Kawasaki ZXR 400

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Gratulálok! Szép volt!
Sziasztok megmaradt pár cuccom a kis kawa eladása után, hibátlan veztengelyek és egy jobbos féknyereg.
Üdv!

Lentebb Jani videója már be állította az alap hangulatot, de nekem is nagyon komoly versenyem volt. Életembe először első sorból indultam mögöttem volt 31 motoros. Mielőtt megnéztem a rajt sorrendet vettem egy Hot-Dog-ot ebédre, de amikor meg láttam a rajt sorrend, már félre is raktam úgy ahogy volt. Warm up körön nem sikerült üresbe váltás és utána rossz irányba kapcsolás nélkül elindulni. Ha addig nem lettem volna elég ideges, akkor abban a pillanatban már el is fogadtam, hogy be fognak hátulról darálni.
Ennek ellenére jól sikerült a rajt és elsőkét léptem el. Talán 50m-ig így is volt, mert ennyi kellett, hogy le gyorsuljanak a 600-as, 1000-es motorok. ;)

De utána kegyetlen csata alakult ki az 5. néha a 4. helyért. Érdekes módon a YT600 kategóriában nem tapasztaltam ilyen stílus belli különbségeket a motorosok közt. Itt még a mezőny eleje is számomra „kockán” motorozott. Mindent erőből oldottak meg, míg én meg próbáltam berepülni a kanyarokba kevés fékkel. Ebből adódóan voltak mentésre szoruló szituációk is.

A teljes 600-1000ccm-es mezőnyben 5. lettem. 3.736 másodpercet kaptam az 1.-től, 1 másodpercre a 4.-től.

600-as kategóriában sikerült 2. lenni.

Versenyben 2:16.853 volt a leggyorsabb köröm. Ami egyébként az utolsó kör volt a futamban.

Verseny : http://youtu.be/jvDIij0ZzVY;feature=youtu.be
Sziasztok' !93 utáni ZXR 400-t keresek akár bontásra, vagy forgalmi nélkülit is.
Köszönöm !
Sziasztok!ZXR400L 1993-as évjáratú motorkerékpárhoz vásárolnék pálya idomokat.Segítségeteket előre is köszönöm,
Sziasztok! H modelhez alkatrésze valakinek van?
Okk küldtem mailt a steelhorsera, ha arra céloztál
Gyárit tudok adatlap!
Hello, tudja valaki hogy a szelepfedélhez ilyen gyűrű tömítéseket honnan tudnék rendelni olcsón? Gyárit találtam de az 11e japánból...
Üdv!

ZXR 400-hoz keresek fejidomot (1991-től, tehát nem a két kereklámpást).

Köszönöm!
CSAK 2016.08.31-ig 360 eFt-ért elvihető. 09.02-án költözök. Részletek előző hozzászólásomban.
Sziasztok!

ZXR 400-hoz keresek oldalidomokat. Az is jó lehet, ha Veszprém környékén tudtok egy nem horror áron dolgozó festőt.
Előre is köszi a segítséget.

Ottó
Szia! Van hűtőm! 70 279 55 50
hali! sikerült végre feljelentkeznem. Egyenlőre leírom, hogy mik a hibái: Először megemlíteném, hogy idén májusban vásároltam ausztriából, 1998-as kiadású a motor, fekete színű, a tank öklömnyi részen nyomódott de ha rajta ülsz észrevehetetlen, valamint van két csík rajt amin nincs festék rozsdál, de a belseje a tanknak mintha új lenne. Ahogy én látom a fejidom törött volt az festve van, az oldalidom hosszanti vízszintes irányban kb. 30-40 cm.-en karcos valószínűleg az előző tulaj valahova betolhatta ott karcolódhatott meg. Én kb. 500-600 km.-t mentem vele. Ennyi kilométeres Dunlop gumik vannak rajta elől-hátul, ugyanennyi km.-es az első -hátsó féktárcsa és fékbetét. szezonra olajcsere , levegőszűrő, fékolaj, hűtővíz csere volt, új aksit kapott tavaly, júniusban új sportdobot. Nekem sajnos kicsi, pedig úgy gondoltam elég lesz. Fóliáztatni akartam a motort, úgy tip-top moci lesz belőle, de inkább veszek nagyobbat. Motorikusan jó állapotban van, megy mint a meszes.
Egyenlőre ennyi képem van róla, most nincs itthon a motor.
Elnézést a késői válaszért, nem sokat voltam itthon az elmúlt időben és feljelentkezni se tudtam.
Sziasztok, tudja valaki, hogy a ZR400D (94es) motorban ugyanaz a motorblokk van mint a ZXR400-ban? Úgy hallottam mint a kettőt ugyanazzal a motorblokkal szerelték gyárilag, de nem vagyok benne biztos.
Üdv.! Eladó a vas, költözök szeptemberben, nem tudom magammal vinni, itthon meg csak enné a por. 6. éve vagyok tulaj, 2009-ben lett felújítva a blokk szervizben (munkalap+számla megvan) Amikor hozzám került át lett fényezve (airbrush). Jó állapotban van, folyamatosan karban van tartva. Az időközben cserélt dolgokról akad még számla, vagy a cserélt alkatrész. Irányár: 420e - Mosonmagyaróváron található 06húsz/ 34 84 203, vagy (robesz107) kukac freemail (pont) hu.
Sziasztok! Gázbowdent keresek. Valakinek ha volna felesleges megvenném.
Hello,az attol fugg hogy milyen allapotban van,300-max 350 ezer.tudnal kepeket kuldeni rola?Koszonom
Hello érdekel meg zxr 400 l? Mennyiért szeretnél venni?
Az önindító is okozhat ilyen jelenséget. Hidegen, vagy visszahűlt blokknál pöcc röff. Melegen meg olyan, mintha az akksi nullán lenne és alig forgatja át, vagy csak kerreg a relé. Ilyenkor a szerelésiben leírtak szerint, szét kell szedni, kitakarítani és esetlegesen a keféket cserélni (általában). A rossz töltéstől is produkálhatja ugyanezt. Rossz töltést meg okozhatja a feszültségszabályzó, és /vagy generátor, ha hibásan működnek. Akksiból sem mindegy milyen van, az indítóáramra sokan nem is figyelnek. Persze, ezek csak lehetőségek, ha minden jól van összerakva. Helyben a motorszerelő lehet 5 perc alatt megmondja mi a baja, ez a távgyógyítás - találgatás eléggé értelmetlen szokott lenni.
Sziasztok,
en Kawasaki ZXR 400-ra keresek vizhutot ha valakinek lenne megkoszonem ha szolna. Koszonom
Sziasztok,ZXR 400 L-es motorkerekpart vasarolnek,lehet papirok nelkul is,serult,motorikusan hibatlan allapotban.Koszonom
naaa.. nekem megoldodott.. a friss olajba (max. 500km) benzin szivárgott ez okozta a megállásokat. friss olajat kapott. és üzem melegen 1500as fordulatot ugy tartja mint a pinty.
Indítok egy csoportot, a Kawa tulajoknak a tagok közötti tapasztalatok(alkatrészek, túraútvonalak, felszerelés), fényképek és videók megosztására, alkalomadtán közös túrák szervezésere!
Várunk szeretettel!
https://www.facebook.com/group...
Sziasztok! Ilyen tank takarót keresek! Ha volna valakinek felesleges!!