabb mint a többi párt igérete
ebből aki komolyan vehető lehetne 7 párt, az összes. A többire leadott szavazat biztosan elpocsékolt
Valamit fontos lehet esetleg tudni. Minél nagyobb a részvételi arány a fidesznek annál kevesebb % jut.
(ettől függetlenül Kunhalmit szívesen megcsinálnám
)
Sőt továbbmegyek. Ha most Ők lennének hatalmon már aknazár és tűzparancs is lenne, meg az összes léhűtő cigányból határvadász
Mert ezzel mutatják, hogy Ők mekkora keresztények
Szerintem a képviselőjük fele nem tudna megkülönböztetni egy katolikus templomot egy zsinagógától vagy egy mecsettől
A kdnp önállóan kb. egy 0,1 %-os párt lenne és mégis Ők papolnak a társadalmi elismertségről.
A fidesz minden bizonnyal meg fogja tudni mozdítani a kb. 2 milliós szavazóbázisát. A kormánypropaganda göbbels-i módra ismét jól működik.
Elhitetik az emberekkel, hogy félniük kell,
amikor már mindenki összeszarta magát elhitetik velük, hogy csak Ők tudják megvédeni Őket
ez ilyen egyszerű.
Nem lesz 2/3-ad sőt 50% sem így kisebbségi kormányzásra készülhet. Valószínű a következő 4 évben megbénul magyarország
Ha volna lehetőség ismétlésre biztos lenn ott még néhány jó ötlet a tarsolyba
A Momentumot nem kell bántani, mert ugyanezt csinálta a kis cigánygyerek is kilencvenben és látjuk mi lett belőle.