A hazai motoros társadalom egyik legszimpatikusabb és legtevékenyebb alakja, Gianni Favaron továbbra is gőzerővel dolgozik a kétkerekűek népszerűsítésén. Interjúnkban múltjáról, jelenéről és jövőbeni terveiről is mesél.
Az évzáró futam eseményeivel és egy kis összefoglalóval búcsúznak a nívós sorozat szervezői az óévtől, egyben beszámolnak arról, mire is számíthatnak a nézők és a versenyzők 2017-ben. Akad meglepetés szép számmal.
A több száz résztvevőt és rengeteg nézőt vonzó versenysorozat jövőre is folytatódik. Akadnak még nyitott kérdések, de az időpontokat és helyszíneket már most beírhatod a naptárba.
Versenypályákat bemutató cikksorozatunkat Magyarország egyik legkedveltebb aszfaltcsíkjával, a Kakucs Ringgel folytatjuk. Kipróbáltad már?
Imáink meghallgattattak, így a hétvége nagy része esőmentesen telt, s a nem túl biztató időjárás-jelentések ellenére versenyzőkből és nézőkből sem volt hiány.
A legutóbbi, szó szerint elmosott hétvége után végre napsütéses hétvége köszöntött a Mami Kupa mezőnyére Kakucson. Ismét több mint száz versenyző adta le nevezését, tömve volt a pálya, és a parázs csaták sem maradtak el.
Bár kilenc éves kora óta motorversenyzőnek készül, nincs könnyű dolga Bódis Richárdnak. Hála a tehetségnek és a kitartó gyakorlásnak, idén végre learathatja a babérokat, hiszen ha minden jól alakul, akár a bajnokság élén is végezhet a fináléban.
Legutóbb két éve jártunk Lackó Máténál és az MW Performance csapatánál. Azóta sok minden történt, erről árulkodik legalábbis, hogy megannyi újabb kupa, serleg és trófea került a rácalmási főhadiszállás polcára.
Tikkasztó hőség, remek társaság és izgalmas motorversenyek - ezek egyikéből sem volt hiány június 25-26-án a kecskeméti Birizdo Kart gokartstadionban, ahol a MAMI Kupa idei harmadik versenyhétvégéjét rendezték.
Mivel is lehetne méltóbban köszönteni az első nyári hónapot, mint egy jó motorversennyel? A MAMI Kupa szervezői is így gondolták, ezért június negyedikén a Kakucs Ringen látták vendégül a hazai motorosport legjobbjait.
Elképesztően nagy érdeklődés, száznál is több nevező és a fair play gyönyörű példája - az idei MAMI Kupa első versenyhétvégéje igazán méltó volt a sorozat hírnevéhez.
Egy sorozat, ahol évről évre új körrekordok születnek, pedig a technika - több kategóriában - a múltszázadot idézi. Színvonalas csaták, élvezetes futamok - ez a MAMI Kupa.
A junior kupában sajnos nincs kegyelem, egy-egy ütközés bőven benne van a pakliban. Ezúttal Máté volt az egyik ilyen csata szenvedő alanya, akit mentőhelikopterrel szállítottak kórházba.
A Piaggio-csoport hazai importőrcégének ügyvezető igazgatójával, Lukoczky Csillával beszélgettünk az elmúlt év történéseiről és az idei tervekről. Nagy dolgok vannak készülőben.
Ezentúl elég lesz egy oldalt megnyitnod, hogy lásd, a következő hétvégén milyen program vár rád! A fontosabb hazai és nemzetközi sorozatok dátumai, valamint a hozzájuk kapcsolódó hasznos információk.
A MAMI Kupa éves díjátadóján napvilágot láttak a 2016-os bajnokság részletei, közöttük az is, hogy milyen feltételekkel vehetnek részt az utcai motorosok a küzdelmekben. Az új kategória olcsó, vonzó lehetőség a korosabb gépek tulajdonosainak.
Ugyan már 2016-ot írunk, mégis a tavalyi szezont lezáró eseményre invitáljuk motorostársainkat. Vasárnap a MAMI Kupában érdekelt versenyzőket várják az immáron hagyományosnak mondható gálára.
Bajnokot avattunk, ismét felcsendült a magyar himnusz egy nemzetközi motorversenyen, és új, színtiszta hazai csapattal szereztünk pontot a vb-n. Erős szezon volt, és tulajdonképpen még nincs is vége.