Olajat add meg neki, én Motul 10w50-et teszek bele. egyes és kettes között kicsit hangos, főleg, ha reggel szivatóval felpörgetve teszed be egyesbe, akkor tud csattanni egy rendeset. A nyomatéka miatt városból kijőve (50-ről gyorsítva) is fel tud pörögni ötödikben is, de jobban szereti, ha egyet azért visszakapcsolsz, mert 4000 fölött jön meg a kedve. De nem kell várni a keddre, mint a skálakópéra.
Aztán 6000 fölött megint van benne egy ugrás, mint amikor a doki bedobja a három kapszulát a mozdonyba, fogy működjön a fluxuskondenzátor. Viszont abban a tartományban ritkán szokott tartózkodni, csak ha hirtelen kell előzni. Nekem talán kicsit kopott a kuplung, mert 8ezer körül néha megcsúszik és túlpörög anélkül, hogy gyorsulna. Ilyenkor kicsit visszaengedve a gázt, újra elkapja, aztán már megy is tovább. Mindez persze egy-két másodperc alatt megtörténik és már vissza is mentem a saját sávba. Nekem még a benzincső volt elrevülve, illetve az első fék nyikorog egy kicsit a megállás előtti méterekben, de arra azt mondták a szakik, hogy egy másik fékpofa majd megoldja a dolgot. Persze azzal megvárom, hogy elkopjon. Valóban nem kanyarvadász, de lehet vele kanyarodni a szűk, éles, emelkedő visszafordítókban is. Csak megfelelően vissza kell váltani, mert ugye a 270 kiló, az egy embernyivel több, mint a kistesó súlya.
Nekem van rajta jó erős bukócső, ami már többször bizonyult hasznosnak, eddig csak álló helyzetben. De amikor kavicson álltunk meg, asszonnyal és félig tele dobozzal és éreztem, hogy megcsúszik a bakancs, akkor esély sem volt arra, hogy megtartsam. szépen lassan leengedtem (ahogy a bakancsom csúszott), hogy a cső majd megállítja a gravitációt. Így is lett. visszatettük a talpára, aztán bódotttá. De nem aggódtam, talán csak egy ezred másodpercre, mert tudtam, hogy ott van a keret.
Nekem GPR300-as szett van a gépen, eddig nem tapasztaltam semmi problémát vele - igaz nem is mentem sokat, kb. 1100 km jött össze. Mivel én egy erősen lelakott gépet raktam rendben, nálam az új abroncsoknál most a pénzen volt a hangsúly, 49 ezer volt az első/hátsó párban, meg azért nem gagyi gyártótól van, bár ez is Ázsiában készült.
Nem ismerem a vezetési szokásaidat, de normál motorozáshoz bőven megfelelő. Persze, ha engedi a budge-t, akkor vehetsz rá " minőségibb" abroncsot is... :-)
Ami meg az akksi kiszedését illeti, szerintem gyerekjáték ebből kikapni az akkumulátort, próbáltad már TDM 850-ből? :-):-):-)