Pont, ahogy abbahagyta...

Rea folytatja diadalmenetét

Századok döntöttek az első helyről és a dobogóról is a Superbike-vb nyitófutamán, Phillip Islanden. Az erőviszonyok rendkívül kiegyenlítettek, négy márka osztozott az első öt pozíción.

Most már tényleg kezdődik

Pályára lépnek a GP és a Superbike sztárjai

A következő napokban felpörögnek az események: mindkét gyorsasági szakág ászai bőrruhát öltenek, hogy felkészüljenek a jövő héten kezdődő idényre. Közben az is kiderült, hogy 2017-től még több motorsportot láthatunk magyar kommentárral a tévében.

Összkerékhajtású motorkerékpárok3
Miért jó, ha elöl is hajt?

Összkerékhajtású motorkerékpárok

Azt hitted, csak endurókból készült összkerékhajtású kivitel? A japán és a svéd mérnökök elszántságának hála akadtak utcai motorok, sőt egy működő, ezres superbike is! Most sorra vesszük a legérdekesebb ilyen prototípusokat és ma is kapható járműveket.

Az Aprilia az új kihívó?

Megszorongatták Reát Jerezben

Tegnap délután zárult az idei év első WSBK-tesztje, ahol meglepetésre Savadori bizonyult a legerősebb kihívónak a komoly eséssel záró világbajnokkal szemben.

Superbike vagy MotoGP?

A WSBK-bajnok lenyomja a GP-pilótákat?

Napestig lehetne vitatkozni azon, hogy a Superbike vagy a MotoGP versenyhétvégéi izgalmasabbak-e, ezért inkább a tényekre hagyatkozunk. Ezek alapján úgy tűnik, a gyakran másodvonalas szériának titulált Superbike éppen beelőzi a nagy riválist.

A nap videója: A BSB legjobb pillanatai11
A motorozás esszenciája

A nap videója: A BSB legjobb pillanatai

Látványos összeállítás készült az idei brit superbike-bajnokság izgalmas, lélekemelő, néhol pedig egyenesen hajmeresztő csatáiból.

Szokatlan versenybaleset

Sebestyén megsérült Imolában

A magyar versenyző a Superbike-világbajnokság idei ötödik fordulóján, Imolában esett az előtte elcsúszó versenyző miatt. Peti a látványos, elsőre súlyosnak tűnő incidensben szerencsére csak könnyebben sérült.

Indul a szezon!

Jerezben startoltak a srácok

A zöldek fikarcnyi kétséget sem hagynak afelől, hogy idén is szeretnék bezsebelni a Superbike bajnoki trófeáját. Brillíroznak az első 2016-os teszten, de a többiek is folyamatosan fejlődnek.

A Yamaha bemutatta idei versenymotorjait7
Egész pályás támadás

A Yamaha bemutatta idei versenymotorjait

Új színek és abroncsok jellemzik a hangvillások idei versenygépeit, melyekkel a világbajnok csapat a Superbike és a MotoGP mezőnyében indul harcba. Indulhat a tánc!

Mi lesz veled MotoGP?

Szabályváltozások a motorsportban

Már az első téli teszt köridejeiből és sok-sok esésből tisztán látszott, hogy új időszámítás kezdődik a GP háza táján. A reformra szükség is van, hiszen a Superbike egyre erősödik.

Mély vízbe dobják az R1-et7
Új résztvevő a Superbike-ban

Mély vízbe dobják az R1-et

We R back! - áll a Yamaha ma reggeli közleményében. A vicces szójáték arra utal, hogy a 2015-re teljesen megújult R1 jövőre a Superbike vb-n is rajthoz áll a rajongók nagy örömére.

Bemutató: Yamaha YZF-R1 és R381
Új R1 érkezik 230 lóval?

Bemutató: Yamaha YZF-R1 és R3

A japánok alaposan kigondolták, mire is gerjednek a motorosok, és a hírek szerint rögtön két új modellel rukkolnak elő.

8

Vérre menő csaták

Futamokból és izgalmakból sem volt hiány az elmúlt hétvégén.

Történelem: a motorozás hőskora, 1984-199023
Ez történt... - 5. rész

Történelem: a motorozás hőskora, 1984-1990

A motorok világára is igaz lehet, hogy a történelem ismétli önmagát, ugyanis a hetvenes évek sebességhajhász virtusa a két évtizeddel később újra fellángolt, kétkerekű szörnyekkel elárasztva a piacot...

Sport: MotoGP versus Superbike44
A helyzet bonyolódik

Sport: MotoGP versus Superbike

A Moto Grand Prix és Superbike versenyek szabálykönyvének módosulása kapcsán időszerű ránéznünk a motorok közötti különbségekre.

Sport: Superbike VB 201319
Generációváltás

Sport: Superbike VB 2013

Két évtizednek kellett eltelnie, hogy ismét felülkerekedjenek a zöldek, és győzelmük új éra kezdetét jelentheti a hamarosan átalakuló Superbike-ban...

Suzuki versenytörténelem – 4. rész12
Négy ütemben az erő

Suzuki versenytörténelem – 4. rész

Szép eredmények és emlékezetes diadalok övezik a Suzuki verseny-erőfesztéseit a hosszútávú gyorsasági bajnokságon és a Superbike porondokon a hetvenes évektől kezdve.

Mi a helyzet az öltözőben?

Sport: nemzetközi motorversenyek

Éppen jól megérdemelt nyári szünetüket töltik a gyorsasági sport pilótái, mi pedig átnéztük, ki hogyan áll az őszi összecsapások előtt és mire készülnek a csapatok a 2014-es szezonban?