Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Akkor te Rendes hiace buzi vagy?
meg tudlak érteni
hengerfejes az én passátom is lett A fasza gyári hengerfejcsavarok elnyíródós egyszer használatosakra gyártva asszem 10 darab kellett hozzá 10500 ft-volt, ez 2000 környékén nem kis pénz volt Persze nem úsztam meg később a gátrepedést sem itt kecskeméten a Kiss-ék megcsinálták ugyan. De az is sok pénz és sok idő.
Az utolsó évében, komplett generáloztattam a motort 225 ért Még próbáltam vele együtt élni de már nem ment
elváltunk Szerencsére már közbe vagy két éve meg volt az első hiacem, a pasztát nem is igen használtam NEM VOLT FÁJDALMAS A BÚCSÚ
szegény szeki még ezelőtt áll Mindíg valami egy kicsit beszarik rajta, havi szinten nyűgje lesz, aztán jönnek a nagyobb ráköltései, majd egyszer elönti a szar az agyát azt kitiltja a portájáról. Lehet itt korteskedni,hogy így meg úgy fogyaszt Nekem sem a fogyasztással volt a problémám 5,5 ből eltolta a kasznit az 1,6 tdi
A sok szenvedésért hajhullásért, idegért amit tönkretett bennem és maradandó sérülést okozott a lelkemnek nem vigasztalt az alacsony fogyasztás
akkor már 10 éves kocsi volt. Már golf3 is akadt. Egy passatom volt hengerfejesen vettem (tdi) azonnal visszavittem a kereskedőhöz, 80,000-et buktam és sok hajam kihullott a végére. Később még volt egy golf4 a szar abs miatt az asszony összetörte, többet nem engedtem a közelembe ilyen szart.
98-ban már egy 7 éves passzátom volt, ami azóta is mély nyomot hagyott bennem a fauvék iránti gyűlöletem előszele
97-ben már szaladgáltak golf 2-ők
97-ben ez tényleg álom volt. A valóság 25,000-es fizetés és 120-as skoda teafőző.
Honnan tudjam mikó vót gyerök?
ez az álom 20-25 éve lehetett
Baszki lehet gyerekkori, álmát akarta valóra váltani. Százezres fizetés, és kettes golf. Talán a fizu össze jöhet, pár év múlva.
anyám borogass !
Páran írták megrendezett, valamelyik képen látszottak a sárvédők.
Aha
golf 2-Ő Elvitték vasba, oda is való
csak neked
magyarország jobban teljesít !
Sziasztok!
Aki tud valamit segítsen...Feltörik a garázsom szétverik a tetőt ,ellopnak mindent ami mozdítható oké lenyelem....újra kijövök és mit látok le van verve a lakat felvan törve az ajtózár...áll bent egy golf 2 amit szabadidőmben szépítgettem...ezek a retek embernek nem nevezhető férgek szétverték az autóm kilopták belőle a motort, váltót az összes elektromos kábelt, ajtót ,motorháztetőt homlokfalat betörték az ablakokat.... tehát egy zárt garázsban sincs biztonságban az autód..vicc....kérlek titeket osszátok ezt a bejegyzést és akinek kínálnak golf 2 bordó alkatrészeket az szóljon....gyöngyösön történt az incidens 4 nap leforgása alatt...találjuk meg ezeket a retkeket....
Amiket elloptak
Motorháztető, komplett 1.6 D JP motorkódos motor adagóloval generátoral, váltó féltengelyekkel, bölcső, kormánymű ami szinte új volt, komplett első futómű fékkel és lengéscsíllapitóval, motortérből mindent még a kábelköteget is, 2 sárvédő komplett homlokfal lámpákkal hütőráccsal mindennel, lökös az maradt... bal oldali ajtó kompletten, belső kábelköteg, biztositék táblát kivágták..plussz betörték a szélvédőt és a bal hátsó ablakot...ja és természetesen az összes kerék...ha valakinek kinálnak valami gyanúsat akkor kérem szoljón..köszönöm!
nincs férszbukom nem tudom megnézni
de jó kép!
A buzi a célra rá kanyar után egykerekezett a sportmotorjával én meg megelőztem a z1000-rel mert egy picit meg volt piszkálva és jól jöttem ki a kanyarból. A cél végén befogott, de én kb. 80 méterrel később fékeztem. Beesett a fékkar, baloldalt mellettem volt, az utolsó pillanatban elengedtem a hátsó féket adtam egy kis gázt nem ütköztünk össze megfogott a gumifal. Ő ment tovább és sokáig keresett...
Hahó mindenki!
Ha esetleg valakit érdekelne,eladó lett a piroska.
1999-es,47ezer km,két gyári kulcs,új olaj-szürő-gyertyák,stb.
2020.07.-ig műszaki,azonnnal vihető,helyileg Sopronban.
+36203415104
Köszönöm hogy elolvastad.
Pont ezen okoknál fogva én feleslegesnek tartottam pocsékolni rá a magnézium szalagot
Hozott anyagból dolgoztam. Lássuk a te videódat a Kawa estről!