Szerintem a legjobb amit pillanatnyilag tehetsz
A lényeg hogy legyen mozgása a lábadnak, hogy az izmok és az inak ne álljanak be amíg a csont rendesen összeforr. Mondjuk én az agyvérzést kaptam attól hogy "használjam, de ne terheljem" Mert azt nem tudom hogy kell csinálni.
Nekem még vannak olyan mozdulatok amik nem mennek úgy ahogy szeretném. Tegnap voltam az őseimnél, és kellett kicsit traktorozni, és alig tudtam beszállni a gépbe, mert nem tudtam rendesen megkapaszkodni. Szóval amíg nem használom a kezem úgy tűnik minden rendben van, de amint kell valami komolyat csinálnom egyből megérzem hogy mennyire gyenge és béna még a másikhoz képest.
nekem aszonta a doki ugyanúgy járjak mint előtte, csak ne terheljem. ugyanúgy gördüljön át pici súly a rossz lábamon is, azzal mozog az izom, meg minden.
alsó lábszárnál nekem a szalagot is vágták, így azt fájt még kurvára, hogy az ott benn mozog.
Egyébként mái napig elég gyenge a jobb lábam.
megtudok csinálni mindent, de néha ha olyan szituba kell hátrafelé emelni a lábam fáj az izom hiánya. Pl. büdös nagy surranó súlyától.
A gyógytornász nekem is egy 20 év körüli csajszi volt.
Bejárt hozzám beszélgetni.
Mondjuk nem volt nagy eresztés a csaj, de legalább emberi hangot hallottam.
A legrosszabb eskü az volt, hogy tele vannak az ilyen helyek öregekkel akik botorkálás közben elestek.
Zavartak, jajgatnak, kiabálnak. NAgyon szar. Úgy tudtam csak elviselni, hogy mindig a fülembe volt a headset, és rádiót hallgattam.
5 nap alatt az összes rádiós slágertől már a hátamon szaladgált a hideg.
Az uccsó nap átkerültem egy másik kórterembe. 3-an voltunk a 6-os kórteremben. Egy kötépkoru ficak, meg egy velem egykorú srác. A srácnál volt lapos. Este filmet néztünk, mert ment a hülyeség.
Legalább az uccsó nap normális volt.
A legeslegutolsó napomon meg leléptem.
Hazamentem, és reggel a vizitre mentem vissza, hogy a doki mondhassa az áment.
Még a zárójelentést, meg az elbocsátós papírt se vártam meg. Fater ott dolgozik. utánam hozta d.u.
Egyébként én 3 hétre rá, már vezettem, bár csak mankóval járhattam
A legszarabb ilyenkor, hogy ha van egy kicsi jég, vagy hó, akkor már a szobában maradtál, mert nem megy 2 láb nélkül.
Kicsi szerencsével nem lesz idén már hó, és akkor megúszod.
Törött combcsonttal felálltál, és körbejártad a bringát?
nem adok rá "tetsziket"
A lényeg hogy legyen mozgása a lábadnak, hogy az izmok és az inak ne álljanak be amíg a csont rendesen összeforr. Mondjuk én az agyvérzést kaptam attól hogy "használjam, de ne terheljem" Mert azt nem tudom hogy kell csinálni.
Nekem még vannak olyan mozdulatok amik nem mennek úgy ahogy szeretném. Tegnap voltam az őseimnél, és kellett kicsit traktorozni, és alig tudtam beszállni a gépbe, mert nem tudtam rendesen megkapaszkodni. Szóval amíg nem használom a kezem úgy tűnik minden rendben van, de amint kell valami komolyat csinálnom egyből megérzem hogy mennyire gyenge és béna még a másikhoz képest.
alsó lábszárnál nekem a szalagot is vágták, így azt fájt még kurvára, hogy az ott benn mozog.
Egyébként mái napig elég gyenge a jobb lábam.
megtudok csinálni mindent, de néha ha olyan szituba kell hátrafelé emelni a lábam fáj az izom hiánya.
Egyébként én is januárban robbantottam fel magam és akkor is k.nagy hó volt tavaszig.(és ez tényleg nagyon szar)
Bocsi Jaszi a helyesírási hibáért.
A megbaszhatod 1 szó, nem pedig 2.