Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Lehet hogy nem vagyok álmos?
Az OK, hogy mi igen, de te mért nem?
Látom alszotok.
Úgy néz ki hogy a Kawasakiban végleg megpusztult a Banner. 2013 áprilisában vettem. (amikor a motort is)
Itt (nagyon fent az íróasztalnál) az a vélekedés hogy "minek ide két ember egy műszakba? A kalkulációk szerint a hasonló gyárak 1,75 fővel üzemelnek, szóval egy is bőven elég"
Három ember volt még tavaly előtt műszakonként (4 műszak=12 fő) mivel az előírások szerint (ez itt kiemelten veszélyes besorolású üzem) két embernek minimálisan ott kell lennie. Ez azért volt jó, mert mindenki a saját műszakjában meg tudta oldani hogy épp ki mikor menjen szabadságra. Aztán egyet kirúgtak (megérdemelte) egy másikat meg "ideiglenesen" áthelyeztek a cégen belül Százhalombattára.
Maradtunk tízen, ez azt jelentette hogy a két három fős műszak helyettesít a kétfősökben is. (tehát már 5 embernek kell egyezkednie az eddigi 3 helyett)
Márciusban elmegy egy kolléga nyugdíjba, marad 1, azaz egy fő helyettesíteni az összesbe. Hogy mi lesz azt nem tudjuk, ami biztos hogy a kollégát még 1-2 évig biztosan nem hozzák vissza és nem is vesznek fel senkit. Nappalos műszakban néha lehetünk egyedül, ennyit mondtak. (de egy év múlva 7 főre szeretnék csökkenteni a létszámot)
Sajnos egyre nehezebb normális munkaerőt találni. És itt nem konkrétan csak szakemberre gondolok hanem dolgozni akaró emberekre. Mi évek óta küzdünk emberhiánnyal.
Megdumáljuk
Sajnos nem lesz. (és a későbbiekben még kevesebben leszünk)
Én örülnék ha jönnél szegény Józsi meg Csövi már az összes történetemet ismeri
Nyárára lesz új kolléga, ő viszont még úgysem mehet szabira. Így lesz aki dolgozzon.
Nekem ok
Még korai szervezgetni, januárban viszont már érdemes lenne... akkor úgyse a fű se nő sehol, ráérünk vele foglalkozni.
Szkájpon beszéltük akkor hogy jól hangzik, még kamionos haveromat is felhoztam hogy ők épp akkor jöttek meg a Garda tó, Velence, stb túráról, mint mikor mi jöttünk Ravenna-Cortina túráról. (de hát te sem fiatalodsz, honnan is emlékezhetnél rá)
Erdélybe is mehetnénk, csak időpontot tudjak hogy mikorra írjak szabadságot. (márciustól már egy kollégával kevesebben leszünk, szóval még körülményesebb lesz harcolni a nyári szezon szabad helyeiért)
Akkor nem 1 hónapja, hanem 4 de akkor se mondtál rá semmit - úgy emléxem
Meg Erdély felé is el kéne nézni már, majd nyoszogatjuk Arnit, hogy találja ki
Privátban ennyit találtam, de ez augusztus 6-án íródott.
"Kitaláltam egy jó karikát jövőre, ha akartok... Végig Ausztrián Stelvio Pass, majd le a Garda tóhoz, onnan útban hazafelé Velence-Jesoló környéke, és haza. kb. 2000 km"
Hát én visszapörgettem eddig, de mást nem találtam.
Én már vagy egy hónapja írtam, hogy lenne pár 5letem, de nem reagáltatok rá semmit.
Night Rider még nagyon régről
Volt jó pár amit meg kellett volna. De akkoriban ki gondolt erre?
Egyelőre alkotói válságban vagyok és ötletem sincs. (hegynek mindenképpen kéne benne lennie)
Időpontot azért kéne tudnom, mert jó előre be kell írnom.
Túl nagy a csend. Már rég kellene ötletelni merre meddig hány óra
Jó ára van, meg kellett volna tartani.
Nem értem a kérdést. Miért ne mennénk?
Ez nem? (pont ugyanilyenem volt anno, mikor meglett az első nemszocialista motorom)
http://veteranapro.hu/index.ph...