Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

A hajón is aki akart dolgozott, aki akarta félre tudta tenni az egész fizetését. Persze az emberek nagy része inkább csak panaszkodik.
szekinek pont ez a baja
Ezek itt nyomják hétfőtől vasárnap délig. van ez a 2-3 hónapjuk amikor 6 kila felett keresnek ezzel az év többi részében meg elhéderelnek románban.
Idén szerintem szopnak egy kicsit. áprilisban zéró eső, most májusban meg annyi, hogy se cseresznye se meggy. Mondjuk nekem egyik sem hiuányzik a román cígók azt meg végképp nem
Hát persze de nagyon komoly
Nálunk napi 15-ért nem találsz munkást. 22 nappal számolva 330,000Ft netto. Munka van munkakedv nincs.
A zx9-cel 6.-ban mentem néhány órát tiltás körül, a guzzi fél fordulatnál kifeküdt alattam többször is. Pedig nagyon életben akartam tartani, pénz nem számított, vettem hozzá másik fiatal blokkot. Nem az olaszt köpködöm, mert most is azzal megyek a bányában, de tegnap a betán féket szereltem. Úgy eldugult 5 bar nyomás se vitte ki.
zx10r van régóta. Nem füstölt a Z1000, főleg nem amikor a zx10r blokk volt benne! Nem verseny volt mentem ahogy szoktam, csak sokat kellett várni rád. Kéne egy mátra találkozót csinálni.
A BMW-nél is mindig azt mondják az új már jó lesz, nem szakad a szelep nem lesz csapágyas. 2-3 év után kezdődik elölről.
Hát a te 130-140 él biztos többet kapnak a bodzaszedők pajtás
Akkor mondom mifelénk hogy megy ez. 4 tagú cigány család 1 nap meggyszedésből keres 80-90 ezer ft-ot papa
Számold ki, fejenként havonta több mint 6 kiló. Jó ennyi pénzért a te hozzáálásod oda nagyon kevés, mert teljesítménybe dolgoznak
ez remélem vicc
http://youtu.be/BBiV-necCPc
közel sem kell menned ! csak a célkeresztet kell a melllyire illesztened ! csattt ! hordja szét a testét apró darabokra !
de te dógoztatnád az úgy nem buli.
valamelyik nap beszéltem az olasz keresztanyámmal, (márhogy 75 óta kint él.)
Kérdeztem migráncs ügyben mizu ott kint.
Azt mondta ne sajnáljuk a térdünk és a szánk szopkodjuk viktort körbe napjában többször is
náluk a lakosság negyede már migri. utcán sötét után kimenni nyista. 2000 jurót kapnak, fejenként az adófizetők pénzéből, hogy nem csinálnak semmit, de ha valami miatt rájuk mersz szólni, mert mondjuk odaszarik a járdára a kést belédvágja. Azt, hogy ezt a léhűtő bandát el lehessen tartani kell némi intézkedést is hozni Az egyik ilyen lehet, hogy az üzemanyag hétfőn még 400 ft átszámolva kedden meg már 650
Ahhoz képest ,hogy viktorék a haveri körnek szétjátszanak kb. 1500 mrd-ot fogjuk fel úgy, hogy védelmi pénz és még egyáltalán nem sok
A biztonság sehol sincs ingyen Skandinávia és nyugateurópa pedig elesett
ott a lyukas piros pont
Gyere hozzám napszámosnak sokkal jobban kijönné anyagilag
nos, itt 120-130 e ft között a fizu havonta, ha hozzá veszed a havi kiadásod 20-50 ha megmarad, no abból nem futja újra. amint látod ez is új, csak nem volt ideje elkopni.
Zasszony swiftjén ma cseréltem én is. Monnyuk én ilyesmiből nem vennék használtat, meg tárcsát se szoktam szabályoztatni. 2 betétet kibír a tárcsa anélkül is, minden második betétcserénél meg cserélem azt is. https://alkatreszek.hu/ innen bárdi/unix+legnagyobb kedvezmény áron vásárolhat bárki emberfia. Rendeltem a sajátomhoz is előre tárcsákat meg betéteket, így még postaköltség sincs, kb 3 nap alatt megszokott jönni a cucc tőlük.
no ez is eljött, fékbetét csere tárcsa szabályzás , természetesen bontott fékbetétekkel, hja épp újak. keleten itt ezt tudjuk megfizetni. na csűűűű