Néhány napja cikkezett az Euro Weekly News a Spanyol Közlekedési Hatóság (DGT) új előírásáról, eszerint 2026 januárjától a motorkerékpárokat kizárólag működő légzsákos mellényben vagy kabátban vezethetik a pilóták. Persze akadnak kivételek is, például városon belül – egyelőre – nem kérik számon, és az 50-es robogókra sem lesz kötelező.
Spanyolországban előírják a légzsákos mellény használatát?
A döntés hátterében nyugtalanító statisztikák állnak: a motoros közlekedés tizenkétszer veszélyesebb, mint az autóvezetés, a hatóság pedig szeretné megelőzni a súlyos sérüléseket, ezért került újra napirendre a légzsák kérdése. Ne feledjük, hogy 2021-ben már beterjesztették ugyanezt a tervezetet, amiről írtunk is, majd a heves ellenállást látva vissza is vonták a kezdeményezést.

Bár számtalan újság tényként hozta le a hírt, jobban utánanézve kiderült, hogy ezúttal sem minden fehér vagy fekete. Utánajártunk, és nyomban meg is találtuk a hatóság válaszát:
miután megjelentek a cikkek, a DGT rögtön hivatalos nyilatkozatban cáfolta, hogy januártól kötelező lenne a légzsák viselése... A félreértés oka minden bizonnyal az volt, hogy a motorosiskolákban a képzés és a vizsga ideje alatt valóban csak légzsákban motorozhatnak a nebulók.
Még a FEMA is kiadott egy közleményt, hogy a spanyol kormány szeretné ösztönözni a motorosokat, mert elkeserítő, hogy évente 3500 ilyen mellényt adnak el, miközben hatmillióan motoroznak az országban, de szó sincs arról, hogy kötelező lenne a légzsákos felszerelés. Vagyis ismét kiderült, hogy érdemes közvetlen forrásból tájékozódni, mert az újságok ellenőrzés nélkül osztották tovább a szigorítás hírét, de a valóságban továbbra is nyugodtan motorozhatsz a spanyol utakon – akár van légzsákos kabátod, akár nincs.
Nem a légzsákra, de igen a zárt motoros öltözékre?
Korábban több államban felmerült, hogy bővítik a kötelező felszerelések körét, de eddig az Unióban csak Franciaország tett valódi lépéseket, amikor közel tíz évvel ezelőtt előírta a minősített kesztyűt a motorosoknak. Aki enélkül indul útnak, akár 90 euróra büntethető – érdemes tudni, ha arra motorozol.
Ezért is volt olyan nagy visszhangja a magyar KRESZ-tervezetnek, mely a hírek szerint zárt motoros öltözetet írna elő lakott területen kívül a motorkerékpárokra. Bár az új KRESZ bevezetéséig még változhatnak a szabályok, hiszen hamarosan társadalmi vitára bocsátják a 2026-ban életbe lépő módosításokat, hogy az érintettek, azaz a közlekedők is véleményezhessék azokat.