Közel ötven éve indult útjára Japánban az a vezetéstechnikai képzés, amelynek célja a járműkezelés fejlesztése, ezáltal pedig a motorbalesetek megelőzése. Immáron a világ 36 országában működnek a módszert alkalmazó szakmai centrumok, melyekben eddig több mint 15 millió (!) bukósisakos kapott kiemelkedő színvonalú továbbképzést. Magyarországon tíz évvel ezelőtt kezdte meg a munkáját a Safety-Hungary Motoros Vezetéstechnikai Központ, melynek tevékenysége most új szintre lép, ugyanis együttműködésre lép a Continental Hungariával. A közös képzés keretében egy esztendő alatt több mint 1300 motorost oktatnak, ám ez még közel sem minden, tudniillik a jövőben évente mintegy ötezer, 8-18 éves diák számára szerveznek közlekedésbiztonsági foglalkozásokat. Ezeken képzett oktatók hívják fel a tanulók figyelmét a korosztályukat leginkább érintő közlekedési veszélyhelyzetekre és azok lehetséges elkerülésére, vagyis a hétköznapokban használható tudást adnak át a fiataloknak.

continental-safety-hungary-egyuttmukodes-19309

Mindkét vállalat elkötelezett a biztonság iránt, együttműködve pedig még hatékonyabban nevelhetik tudatos közlekedésre a jövő generációt és a felnőtteket egyaránt
Ezen felül a német cég célja, hogy a lehető legtöbb motorossal megismertesse a Vision Zero célkitűzéseit és ehhez kapcsolódó fejlesztéseit. A fő szakmai partnerként közreműködő Continental mellett fontos szerepet vállal a kezdeményezésben az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottsága, a Közlekedéstudományi Intézet, valamint a Honda Motor Europe Limited Magyarországi Fióktelepe is. Az ország szinte minden részén található tanintézményekben térítésmentesen zajlik a diákok felkészítése, a budapesti központban pedig kedvezményes áron fejleszthetik képességeiket a képzésekre beiratkozó motorosok.