Bálint átmentette remek formáját a 24 órásról, és mindenkit maga mögé utasított IDM-ben.
Három Ducati végzett az élen, de így is akadt meglepetés a dobogósok között.
Négy fordulóval a szezon vége előtt már 26 pont a török pilóta előnye a világbajnokságon.
Időpontok, hasznos infók és érdekességek a közelgő Magyar Nagydíjról.
Az első órában megpecsételődött az alakulat sorsa, de ennek dacára sem adták fel a küzdelmet.
Akkora az érdeklődés, hogy idén már ötfordulós bajnokságot rendeznek a motorosoknak.
Holnap Debrecenben csapnak össze a világ leggyorsabb motorosai a flat track-vb-címért.
Álomszerűen indult a verseny, de a műszaki hibák sok csapat számítását keresztülhúzták.
Aligha indulhatnak jobban: Bence kedvenc európai pályáján mutatkozhat be a GP-ben.
Gyakorlatilag borítékolható, hogy idén nyáron újra Superbike-vb-t rendez Magyarország.
Bálint eredményes tanulóévként értékelte első szezonját, és mesélt a 2024-es tervekről is.
Több mint tízezer kalóriát éget el és 3,5 kilót ad le a pilóta a rajttól a célig.
Remekül szerepelt Bálint és a Maco Racing, s ezúttal Fortuna is rájuk mosolygott.
A magyar pilóta szerint megvan a tempójuk a jó szerepléshez.
A magyar versenyző visszatér korábbi győzelmei helyszínére.
Kórházban töltött pár órát, de visszaült a motorra és teljesítette a versenyt.
Már újra a pályán a magyar pilóta, folytatódik a 24 órás száguldás.
Legutóbb kimondottan nehéz dolga volt Bálintnak, mégis 5. helyen zárt a legendás versenyen.